25. Amikor átszakad a gát

Kora reggel a konyhából érkező hangos csattanásra ébredtem, mire kikászálódva az ágyból, torkomban dobogó szívvel settenkedtem le a lépcsőn. A szemem elé táruló látványtól alig tudtam elfojtani a feltörni készülő megkönnyebbült kuncogást – Jake halkan szitkozódva igyekezett összesepregetni a széttört pohár üvegszilánkjait. A félmeztelen, kisportolt fiú kezében annyira mulatságosan állt a női kézhez méretezett partvis, hogy egyre nagyobb hullámokban tört rám a nevetés. Ám amikor felpillantott, és megláttam fáradt szemei alatt a sötét árkokat, egy szempillantás alatt elpárolgott a jókedvem.

- Jake, aludtál te egyáltalán az éjjel? – kérdeztem, de nem válaszolt, így másképp próbáltam válaszra bírni – Mi történt a pohárral?

- Kicsúszott a kezemből – dörmögte az orra alatt. – Sajnálom, hogy felébresztettelek.

- Egész éjjel kint voltál, igaz? - faggattam tovább, de igazából nem volt szükségem megerősítésre, tudtam, hogy így volt.

- Adam vissza fog jönni érted, ebben egészen biztos vagyok, de ezentúl én vigyázok rád – mondta a fáradtságtól alig forgó nyelvvel.

- Tehát sikerült elmenekülnie – állapítottam meg meglepő nyugalommal, majd Jake keze után nyúlva a lépcső felé húztam őt. – Gyere, feküdj le, muszáj pihenned.

- Nem lehet, át kell mennem Clearwaterékhez – ellenkezett, de nem hagytam annyiban.

- Clearwaterék várhatnak, te viszont rögtön összeesel a fáradtságtól.

Végre belátta, hogy igazam van, s engedelmesen követett a hálószobába, ahol szinte bezuhant az ágyba. Arra számítottam, hogy amint párnát ér a feje, azonnal elalszik, így lábujjhegyen osontam az ajtó felé, ám mikor a kilincsre tettem a kezem, halkan utánam szólt:

- Ígérd meg, hogy két óra múlva felkeltesz.

- Ébresztelek majd – egyeztem bele rafináltan. Eszemben sem volt azt két óra múlva megtenni. Akárkik is ezek a Clearwaterék, meglesznek Jake nélkül egy darabig - gondoltam az ajtóból még visszanézve.

~¤~

Dél körül felmentem, hogy ígéretemnek eleget tegyek, ám Jacob még mindig olyan mélyen aludt, hogy képtelen voltam rá. Halkan odasettenkedtem, s lelógó karját kikerülve letérdeltem mellé, majd onnan ülőpozícióba ereszkedve, államat az ágy szélén megtámasztva merültem bele arcának tanulmányozásába. Vonásai alvás közben kisimultak, a belőlük áradó gyermeki báj és ártatlanság látványától ajkam mosolyra húzódott. Megérezve rajta nyugvó tekintetemet pillái megrebbentek, majd mikor résnyire nyílt, álmos szemei érzékelték vonásaimat, a látvány az ő arcára is mosolyt csalt.

- Gyere, bújj egy kicsit mellém – kérte a takarót felemelve, majd helyet csinálva maga mellett, odébb csusszant. – Ezt a pillanatot nem adnám most semmiért – sóhajtotta, amikor fejemet a karjára hajtottam, s a békés percben ugyanezt éreztem én is. Csak feküdtünk egymás mellett, hallgatva a másik lélegzését, s közben úgy éreztem, miként oxigén hiányában az élet, úgy én sem tudnék Jake nélkül létezni. Szóra nyitottam a szám, hogy leküzdve végre önmagam gátjait, mindezt elmondjam neki, ám ekkor megszólalt a csengő. Éles vijjogása úgy hasított bele a mozdulatlan csendbe, mint a hirtelen támadt nyári vihar közeledtét jelző mennydörgés a halotti éjszakába. A törékeny varázs elillant, s a feltörni készülő szavak kimondatlanul süllyedtek vissza a mélybe, mely örökre elnyelte azokat.

- Megnézem, ki az – sóhajtottam fel, majd kelletlenül kimásztam a fiú mellől.

Az ajtót kinyitva meglepetten bámultam Charlie Swan arcába, aki egy kezében egy újságot szorongatva derűsen rám mosolygott.

- Jó napot, Miss Sinclair. Visszahoztam a hitelkártyáját, tegnap átküldték a port angelesi irodából.

- Ezek szerint lezárták a nyomozást? – kérdeztem, miközben befelé tessékeltem.

- Igen, sajnos nem találtak semmi használható bűnjelet – válaszolta a kártyát felém nyújtva.

- Köszönöm – vettem át megkönnyebbült sóhajjal. – Megkínálhatom egy kávéval?

- Igen, most elfogadom – felelte hálásan, mire bekapcsolva a kávéfőzőt, hellyel kínáltam. A lépcsőn robogó léptek zaja hallatszott, majd Jake feltűnt a konyhaajtóban.

- Szia, Charlie! – köszönt oda a rendőrnek, aki erre meglepett képet vágott, azután hozzám lépve átölelt, és egy gyengéd csókot nyomott az arcomra. – Mennem kell, de estére megint itt leszek. Majd elfelejtettem, apád keresett tegnap. Megígértem neki, hogy ma visszahívod – hadarta sietve a kijárat felé indulva.

- Jake-kel együtt vagytok? – kérdezte Bella apja döbbenten.

- Azt hiszem, fogalmazhatunk így – mosolyogtam, az ablakból a fiú távolodó alakját követve tekintetemmel.

- Bella nem említette – morogta Charlie, alig palástolva csalódottságát.

- Nemrég óta van ez így – vontam meg a sérülésről megfeledkezve bal vállam, mire fájdalmasan felszisszentem.

- Mi történt a vállával? – intett a kötés felé Charlie.

- Csak egy ostoba baleset. A raktárnak használt szobában rendezkedve rám borult egy állvány, és eltörte a kulcscsontomat – hazudtam rezzenéstelen arccal.

- Az ilyesmit jobb egy erős férfikézre bízni – pirított rám atyáskodva.

- Majd legközelebb szólok Jake-nek – mosolyodtam el beleegyezően, mire a férfi arca elfelhősödött.

- Valami rosszat mondtam? – kérdeztem furcsa viselkedésén tűnődve.

- Nem, dehogyis – sóhajtott fel – csak mindezidáig reménykedtem benne, hogy a lányom végre észhez tér, és elfogadja Jacob közeledését.

Szavai ostorcsapásként értek, emlékeztetve Jake Bella iránt érzett szerelmére, s a gondolattól, hogy talán mégsem múlt el nyomtalanul, összeszorult a szívem.

- Ne haragudjon, nem akartam megsérteni ezzel – szabadkozott savanyú ábrázatom láttán. – Tudja Bella és Jake már gyerekkoruk óta ismerik egymást, de mikor a lányom elköltözött az anyjával, a kapcsolat megszakadt. Amikor visszajött hozzám, újra találkozni kezdtek, és egyre szorosabb kötelék alakult ki közöttük, aminek végül Edward vetett véget. Sosem fogom megbocsátani neki, hogy elhagyta a lányomat, majd úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna. Jake jó srác, olyan, akire számítani lehet, aki képes felelősen viselkedni, ráadásul a legjobb barátom fia. Titokban mindig azt reméltük, hogy a gyerekeink egyszer majd egymás mellett kötnek ki.

A férfi minden egyes szava újabb és újabb tűszúrásként ért, egyre jobban felerősítve bennem a kételyt, hogy talán mégsem én vagyok Jacob jövője. Falfehér arcomat látva végül a rendőr az elhangzottak miatt szégyenkezve pattant fel, hogy azután sietve távozzon. Olyannyira a gondolataimba merültem, hogy csak most vettem észre az újságot, amit az asztalon hagyott. Utána akartam szaladni, ám az ablakból láttam, hogy már késő – a rendőrautó eltűnt a ház elől. Lerogyva a székre, amin az imént még Charlie ült, széthajtottam az újságot, majd a figyelemfelkeltő szalagcímre meredve olvasni kezdtem bízva abban, hogy eltereli a figyelmemet a bántó gondolatokról.

Sorozatos gyilkosságok Seattle-ben

A rendőrséget is zavarba ejti a gyilkosságok egyre növekvő száma a városban. Az emberek találgatásokba bocsátkoznak, melyek egészen elképesztő módon az új, rossz szándékú banda felbukkanásától kezdve egy féktelen sorozatgyilkos megjelenéséig terjednek…

Elmerülten olvastam a cikket, amikor a quileute fiúk furgonja leparkolt a házam előtt. Az ablakból láttam, hogy Emily csomagokkal megpakolva szöszmötöl, ezért elé siettem, hogy kitárjam az ajtót.

- Te tényleg bevásároltál, ennyit egy év alatt sem fogok megenni – csodálkoztam a nagy halom élelmiszerre meredve.

- Ha jól sejtem Jake mostanában gyakran fog itt tartózkodni, ezért rá is gondoltam – magyarázta meg mosolyogva a töméntelen mennyiséget.

Jacob nevének említésére elsötétült az arcom, majd észbe kapva megeresztettem egy halvány mosolyt. Tudtam, hogy Em leolvassa rólam hangulatváltozásaimat, és ezúttal nem akartam kérdései kereszttüzébe kerülni.

- Nem hiszem, hogy mostanában képes lennék Jake-nek ebédet főzni – jegyeztem meg kétkedve, de úgy látszott, Emilyt ez mit sem zavarja.

- Ma én ütök össze nektek valamit, holnaptól pedig Leah, az unokatestvérem jön majd, amíg újra egyedül fogsz tudni boldogulni, mert nem tudok kettészakadni. A fiúk rengeteg munkát adnak csillapíthatatlan éhségükkel – közölte velem a tényeket.

- Leah? – kérdeztem homlokomat ráncolva. – Ismernem kellene?

- Leah Clearwater, de még nem találkoztatok – felelte lázasan pakolászva.

- Ha jól tudom, Jake épp náluk van – mondtam elgondolkodva.

- Igen, Sue-nak most elkél egy kis segítség – magyarázta, miközben már a serpenyőben melegítette a vajat. – Harry, a férje nemrég halt meg, így most teljesen egyedül kellene végigkísérnie a gyerekei első átváltozását, ha nem segítene neki Billy és Jacob felváltva. Leah már túl van rajta, most Sethen a sor.

- Azt hittem csak férfiak képesek az átváltozásra – jegyeztem meg az elhangzottakon merengve.

- Mostanáig mi is így tudtuk, de Leah valamitől különleges – válaszolta egy pillanatra a távolba révedve.

- Közel álltok egymáshoz? – kérdeztem kíváncsian, mire Emily arca fájdalmasan összerándult.

- Régebben nagyon jó barátnők voltunk, aztán amikor Sam megjelent az életemben, ez sajnos megváltozott.

- Mi történt? – faggattam tovább. Egy percig csak a sülő hús pattogása hallatszott, azután Em belekezdett a történetbe.

- Leah és Sam régebben egy pár voltak. Szerelmüket látva mindenki meg volt róla győződve, hogy életük végéig együtt maradnak, azután Sammel megtörtént az első átváltozás. Azt követően előfordultak közöttük veszekedések, mivel Sam nem árulhatta el eltűnéseinek okát, de mindig kibékültek. Aztán egy nap, az idelátogatásomat követően minden megváltozott. Sam bevésődött, s ez a lenyomat én voltam, nem Leah. Egy ideig küzdöttem ellene, a lelkiismeretem nem engedte, hogy elfogadjam, de végül feladtam, hiszen a megváltoztathatatlan ellen hiábavaló minden ellenkezés. Leah végül belenyugodott, de a tüske sosem múló, fájó sebet ejtett rajta, amitől megkeseredetté vált. Igyekszik ugyan jó képet vágni a dologhoz, de a köztünk lévő kapcsolat már nem olyan bensőséges, mint valaha volt.

Ez borzasztó! Akartam felkiáltani átérezve Leah fájdalmát, hogy a saját unokatestvére lépett a helyére, de Emily arcára pillantva visszanyeltem a kitörni készülő szavakat. Neki sem lehetett könnyű töprengtem tovább a történeten, és végre kezdtem megérteni, mit jelent lenyomatnak lenni.

~¤~

Később, miután Em elment, felhívtam apámat. Számítottam rá, hogy kapok egy kis fejmosást, amiért napokig nem jelentkeztem, azonban apám vészjósló nyugalommal szólt bele a telefonba:

- Szia, Claire, örülök, hogy végre jelentkezel.

- Ne haragudj, Apa, kicsit zűrösek voltak a napjaim – válaszoltam, immár a kitörni készülő viharra felkészülten.

- Mondd, mégis mi a francot képzelsz? Lassan egy hete nem tudlak elérni, a mobilod folyamatosan ki van kapcsolva, a vezetékeset is hiába próbálom hívni, senki nem veszi fel. Hol voltál az elmúlt napokban? Anyád betegre aggódta magát! Különösen, hogy az iskolát is felhívtam, ahol azt mondták, leromlott az egészséged. Aki beteg, az általában otthon tartózkodik. Hol voltál, Claire? Azért küldtelek Forksba, hogy észhez térj, de úgy látom a világ legeldugottabb pontján is képes vagy rossz társaságba keveredni. Mert erről van szó, igaz? Megint valami drogos bandával lógsz? – hadarta mindezt egyhuzamban, hangja közben hol indulatos, hol elkeseredett volt, amiből éreztem, hogy ezúttal túlfeszült az a bizonyos húr.

- Az eszedbe sem jutott, hogy valóban történt velem valami, igaz? – szűrtem a fogaim között, igazságtalan rágalmától ingerülten.

- Veled mindig történik valami! – kiáltott fel. – Mégis mi történt? Talán túl sokat ittál a hétvégi buliban? – szúrta oda gúnyosan.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, nem járok bulikba, sőt, barátom is alig akad, így ezt a pontot is kihúzhatod a listádról. Mindössze annyi történt, hogy eltörtem a kulcscsontomat, és orvosi kezelés alatt álltam az elmúlt néhány napban. De köszönöm a belém vetett bizalmat, Apa! – feleltem színtelen hangon.

- És ki volt az a fiú, aki felvette a telefont? – kérdezte még mindig kétkedve szavaimban. – Azt mondta, alszol. Talán ott lakik nálad?

- Nem, nem lakik nálam, de úgy vélem, ha így lenne sem tehetnél semmit, ugyanis emlékeztetlek rá, hogy felnőttem, már nem vagyok a kicsi lányod! – válaszoltam epésen.

- Claire, sajnálom, én… - kezdett bele megenyhülten a békülésbe, de közbevágtam.

- Megkaptad a válaszokat, részemről befejezettnek tekintem a beszélgetést. Legközelebb akkor hívj, ha képes vagy újra felnőttként, bizalommal kezelni, mert ha jól emlékszem, épp ezért küldtél ide – adtam meg a kegyelemdöfést, azután meg sem várva a választ, bontottam a vonalat.

Hátamat a falnak támasztva lehunytam a szemem, hogy visszanyerjem a nyugalmamat, ám apám kegyetlen szavai áttörték a gátat, és az elmúlt napok felgyülemlett feszültsége most egyszerre, hatalmas hullámban tört át rajta. Először a kezem kezdett el reszketni a mindeddig elfojtott indulatoktól, aztán lassan áterjedt minden porcikámra, végül már egész testemben remegtem. Lassan lecsúsztam a földre, s fejemet felhúzott térdembe temetve hangtalanul zokogtam. Nem tudom meddig ülhettem így, összetörve, teljesen elveszítve az időérzékemet, de hosszú órák telhettek el, amik csak perceknek tűntek, mert időközben megérkezett Jake, s hangját váratlan közelségből meghallva ijedten összerezzentem.

- Mi a baj? – guggolt le mellém.

- Semmi – ráztam meg a fejem, nem akartam terhelni őt apámmal való kapcsolatom részleteivel.

- Mondd el, kérlek! – erősködött. – Az életed része szeretnék lenni minden szempontból, ne rekessz ki belőle.

- Visszahívtam apámat, és nem volt felhőtlen a beszélgetés. Egy ideje eltávolodtunk egymástól, ami nagyrészt nekem köszönhető, és ez ma különösen kiéleződött – feleltem, a lényeget röviden összefoglalva.

- Sajnálom, talán az sem volt túl jó ötlet, hogy én vettem fel tegnap a telefont. Gyere ide! – állt most fel, és engem is felhúzva gyengéden magához ölelt.

- Jake, maradj velem ma este! – suttogtam a kérlelő szavakat a vállába temetkezve. Úgy éreztem képtelen lennék egy újabb éjszakát egyedül, magányosan tölteni. Szükségem volt megnyugtató közelségére, mely nélkül már-már rémisztően elveszve éreztem magam. Éreztem, ahogy izmai tiltakozva megfeszülnek a kezem alatt, miközben felsóhajt. Nem akartam időt hagyni, hogy ellenkezésének hangot is adjon, ezért gyorsan folytattam – Úgy is tudsz rám vigyázni, hogy mellettem vagy – győzködtem könyörgő tekintetemet ráemelve.

- Jól van, te nyertél, maradok – mosolyodott el megadó hangsúllyal, majd a karjába kapva a szobám felé indult.

- Jake, a lábam nem tört el – méltatlankodtam immár sokkal jobb kedvűen, de lelkem mélyén jól esett a férfias figyelem.

- Csak engedd, hogy elkényeztesselek – kacsintott rám, amikor az ágyra helyezett. – Gyorsan lezuhanyozom, addig el ne mozdulj innen! – fenyegetett meg tettetett szigorral, azután néhány percre magamra maradtam.

A fürdőszobából beszűrődő monoton csobogás úgy hatott fáradt lelkemre, mint egy altató, így néhány perc múlva légzésem egyenletessé vált, s pilláim lecsukódtak. Halványan még érzékeltem, ahogy Jake bekúszik mellém az ágyba, majd óvatosan becsúsztatva alám a karját, félig magára húz, azután végleg elnyelt a mélység.