30. A Mennyország kapujában

Jake az autóban egész úton hallgatagságba burkolózott, ezért kicsit szorongva néztem az este elébe. Nem akartam tőle egy újabb veszekedéssel elválni, így csak remélni mertem, hogy a többiekkel töltött idő feledteti vele a visszautasításom miatt érzett bosszúságot. A parttól távolabb parkoltam le, de az odaszűrődő hangokból sejtettem, hogy már mindenki itt van. Sam valószínűleg épp most végzett őrjáratával, mert akkor tűnt fel az erdőből, amikor kiszálltunk.

- Menj előre, rögtön jövök! Akarok váltani pár szót Sammel – szólt oda Jake, ezért egyedül indultam a többiek felé. A tűztől nem mesze félénken megálltam, és mosolyogva figyeltem a köré gyűlt embereket, akik úgy viselkedtek egymással, mint egy nagy család. Többségüket ismertem, ám volt közöttük néhány új arc is.

- Hol hagytad a testőrödet? – lépett mellém Paul. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem vettem észre az érkezését.

- Rögtön jön, csak meg akart még valamit beszélni Sammel. – Tekintetemmel továbbra is a nevetgélő társaságot figyelve fázósan összefontam a karomat.

- A tűz körül melegebb lesz, ne ácsorogj itt egyedül. Gyere, bemutatlak a többieknek – invitált figyelmesen. Egy pillanatnyi tétovázás után felemelte a karját, hogy vállamat átfogva addig is melegítsen, azonban érzékelve feszengésemet, a mozdulat megszakadt.

- Holnap reggel nyolcra el tudsz készülni? – kérdeztem felé pislantva, próbálva ezzel elterelni a figyelmét a kínos jelenetről.

- Pontban nyolckor ott leszek. Jacobbal már mindent megbeszéltünk – felelte immár hűvösen.

A hatalmas máglya felé közeledve egy két év körüli kislány botladozott felénk, aki mikor odaért, Paul lábát átkarolva boldog mosollyal nézett fel rá.

- Szia, csöppség! – vigyorgott rá vissza a férfi, majd könnyedén a magasba emelve feldobta néhányszor. - Ő itt Claire, Quil bevésődése – magyarázta közben. A kicsi gurgulázó nevetését hallgatva elszorult a torkom.

- Hé, azonnal tedd le! – szaladt felénk Quil, és kikapva Paul kezéből a kislányt, féltőn magához ölelte.

- Hogy lehet Quil lenyomata? Hiszen mire felnő, Quil az apja lehetne – fordultam Paul felé, igyekezve leküzdeni a torkomban növekvő gombócot.

- A farkasok addig nem öregszenek, amíg el nem jutnak az önuralom azon szintjére, hogy képesek legyenek többé nem átváltozni.

- Mikor jön el ez az idő? – folytattam a kérdezősködést.

- Ez változó, sok mindentől függ – vonta meg a vállát.

- Innentől átveszem – mordult Paulra az időközben megérkező Jake, majd derekamat átfogva a többiekhez vezetett.

- Na végre, már csak titeket vártunk! – kiáltott felénk Emily egy megrakott asztal mellől.

Sorra üdvözöltük az ismerős arcokat, megismertem Jared lenyomatát, Kimet, Sue Clearwatert, és végül az öreg Quil Atearát. Billy a tolószékében ülve boldog mosollyal köszöntött, s mikor lehajoltam hozzá, egy pillanatra hálásan magához ölelt.

- Szia, Claire, ezt neked hoztam – nyújtott felém egy megpakolt tányért az asztal mellől érkező Seth.

- Köszönöm, igazán kedves vagy, de ennek a negyedét sem tudom megenni – nevettem el magam, azután előzékenyen Billy ölébe helyeztem a tányért.

- Pedig alig raktam valamit a tányérodra – rándított a vállán sértődötten.

- Hé, nincs mindenkinek farkas gyomra – küldtem felé egy bocsánatkérő mosolyt, majd mikor viccesen meglöktem a csípőmmel, végre elvigyorogta magát.

- Gyere, szedjünk magunknak is, mielőtt a falka mindent felzabál – húzott kuncogva az asztal felé Jake.

Miután mindenki megszedett tányérral az ölében lekuporodott a tábortűzhöz, egy időre elcsendesedett a társaság. Körbetekintve a boldog arcokon rádöbbentem, mennyire nem hiányzik a régi életem – New York nyüzsgése, az érdekkapcsolatok szövevényes világa. Mintha egy másik idősíkba kerültem volna, ahol homlokegyenest más értékek lennének fontosak, ahol az emberek közötti kapcsolatok igazak, mélyek, életre szólóak. Egy életre… ezt láttam Kim és Jared, Emily és Sam arcán, ahogy egymásra néztek, és bármennyire is borzongató volt a gondolat, még a kicsi Claire és Quil tekintetéből is áradt az összetartozás.

- Mire gondolsz? – ölelte át a vállamat Jake, épp végezve az étkezéssel.

- Csak azon, hogy jól érzem itt magam.

- És ez annyira meghökkentő? – nevette el magát.

- Nem, dehogy. Csak teljesen más, mint ahol eddig éltem – feleltem, elhallgatva, hogy néhány hónap múlva vissza kell mennem az egyetemre.

- Mit gondolsz, meg tudnál itt szokni? – kérdezte elkomolyodva.

A választól Billy mentett meg, aki jelentőségteljesen körbenézve a társaságon mély, zengő hangon felszólalt.

- Olyan történeteket fogok ma elmesélni, melyeket már többen hallottatok, ám vannak közöttünk néhányan, akik most először jöttek el. Ezek törzsünk legendái, melyek elmondják hogyan lettünk azok, akik vagyunk. Megőrizve a hagyományokat, apáról fiúra adjuk át őket, hogy ne merüljenek feledésbe. Ma este a szellemharcosokról fogok beszélni, akik az átváltozás képességét hagyták örökül a felnövekvő fiatal nemzedéknek, és a bevésődésről, mely egy életre megválasztja párunkat.

Szavai tekintélyt parancsolóan szálltak a levegőben, s mire az utolsó szó visszhangja is elhalkult, a megváltozott légkörben csak a tűz ropogása hallatszott. Az egybegyűltek mindannyian várakozásteljesen néztek Billyre, a falkatagok büszkén kihúzták magukat. Amikor belekezdett a mesélésbe, Jake óvatosan úgy helyezkedett, hogy mögém ülve neki tudjak támaszkodni, így karját az enyémmel átfonva szinte egybeolvadtunk. Miközben a történetet hallgatva belefeledkeztem a törzsfő érzéssel és valami megfoghatatlan, rejtett ritmussal teli hangjába, érzékeltem, ahogy Jake szuszogása meg-meglebbenti a hajamat. Hirtelen úgy éreztem, mintha a varázslatos hangulat beszippantott volna, és már nem pusztán külső szemlélőként látnám az elém vetített képeket, hanem én magam is részese volnék azoknak. Végezve az első történettel, Billy szomját oltva néhány percre elhallgatott, majd a rövid szünet után belekezdett az imprinting történetébe. Az érzelmes legendát hallgatva a bűvölet tovább fokozódott, s a tűz körül ülő párok mintha megigézték volna őket, egyszerre húzódtak még közelebb egymáshoz. A lángok táncoló árnyékokat vetettek az elvarázsolt arcokra, még sejtelmesebbé téve a hangulatot. Csak két ember volt, akit nem ragadott el a mágia, merev vonásokba kényszerített szenvtelen arcuk kitűnt a többieké közül. Ekkor Leah lehunyt szemhéja alól kigördült egy könnycsepp, és elképzelve milyen borzasztó lehet itt ülnie közöttünk alig néhány centiméterre a szerelmétől, hallgatva közben a szívszorító történetet, hirtelen megsajnáltam őt. Azután pillantásom a másik kemény arcra tévedt, aki megérezve, hogy nézem fejét kissé lehajtva úgy helyezkedett, hogy Embry takarásában árnyék vetüljön vonásaira. A mese közben a végéhez közeledett, és amikor az utolsó szavak is elhalkultak, Jake maga felé fordítva arcomat gyengéden megcsókolt. Mikor újra levegőhöz jutva arcbőrömön halvány pírral visszafordultam, tekintetem találkozott Pauléval. Íriszén egy pillanatra fájdalommal vegyes vágyat láttam átsuhanni, azután ismét fénytelenné vált. Észlelve a vonásaimra kiülő szánakozást hirtelen felpattant, és a társaságnak hátat fordítva elindult a sziklák közé. Szememmel sötétségbe vesző alakját követve felálltam én is, ám Jake vasmarka visszatartott.

- Jake, hagyd, hogy beszéljek vele – kérleltem halkan, de továbbra sem engedett el. – Kérlek, szeretnék holnap tiszta lappal elindulni.

Egy percig elgondolkodva fürkészett, azután vonakodva elengedte a kezemet. Láttam a körülöttem összevillanó tekinteteket, amitől egyre kényelmetlenül éreztem magam, így Jacob szúrós pillantásával a hátamban szinte menekültem onnan. Paulra a tábortűztől messze, egy szikla takarásában találtam rá – a parton ülve köveket dobált a vízbe. Halk neszezésemre megdermedt, majd továbbra is hátat fordítva nekem színtelen hangon megszólalt:

- Nyugodtan visszamehetsz.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – vontam fel a szemöldököm.

- Ezer közül is megérzem az illatod – felelte halkan.

- Paul… - ültem le mellé némi tétovázás után, aztán nagy levegőt véve belekezdtem a mondandómba – Hálás vagyok mindazért, amit értem tettél, de én már választottam. Sajnálom, ha ezzel bánatot okozok neked, de nem tudom viszonozni az érzéseidet.

- Hagyjuk a drámázást, Claire, sosem voltam jó benne – állt fel hirtelen. – Felfogtam, felesleges tovább fárasztanod magad.

Elfordulva tőlem menni készült, ám ekkor felpattanva megfogtam a karját. Érintésem befagyasztotta a megkezdett mozdulatot, s mereven a földre szegezett tekintettel várta, hogy mindezek után mit akarhatok még tőle.

- Hadd fejezzem be! Csak annyit szeretnék még mondani, hogy ha holnap nem akarsz velem tartani, meg fogom érteni. Senki nem kényszeríthet erre téged – hadartam a szavakat.

- Holnap nyolckor nálad leszek – válaszolta, majd karját kitépve szorításomból, az erdő sávja felé igyekezett.

Távolodó alakját követve szívem összefacsarodott, s ahogy vele együtt a melegség is eltűnt a közelemből, reszketni kezdtem.

- Miért nem hagyod végre békén? – csattant fel Leah kemény hangja a hátam mögött. – Vagy egy férfi nem elég neked? – kérdezte gúnyosan, azután még egy lesújtó pillantást vetve rám sietősen Paul után indult.

Néhány percig még álltam ott, mereven azt a pontot nézve, ahol a férfi alakja a fák közé veszett, végül karomat fázósan magam köré fonva visszaindultam. Meglátva közeledő alakomat Jake elém sietett, és derekamat szorosan átölelve sokatmondóan súgta a fülembe:

- Szeretném, ha ma este megtörténne.

Szavaitól átfutott rajtam a borzongás, egy pillanat alatt feledtetve velem az iménti kellemetlen beszélgetést. A hosszas várakozás végre megérlelte a gyümölcsöt, melyet ma éjjel leszakíthatok, hogy édes nedvében megfürödve kielégítsem kínzó éhségemet. Ám ekkor beugrott az emlék Jared és Embry csipkelődő megjegyzéseiről, amitől gyanakodva összehúztam a szemöldökömet.

- Miért lett hirtelen olyan sürgős?

Nem várt kérdésemtől meglepve zavartan elengedett, azután felém fordulva mélyen az enyémbe fúrta tekintetét.

- Mert szeretnélek úgy elengedni, hogy tudom, immár minden szempontból összetartozunk – felelte őszintén.

- Gondolod, most van itt az ideje? – kérdeztem még mindig kételkedve.

- Régóta készülök erre a napra, aminek még nincs vége, mert meglepetést is tartogatok – felelte lázasan csillogó szemekkel.

- Nem tudom, Jake – kezdtem vonakodva – talán jobb lenne, ha megvárnánk, amíg visszajövök.

- Mi történt? Már nem vagy biztos bennem? – kérdezte elkeseredetten.

- Nem erről van szó, csak félek, hogy újra meggondolod magad, és nem vagyok képes több megalázó percet elviselni – hajtottam le a fejem.

- Sajnálom, hidd el, nem volt szándékos. Bízz bennem és engedd, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek! – kiáltott fel kétségbeesetten, majd látva tétovázásomat, az utolsó lapját is kijátszotta – Ki tudja, talán ez lesz az utolsó alkalom arra, hogy együtt lehessünk.

- Ezt hogy érted? – kaptam fel a fejem hirtelen.

- Háborúra készülünk, bármi megeshet – vonta meg a vállát.

- Jake, ilyet ne mondj többet! Hallod? Erről hallani sem akarok! – ráztam meg a vállát, mintha a mozdulattal együtt a gondolatot is kirázhattam volna belőle.

- Azért még hazakísérhetlek? – kérdezte keserűen.

- Csak ha ilyesmit többet szóba sem hozol – dorgáltam meg, de látva fancsali arcát végül megenyhültem. – Gyere, te mamlasz, és ne kérdezz butaságot!

- Még hogy mamlasz! – dohogott durcásan. – Egy férfi áll előtted, ideje lenne végre észrevenni.

- Hol? – néztem körbe tettetett álmélkodással.

- Teee! – nyújtotta el a szót szigorúnak szánt tekintettel, ám alig bírta visszatartani a kirobbanni készülő nevetést. – Kapsz egy kis előnyt, aztán menekülj, mert ha utolérlek, megmutatom hogy jár az, aki felingerel egy farkast.

- Nem félek a farkastól! – dúdoltam vigyorogva, de mikor Jake viccesen felém mordult, futásnak eredtem.

Hiába szaladtam minden erőmet összeszedve, pillanatok alatt utolért, és derekamat elkapva a földre rántott.

- Szeretlek, te bolond nőszemély – suttogta, miközben a hátamra fordítva fölém helyezkedett. Egy percig mosolyogva pihegtük, majd ahogy Jake arca közeledett az enyémhez, szinkronban olvadt le a vigyor a vonásainkról, hogy átadja helyét valami másnak: a szerelem vágyakozásának. Amikor ajkunk összeért, immár biztosan tudtam, hogy a mai lesz AZ a nap.

~¤~

Miután elköszöntünk a többiektől, a ránk váró estétől feszülten indultunk haza, ám ez a lázas nyugtalanság egészen más volt most. Útközben többször egymásra néztünk, amolyan minden tudó mosollyal, amitől egész lényemet melegség járta át. Az autóból kiszállva láttam, hogy Jake tétovázik, ezért kérdőn felhúztam a szemöldököm.

- Biztos, hogy akarod? – kérdezte elbizonytalanodva. – Nem akarom magam rád erőltetni.

Ijedt határozatlanságát látva elmosolyodtam, azután megfogva a kezét, szótlanul magam után húztam. Útközben minden gátlásosságát levetkőzte, így a szobámhoz érve – ahonnan halk, nyugtató zene szűrődött ki - már izgatott várakozással nyitotta ki előttem az ajtót. Tettem egy lépést befelé, majd felfogva az elém táruló látványt, földbe gyökerezett a lábam. A hatalmas franciaágyon az ágyneműt valaki arannyal átszőtt fehér selyembe öltöztette, s légiesen könnyű, művészi formába rendezett baldachint helyezett fölé. A padlót mindenütt hófehér pehelytollak borították, melyek a nyitott ablakon beáramló hűs szellőtől meg-meglebbenve emelkedtek a varázslatosan vibráló levegőbe. A tiszta fehérséget csak a bútorokon elszórtan elhelyezett gyertyák aranyló lángjának fénye törte meg, sejtelmes, táncoló árnyékokat vetítve a mellettem álló fiú arcára.

- Ez maga a mennyország – suttogtam elbűvölten, már-már várva, hogy valamelyik sarokból egy angyal libbenjen elém.

Jake mindkét kezem megragadva maga felé fordított, s pilláit szemérmesen lesütve, a visszautasítás félelmétől remegő hangon megszólalt:

- Engedd, hogy neked adjam az utolsó dolgot is, ami még az enyém: az ártatlanságomat.

Ahogy itt állt előttem tisztán, romlatlanul, rádöbbentem milyen kincset ajánlott fel nekem: olyan dolgot nyújtott át, amit egy életben csak egyszer, egyvalakinek adhatunk, s ha az nem megfelelő kezekbe kerül, soha el nem múló sebet ejtve lelkünkön, halálunk napjáig kísértő mocskos emléket hagy maga után.

- Szeretlek, Jake – leheltem a meghatottságtól elcsukló hangon, majd ajkaimat lágyan az övéire simítva megcsókoltam. Gyengéden viszonozva azokat magához ölelt, azután lassú, simogató mozdulatokkal vetkőztetni kezdett. Ahogy apránként lekerültek rólam a ruhadarabok, úgy vált légzése egyre gyorsabbá, ám végtelen önuralmat gyakorolva féken tartotta vágyát, s mikor már csak egyetlen, leheletnyi textil fedte testemet, óvatosan karjába emelve az ágyra helyezett.

- Hunyd le a szemed – búgta bársonyos hangján, majd mikor engedelmesen teljesítettem a kérést, a selyemről egy puha angyaltollat felemelve cirógatni kezdett. Arcomon végigsimítva megrajzolta ajkaim vonalát, azután államon átbukva a nyakam mindkét oldalán végigsiklott a könnyű pihe, majd kulcscsontomon a sebhelynél egy pillanatra elidőzve lefelé vette útját. Kebleimhez érve hosszasan festette tökéletesre a formát, legutoljára hagyva az érzékeny pontokat. A művész végül a hasamon áthaladva körülírta köldököm, s egy utolsó kínzással felérő ecsetvonással megrajzolta a fehérnemű sziluettjét. A könnyed, légies érintések az érzékekre ható dallammal együtt már-már spirituális magasságba emelték vágyam, így amikor a hófehér tollvonalat pontosan lemásolva Jake nyelve követte a körutat, hogy bőrömön perzselő nyomot hagyjon maga után, már egész testem reszketett. Mikor az utolsó ruhadarabot is lehúzva rólam ajka a feltáruló hamvas dombra nyomta égető csókját, a mindent elnyelő szakadék szélén egyensúlyozva nyögtem fel:

- Jake… Érezni akarlak!

Lefejtve csípőjéről a durva vásznat, fölém helyezkedett, s végigsimítva mindkét combom belső oldalán, lassan ölem felé mozdította ágyékát. Megérezve az immár medencém mélyén lüktető vágyát, izmos hátába mélyesztve ujjaimat felnyitottam a szemem, hogy Jake forró csokoládévá olvadt íriszével összekapcsolódva merüljek el a hullámokban.

- Várj még! – kérte reszkető hangon. – Azt akarom, hogy sokáig tartson.

Néhány pillanatig szoborrá dermedve várakoztuk, hogy csillapodjon a hév, azután lassú, ám annál mélyebbre hatoló mozdulatokkal, néha meg-megállva újra és újra felkorbácsolta a kettőnket egybeolvasztó szenvedélyt. Amikor már minden arcizma remegett a visszafojtott vágytól, érzékelve a hullámokban rám törő remegést, feltörő kéjes sikolyomat mély hörgésébe fojtva egy utolsó, erőteljes mozdulattal kirobbant. Lelkünk kiszakadva testünkből kéz a kézben kapott szárnyra, hogy a végtelen magasságba röppenve immár örökre egybeforrva lépje át a gyönyör mennyországának kapuját.

- Szeretlek – zihálta a nyakamba, majd a vágy csillapodó hullámait egybegyűjtve hevesen megcsókolt.

Aznap éjjel szobámba egy fiúval érkeztem, de a felvirradó reggel egy férfival az ágyamban ébresztett.

Delerium - Csend

Hozd el nekem a szabadulást
Légy a tanúm
Kinn vagyok
Hozd el nekem a békét

A mennyben ott van a csodálat érzése
És én hinni akartam, hogy értem jönnek majd
Amikor csillapodik bennem a harag

A vágytól megfullad a virág
Amíg aztán nem sír többé
Minden szépség az övé
De még többre éhezik

A mennyben ott van a csodálat érzése
És én hinni akartam, hogy értem jönnek majd
Amikor csillapodik bennem a harag

Nem tudok nem vágyni
Vigasztalj meg
Nem tarthatok mindent magamban
Ha nem engedsz

A mennyben ott van a csodálat érzése
És én hinni akartam, hogy értem jönnek majd
Amikor csillapodik bennem a harag

Ebben a fehér árban... elmerülök... ebben a csendben...
Ebben a fehér árban... ebben a csendben... hiszek...
Láttalak téged... ebben a fehér árban... csendben vagy...
Lélegzel... ebben a fehér árban... szabad vagyok...