24. Kétségek között

Halk kopogásra riadtam - úgy éreztem, mintha csak percekkel ezelőtt feküdtem volna le a kellemesen puha ágyba, ahova az elmúlt este megágyazott nekem Esme. Azonban az ablakon kitekintve megállapítottam, hogy jócskán eltelhetett a reggel, a Nap már magasan járt a fák lombjától félig-meddig eltakart égbolton.

- Szabad – szólaltam meg álomittas hangon.

- Ébresztő, hasadra süt a Nap! – dugta be a fejét Jake, szélesen vigyorogva. Jobb keze a háta mögé volt dugva, amiből sejtettem, hogy rejteget valamit. – Ezt neked hoztam – nyújtotta felém a hevenyészett virágcsokrot.

- Nahát, ez kedves tőled, köszönöm! – ültem fel meglepett mosollyal, majd elvettem a virágokat. A nefelejcskék szirmok a kora ősz keserédes illatát árasztották, amelybe most lehunyt szemmel mélyen beleszippantottam.

- Esmétől kaptam vázát is, várj, beleteszem – tüsténkedett körülöttem a fiú, amitől az az érzésem támadt, hogy valamiért bűntudata van.

- Jake, történt valami? – kérdeztem összevont szemöldökkel, de nem kaptam választ.

- Hol van Paul? – kérdeztem gyanakodva. – Összeverekedtetek?

- Hogy jön ide Paul? – meredt rám csodálkozva, majd epésen hozzátette: – Nem kell aggódnod, semmi baja.

Megkönnyebbült sóhajom hallatán összefutottak a ráncok a homlokán, és fürkésző tekintettel méregetett. Néhány másodpercig álltam kutakodó pillantását, azután enyhén elpirulva, zavartan lesütöttem a szemem.

- Ha annyira tudni akarod, Paul elment – szúrta oda, mire felkaptam a fejem. – Jobb is, mindennek ő az oka, vigyáznia kellett volna rád. Bár attól tartok korai az öröm, vissza fog jönni.

- Igazságtalan vagy vele, ha nem lett volna itt, amikor kellett, a virágot most a koporsómra rakhatnád! – csattantam fel metsző éllel. Jake szeme elfelhősödött a gondolatra, majd rendezve arcvonásait, sértetten visszavágott:

- Még te teszel nekem szemrehányást? Az első adandó alkalommal az ágyadba engedted! Már abban sem vagyok biztos, hogy csak azért mászhatott rád, mert félálomban azt képzelted én vagyok.

- Honnan tudsz te erről? – kérdeztem zavartan.

- Tehát beletrafáltam! – kiáltott fel keserűen. – Claire, én felfedtem előtted az érzelmeimet, ami hidd el, nem volt könnyű azok után, amin keresztülmentem. Én azt hittem, viszonzod azokat – ült le mellém az ágyra megtörten. – Miért nem vagy velem őszinte?

- Jake, én nem vagyok szerelmes Paulba – mondtam lágyan, megfogva közben a kezét. Egy percig az arcvonásaimat kutatta, majd mikor nem olvasott le róluk semmit, ami aggodalomra adott volna okot, óvatosan magához ölelt.

- És belém? – kérdezte a fülembe suttogva. – Mondd ki, Claire! – sürgetett türelmetlenül.

- Én… - nyitottam szóra a szám nagy levegőt véve, amikor kivágódott az ajtó, és Emmett robbant be rajta.

- Szia, Hercegnő! Örülök, hogy végre jobb színben láthatlak – harsant fel baritonja, véget vetve a meghitt pillanatnak.

- Mondd csak, Emmett, Carlisle nem tanított meg a jó modorra? Hallottál már arról, hogy illik kopogni, mielőtt belépsz valakihez? Vagy én tanítsalak meg rá? – állt fel Jacob fenyegetően.

- Állok elébe. Végre egy jó kis bunyó – dörzsölte össze tenyerét a tagbaszakadt óriás. – Most, hogy már nem kell tekintettel lennem Bellára, szívesen kifasírozlak.

- Nem lesz semmiféle verekedés – toppant be az említett. – Különben is, hogy érted azt, hogy nem kell rám tekintettel lenned? Jacob még mindig a legjobb barátom. Igaz, Jake? – lépett oda hozzá, majd átkarolta a derekát. Mozdulatától feltámadt bennem a féltékenység, és résnyire szűkült szemekkel méregettem riválisomat. Jake tekintete észlelve a rajtam végbemenő változást pajkosan felcsillant, és egy rövidke pillanatra magához vonva a lányt, hatalmas, cuppanós puszit nyomott az arcára.

- Bizony, hogy így van – nevetett fel, miközben szeme sarkából továbbra is engem figyelt.

- Jacob, én a helyedben óvakodnék az ilyen megnyilvánulásoktól – csatlakozott Edward is a társasághoz. – Ha nem én filézlek ki, akkor a barátnőd fogja megtenni, amint összeforrtak a csontjai – somolygott enyhe iróniával.

- Nem vagyok a barátnője – vontam meg sértetten a vállam, mire Jake Edwardról felém kapta a tekintetét.

- Hoppá, puskapor szagot érzek a levegőben – vigyorgott Emmett. – Nem is sejtettem, hogy ilyen jól fogok ma szórakozni.

- Emmett, hát nem tanultál jó modort?! – szólt rá Edward megjátszott szigorral, mire kibukott belőlem a nevetés, amihez Jacob kivételével a többiek is csatlakoztak.

- Marha vicces – dörmögött az orra alatt, majd szúrós pillantást vetve a betolakodók felé, felmordult. – Esetleg magunkra hagynátok egy kis időre?

- Ugyan Jake, mintha nem tudnád, hogy teljesen felesleges, hiszen akkor is hallanánk, ha nemcsak a szobából, hanem a házból is kimennénk – gúnyolódott Edward, de közben kifelé terelgette a csapatot. – Én a helyedben nem mernék most kettesben maradni a barátnőddel, de te tudod – szúrta még oda, mielőtt becsukta maga mögött az ajtót.

Távozásukkal zavart csend támadt, amit végül Jake tört meg.

- Hogy értetted azt, hogy nem vagy a barátnőm? – kérdezte összevont szemöldökkel.

- Szerinted ezt hányféleképpen lehet érteni? – vontam meg ép vállamat színlelt lezserséggel.

- Úgy látom, Paul vére az agyadba is eljutott, és megzavarta azt – jegyezte meg epésen.

- Talán nem kellett volna eléd ugranom, és akkor most ez nem okozna problémát – vágtam vissza csípősen, de amint kiejtettem a szavakat, rögtön visszaszívtam volna azokat. Én abba a gondolatba sápadtam bele, hogyha nem teszem, Jake feltehetőleg már nem élne, a fiú pedig abba, hogy őt védve kerültem a halál közelébe.

- Miért csináljuk ezt egymással? – kérdezte halkan, letérdelve közben az ágyam elé.

- Nem tudom… – ingattam a fejem, majd a távolba révedve folytattam – talán mert mindketten megégettük már magunkat, és félünk az újabb csalódás okozta fájdalomtól.

- Én sosem okoznék neked csalódást! – kiáltott fel mindkét kezemet megragadva. – Hiszen a lenyomatom vagy, tudod ez mit jelent?

- Mi van, ha még sincs így? – mondtam ki félelmemet, emlékezvén Adam maró szavaira. – Mi van akkor, ha ez az egész pusztán múló szeszély, mint Bellával?

- Nem, ez lehetetlen, verd ki a fejedből! Nézz rám! – kérte kétségbeesetten. – Amikor megláttalak, tudtam, hogy te vagy az, akire mindig is vártam. Érted? Egyszerűen csak TUDTAM! Bellával egy folyamat volt, amíg beleszerettem, de veled egyetlen, hatalmas robbanás. Rád néztem, és BUMM, hirtelen már nem voltam önmagam. Attól a pillanattól kezdve megszűntem ÉN lenni, csak MI létezünk. Ha téged bántalak, az nekem ugyanúgy fáj, és miért kínoznám önmagam? Nem tudom jobban elmagyarázni, hogy megértsd.

A szemeiben örvénylő érzelmek viharában elveszve minden kétségem elillant, s kiszabadítva kezemet, ujjaimat sűrű haja közé fűzve magamhoz húztam.

- Csókolj meg! – kértem a fülébe suttogva. Szavaimnak azonnal engedelmeskedve átölelt, s mohón ajkaimra tapadt.

- Szeretlek, Claire. Hát nem érzed?

- Sss, ne mondj semmit, csak csókolj! – kértem szelíden.

Hosszú percekig maradtunk így, szorosan ölelkezve, a gyengéd, szerelmes csókokat csak ritkán szakítva meg egy-egy kapkodó lélegzetvétellel, hogy azután újra összeforrjanak ajkaink. A varázslatos pillanatoknak végül az ajtón felhangzó kopogás vetett véget, mire kelletlenül kibontakoztunk egymás karjából. A hívó szóra Bella dugta be a fejét, arcán intim közelségünk láttán megrándult egy izom.

- Esme kérdezi, hogy tálalhatja-e az ebédet – mondta zavartan, miközben tekintete köztem és Jake között cikázott. Féltékeny lenne? - töprengtem az ajtó felé indulva. Lehet, hogy Jake mégsem pusztán jó barát számára? A konyha felé haladva bele akart karolni Jacobba, ám ő elhúzódott, s helyette az én derekamat fogta át. Bella szemeiben döbbent csodálkozás tükröződött, ami látva az arcomon megjelenő elégedett mosolyt, sértett dühbe csapott át. Az étkezőbe érve savanyú ábrázattal ült le az asztalhoz, mire Edward elgondolkodva fürkészte vonásait.

- Nahát, ez remek! Most már korcsokat is etetünk? – szólalt meg epésen az ablaknál álló Rosalie.

- Rose! Ne légy már ilyen neveletlen! – szólt rá Esme, arcán bocsánatkérő mosollyal tálalva elénk az ételt.

- Miért? Ez az én otthonom, jogom van kifejezni a nemtetszésemet. Meddig kell elviselnem a szőkeséget és az ölebét? Gondolom amíg Miss Lenyomat nálunk van, Jacob sem fog tágítani – fordult most Carlisle felé.

- Ameddig rendbe nem jön, szívesen látjuk az otthonunkban – jelentette ki ellentmondást nem tűrőhangsúllyal a doktor.

- Én aztán nem! Adam, akit testvéremként szerettem, miatta tűnt el, nem várhatod el tőlem, hogy jó képet vágjak mindehhez! – kiáltott fel keserűen. – Eszetlen liba! Fogalmad sincs mit dobtál el magadtól! – fűzte még hozzá, miközben Carlisle jelzésére sértetten kivonult.

- Több esze van, mint neked valaha is volt! Ha még egy rossz szót ki mersz rá ejteni, darabokra téplek! – szólt utána Jacob fenyegetően.

- Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam! – figyelmeztette Emmett, majd végigpásztázva rajtam hirtelen elvigyorodott – Bár én nem bánnám, ha maradna még a szöszi. Egészen csinos. Talán lecserélem Rosie-t, mostanában a szokottnál is tüskésebb. Sárkányom a hercegnődért! Mit szólsz az üzlethez, Jacob? Remekül ellennétek ketten – röhögött fel a gondolattól szinte fuldokolva, mire kintről Rose egy jól célzott dobással kifejezve véleményét, hozzávágott egy ónix levélnehezéket. Azonban Emmett megcsillogtatva a vámpírok képességeit, a becsapódás előtt elkapva a szemnek követhetetlen gyorsasággal repülő tárgyat, porrá morzsolta azt. A jelenetet figyelve beleborzongtam a gondolatba, milyen pusztítást tudott volna végezni Jake testén Adam, ha minden az álom szerint alakul, és hirtelen elment az étvágyam. Mielőtt farkas hódolóm reagálni tudott volna az ajánlatra, a doktor felé fordulva megszólaltam:

- Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de hazamennék. Elég erősnek érzem magam, remekül megleszek egyedül is.

- Ha menni akarsz, nem tarthatlak vissza, de egy darabig még szükséged lesz segítségre, amit Jacob gondolom szívesen felvállal. Bár nem tudom mennyire kerültetek egymással intim viszonyba… a tisztálkodáshoz talán szerencsésebb lenne egy női kéz.

- Megoldjuk – állt fel Jake megkönnyebbülve a gondolattól, hogy rövidesen kettesben maradhatunk vámpírmentes otthonomban.

- Rendben, akkor vetek még egy pillantást a törésre, és indulhattok – egyezett bele a doktor.

~¤~

Otthonom ajtaján belépve az ismerős tárgyak látványától elöntött a megkönnyebbülés. Hálás voltam Carlisle-nak, de a Cullen ház légköre hirtelen nyomasztóvá vált, és minden egyes eltöltött perc már-már bántón fojtogatta torkomat. A hálószobámba lépve felszabadultan szívtam be a még mindig nyitott ablakból áradó friss levegőt, majd amikor pillantásom a bevetetlen ágyra siklott, görcsbe rándult a gyomrom. Az utolsó éjszaka feltörő emlékképei szégyenpírba öltöztették arcomat, mintha csak az a láng perzselte volna meg, mellyel Paul szenvedélye égett. Ép karommal ügyetlenül bajlódva igyekeztem beágyazni, remélve, hogy a lepedő gyűrött ráncaival együtt a mardosó bűntudatra is fátylat boríthatok.

- Hagyd, megcsinálom – vette ki a kezemből Jake az ágytakarót.

- Nem, majd én! – Szinte sikoltva a szavakat kaptam a pléd után, közben kínosan ügyelve rá, hogy még véletlenül se nézzek a szemébe.

- Felejtsük el, oké? – olvasott a gondolataimban. – Bármi is volt ez, nem akarom, hogy kettőnk közé álljon.

Szótlanul bólintva hagytam, hogy végül befejezze, amit elkezdtem, majd vágyakozva felsóhajtottam:

- Olyan jól esne egy fürdő!

- Semmi akadálya. Majd én megfürdetlek – ajánlkozott lelkesen, közben leplezetlenül vigyorogva.

- Szó sem lehet róla! – kiáltottam fel a gondolattól elborzadva.

- Nocsak, milyen prűd lettél hirtelen. A bál éjszakáján nem voltál ilyen szégyenlős – somolygott az orra alatt.

- Most sem vagyok az, csak úgy érzem a tisztálkodás egy intim dolog, amit szívesebben végzek egyedül. Legalábbis addig, amíg nem ismerjük már úgyis egymás minden porcikáját – tettem hozzá ellentmondást nem tűrő hangsúllyal.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy hamarosan ez is be fog következni? – ölelt át szemtelen vigyorral.

- Ha jól emlékszem, legutóbb sem én szaladtam el – incselkedtem az emléktől némileg sértett felhangon.

- Claire, de hiszen megmagyaráztam, miért végződött úgy az az este – emelte fel az állam, hogy a szemébe nézzek.

- Nem, Jake. Adtál egy homályos választ, amitől az az érzésem támadt, hogy valami más az igazi ok. Hogy talán nem tartasz elég jónak, hogy viszolyogsz tőlem a múltam miatt. – Kibontakozva öleléséből az ablakhoz léptem, s mereven bámultam a távolba, de közben egész bensőm reszketett a válaszra várva.

- Te komolyan ezért aggódsz? Emilytől már régóta tudok mindenről, ha ez valóban így lenne, most nem állnék itt – kiáltott fel, majd egy lépéssel áthágva a köztünk lévő távolságot, karomat megragadva kényszerített, hogy megforduljak. – Nézz a szemembe, és azután tedd fel magadban újra a kérdést!

Egy percre belefeledkeztem melegbarna íriszébe, melyből csak a mérhetetlen szerelem áradt felém, azután nekiszegeztem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni:

- Ha nem ez, akkor mi volt az igazi ok, Jake? Miért hagytál ott aznap este?

Egy percig zavartan hallgatott, azután nagy levegőt véve belekezdett a magyarázatba.

- Mert félek, Claire. Félek, hogy nem tudom fékezni magam, és kitör belőlem a szörnyeteg – szavaitól kiült arcomra az értetlenséggel vegyes döbbenet, mire a fiú szemeiben megtört fénnyel folytatta tovább – Láttad Emily arcát, nem? Egy nap Sam megharagudott rá, és amikor átváltozott, Em túl közel állt hozzá. Nekem ez a szenvedély, ami elfog a közeledben még új, és nagyon erős. Mi lesz, ha nem tudom fékezni magam, ha a vággyal együtt valami más is kirobban belőlem? Sosem bocsátanám meg magamnak, ha farkasként megsebeznélek!

Szavaitól elsápadtam, pupilláim egy pillanatra kitágultak a rémülettől, mely úgy hatott Jake-re, mintha meggyalázták volna. Fejét lehajtva elhúzódott tőlem, azután szenvtelen hangon megszólalt:

- Átmegyek Clearwaterékhez, apám tegnap óta náluk van. Odafelé beugrok Emhez, és megkérem, jöjjön át egy kicsit segíteni.

- Jake… - kezdtem bele, hogy elmondjam, mit érzek a félelmeivel kapcsolatban, de nem hagyta, hogy folytassam.

- Estére visszajövök – vágott közbe, és a következő pillanatban már a lépcsőn rohant a kijárat felé.

~¤~

Gondolataimba merülve ültem az ablak mellett, amikor megérkezett Emily. Az arcán lévő sebhelyre pillantva alig tudtam visszafojtani a borzongást, mely a gondolatra, hogy a jövőben egyszer engem is hasonló csúfíthat el, átfutni készült testemen.

- Szia, Emily! Köszönöm, hogy el tudtál jönni – üdvözöltem szomorkás mosollyal.

- Valami baj van? – húzta össze szemöldökét, ösztönösen megérezve hangulatomat.

- Nem, semmi – sütöttem le a szemem, nem akartam felidézni kétségeimmel a számára minden bizonnyal kellemetlen emléket.

- Összevesztetek Jacobbal? – kérdezősködött tovább. – Furcsán viselkedett, mikor beugrott. Paul miatt, igaz?

- Paul? – kaptam fel a fejem. – Miért épp ő jutott eszedbe?

- Ugyan, Claire, a falkában mindenki tudja mi történt – jegyezte meg szemrehányóan.

- Hát ez remek! – csattantam fel – Melyikük volt képtelen magában tartani? Örülök, hogy fél La Push az én magánéletemen csámcsoghat.

- Ne aggódj, nem csak a tiéden – sóhajtott fel. – A falkatagok mindent tudnak egymásról. Nekem is nehéz volt hozzászoknom, hogy előttük nyitott könyv az életem, de idővel beletörődsz majd te is – mosolygott rám.

- És én még azt hittem, hogy a férfiak nem pletykálkodnak! – kiáltottam fel döbbenten, mire Em hangosan felkacagott.

- Jake nem mondta el neked? – értetlenkedő fejrázásomra továbbra is mosolyogva belefogott a magyarázatba: - A falkatagok olvasnak egymás gondolataiban, amikor farkas alakban vannak. Ez megkönnyíti közöttük a kommunikációt, azonban hátránya, hogy minden gondolat közkinccsé válik, még az egészen intimek is.

Az elképzelésbe, hogy a farkasok mindegyike egészen részletes tájékoztatást kaphatott magánéletem összes valamelyik taggal töltött percéről, belepirultam.

- Akkor innen tud Jake a Paullal történt afférról – suttogtam szégyenkezve.

- Bizony, ráadásul Sam elmondása szerint Paul gondolatai meglehetősen színesek voltak – erősítette meg Emily, majd némi töprengés után hozzátette – Nagyon megbántottad őt akkor.

- Igen, tudom –feleltem letörten. – Fogalmam sincs, hogyan fordulhatott elő.

- Pedig az ok nyilvánvaló: vonzódsz hozzá – mondta ki helyettem azt, amit magamnak sem mertem bevallani. – Minél előbb választanod kell, mert így mindkét fiúnak fájdalmat okozol.

- Én már döntöttem – álltam fel, de hangom korántsem tűnt olyan határozottnak, mint szerettem volna. – Jake szeret engem, Paul csak vonzónak talál. Túléli valahogy, biztosan van La Push környékén olyan lány, aki szívesen fogadja majd vehemens közeledését.

Emily egy percig tétovázott, mintha mondani akarna valamit, de végül mégsem szólt. Viszont én nem bírva visszafojtani kíváncsiságomat, feltettem a kérdést, ami egy ideje foglalkoztatott:

- Em, Paul ezért ment el?

- Részben, de nem ez volt a fő ok. Hibásnak érzi magát, amiért nem teljesítette a feladatát, és emiatt veszélybe kerültél. Ráadásul ezt Jake minden adandó alkalommal az orra alá dörgölte. Ne aggódj, vissza fog jönni, amint egy kicsit lenyugszik – tette megnyugtatóan vállamra a kezét. – Gyere, segítek lefürdeni, Jake említette, hogy szeretnél.

Várakozásommal ellentétben a nő segítségével elvégzett tisztálkodás egészen oldottan telt, Em odafigyelt rá, hogy ne hozzon zavarba, amiért hálás voltam neki. Miután végeztünk, készített néhány szendvicset vacsorára, majd üres hűtőmet átnézve felajánlotta, hogy holnap szívesen bevásárol, azután távozott. Magamra maradva egy ideig kapcsolgattam a tévét, míg végül találtam egy nézhetőnek ítélt műsort, és hátradőlve a kanapén belemerültem. Később, a pihentető álom határmezsgyéjén még érzékeltem, hogy két izmos, melegséget sugárzó kar felemel, és gyengéden az ágyamra helyez, azután végleg elnyelt a megnyugtató csend.