26. Veszélyes vizeken

Reggelre Jake eltűnt, mintha csak álmodtam volna, ahogy forró mellkasa minden egyes lélegzetvételnél egyenletesen emelkedik-süllyed a fejem alatt. Csalódottan átkoztam magam, amiért képes voltam átaludni az első együtt töltött éjszakánkat, majd a gondolatra, hogy a jövőben még sok ilyenben lesz részünk, elmosolyodtam. Lustán nyújtózkodva igyekeztem elhessegetni elszabadult fantáziámat, melyek újabban egyre merészebbek lettek, s valahányszor felidéztem Jacob izmos alakját, önálló életre keltek. Élénken élt bennem csókjának édes íze, nyelvének puha, tapogatózó érintése, ahogyan felfedezi az enyémet, mire önkéntelenül is végignyaltam ajkaimat. Elég ebből! Dorgáltam meg magam, de bármennyire igyekeztem elnyomni a vágyakozást Jake iránt, újra és újra a felszínre tört. Ebben az álmodozó révületben telt el az egész délelőtt, hiába próbáltam koncentrálni a kezembe vett könyv lapjaira, a szavak minduntalan összekuszálódtak. Az ajtócsengő hangjára önkéntelenül is összerezzentem, majd azt remélve, hogy talán Jacob érkezett meg máris, sietve indultam ajtót nyitni. Az ismeretlen lányra meredve leplezetlen csalódottság ült ki az arcomra.

- Miben segíthetek? – kérdeztem szórakozottan.

- Leah vagyok, Leah Clerwater. Úgy tudtam, neked lenne segítségre szükséged, de ha meggondoltad magad, már itt sem vagyok – jegyezte meg epésen, és máris hátat fordított.

- Ne haragudj! – nyúltam a karja felé, hogy visszatartsam. – Teljesen kiment a fejemből, hogy mától te jössz hozzám, pedig Emily szólt róla. Claire vagyok, Claire Sinclair, és nagyon köszönöm, hogy ismeretlenül is eljöttél.

Em nevének említésére megrándult az arca, amitől vonásai még keserűbbé váltak. Eltekintve arcvonásai keménységétől és rosszkedvűen lefittyedő szájáról, egy gyönyörű lány állt előttem, aki le sem tagadhatta volna indián származását. Napbarnított bőre, sötét, szinte feketének látszó, félhosszú haja, mely csillogó fénnyel ragyogva omlott a nyakába, s karcsú, ruganyos izmokkal átszőtt alakja minden férfi számára szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. El tudtam róla képzelni, hogy valaha volt szikrázó mosolyával képes volt a fiatal Samet pillanatok alatt levenni a lábáról.

- Szóval te vagy az a lány, aki annyi bonyodalmat okoz mostanában a falkának – lépett beljebb, miközben szúrós szemeivel leplezetlenül végigmért, azután ajak biggyesztve megjegyezte: - Nem tudom, mit esznek rajtad a fiúk. Olyan sápadt vagy, mint egy vámpír.

- Itt Forksban nem sok napsütés jut a barnuláshoz, de a quileute-ok színével akkor sem vehetném fel a versenyt, ha sütőben süttetném pecsenyére magam – igyekeztem sértettségemet legyűrve elviccelni szavai élét, de még egy halvány mosoly sem futott végig az arcán.

- Merre van a konyha? – kérdezte lényegre törően, majd mikor megmutattam, céltudatosan arra vette az irányt. Gyakorlott gyorsasággal állt neki a zöldségek tisztításához, pillanatok alatt felderítve az alapanyagok lelőhelyét.

- Segíthetek? –kérdeztem némiképp elveszetten a saját konyhámban. – A zöldségek felaprításával lassabban bár, de talán fél kézzel is elboldogulok.

- Inkább ne lábatlankodj itt, mert csak feltartasz! – szólt rám morcosan, mire éreztem, hogy a magamra erőltetett nyugalom lassan semmivé foszlik.

- Nézd, Leah, ha ennyire nehezedre esik ez az egész, akkor nyugodtan menj el, felesleges mártírt játszanod – csattantam fel.

- Ugyan, hova mennék? A saját falkám sem lát szívesen! Akkor már inkább téged visellek el, a te gondolataidat legalább nem hallom – kiáltott fel keserűen. – Viszont barátkoznunk nem muszáj, ezért megkérlek, ne is próbáld erőltetni.

- Ha így akarod, rajtam nem fog múlni – rántottam meg ép vállam sértődötten, azután kivonultam a konyhából.

Újra kezembe vettem a délelőtt elkezdett könyvet, s a nappali kényelmes kanapéjára kuporodva belemerültem az olvasásba. Nem sokkal később figyelő tekintetet érezve magamon az ajtó felé fordultam, ahol Leah állt karba tett kézzel engem fürkészve, ám kérdő pillantásomra csak annyit mondott, hogy elkészült az ebéd, azután dacosan elvonult. Egy ideig feszült csendben eszegettünk, míg végül nem bírtam tovább, és nekiszegeztem a kérdést, amely érkezése óta foglalkoztatott:

- Mondd Leah, miért vagy velem ennyire ellenséges? Mit ártottam neked?

Letéve az evőeszközöket egy percig mereven bámult, mintha azon tűnődne kimondja-e, amit gondol, azután felsóhajtva felállt, s csak ennyit szólt:

- Elmosogatok. Ha végeztem, segítek megfürdeni, utána hazamegyek.

Később, a fürdőszobában szégyenlősen vetkőzve előre rettegtem, vajon milyen gúnyos megjegyzéseket fog hozzám vágni meztelen testemet analizálva, ám meglepve tapasztaltam, hogy legalább annyira zavarban van, mint én. Ennek köszönhetően csak a legszükségesebb esetben szóltunk egymáshoz, így ezúttal megúsztam csípős fitymálódását. Amikor végül távozott, megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkamat.

Délután felhívott Carlisle, azután érdeklődve hogy érzem magam, vannak-e fájdalmaim, majd nemleges válaszomra megígérte, másnap beugrik megnézni. Hívása eszembe juttatta Alice-t, s szomorúan gondoltam arra, hogy mióta hazajöttem, fel sem hívott. Úgy látszott el kell fogadnom, hogy Adammel együtt apránként a Cullen család barátságát is elveszítem. Gyakran tolakodó viselkedése ellenére kedveltem Alice-t, a bájos manóarcra kiülő fintorokat látva sosem voltam képes igazán megharagudni rá. A melák Emmett is kezdett a szívembe férkőzni kicsattanó jókedvével, és ha nem zavart volna annyira Edward képessége, vele is szívesen barátkoztam volna. Jaspert tartózkodó viselkedése miatt még nem volt alkalmam jobban megismerni, de úgy éreztem, jól kijönnénk egymással. Rosalie volt az egyetlen, aki első perctől fogva gyűlölt, és elképzelni sem tudtam, hogy ez valaha is változni fog. Nem nehezteltem rájuk, nyilván eddig csak Adamnek köszönhetően élvezhettem kitüntető figyelmüket. Töprengésemnek Jake érkezése vetett véget, aki már az ajtóban a nevemet kiáltozva keresett. Kitörő örömmel ugrottam fel és vetettem magam a nyakába, amitől egy pillanatra meghökkent, azután óvatosan átölelt.

- Csak nem hiányoztam? – kérdezte még mindig meglepetten somolyogva az orra alatt.

- Miért, ez olyan hihetetlen? Jobban örülnél, ha morcosan fogadnálak? – incselkedtem visszadobva a labdát.

- Nem, csak most először érzem azt, hogy valóban elfogadtál – válaszolta halkan, mintha attól tartana, hogy egy hangosabb szó is elég lenne a varázs megtöréséhez. A füléhez hajolva nagy levegőt vettem, hogy összeszedve minden bátorságomat elmondjam neki mennyire sokat jelent nekem, ám ekkor orromat megcsapta a mellbevágó szag, ami belőle áradt.

- Jake, úgy bűzlesz, mintha egy hete nem fürödtél volna – fintorogtam kibontakozva az ölelésből.

- Ne haragudj, egész nap Seth után rohangásztam az erdőben, elképzelni sem tudod milyen körülmények között. Utána pedig annyira siettem hozzád, hogy megfeledkeztem a zuhanyozásról – felelte szégyenkezve.

- Fürödj meg gyorsan, addig felmelegítem a vacsorádat – nevettem el magam pironkodó arcát látva, aztán a konyha felé indultam.

Miközben előszedtem az ebédről a Jake részére félretett adagot, hogy bedobjam a mikrosütőbe, odatettem a vizet a teához. Épp a teafüvet forráztam le, amikor két izmos kar fonódott a derekamra.

- Remélem most már nincs kifogásod a szagom ellen – suttogta a karok tulajdonosa a fülembe, azután lágy csókokkal halmozta el a nyakamat.

- Azt hiszem, ebben a pillanatban semmire sem lehet kifogásom – sóhajtottam fel elégedetten a csókok folytatására várva, ám az ölelő karok lehanyatlottak rólam, és Jake elhúzódott.

- Ezzel még várnunk kell egy kicsit – mondta szomorúan. Csalódottságomat leplezve fordultam meg, hogy továbbra is szótlanul letegyem elé a vacsorát. A teámat kevergetve végül mégis kibukott belőlem a kérdés:

- Meddig, Jake? Mi fog később változni?

- Például az, hogy rendesen összeforrnak a csontjaid, és nem kell attól tartanom, hogy egy óvatlan mozdulattól újra elrepednek – mosolygott rám, majd azt gondolván ezzel végleg leszerelt, rávetette magát az ételre.

- Holnap beugrik Carlisle, hogy megnézzen – jegyeztem meg jelentőségteljesen, de Jacob elengedte a füle mellett.

- Meglepően jól főz Leah, sokkal jobban, mint amilyen a modora – terelte a témát, majd felnézve rám, az arcomat vizslatta.

Megeresztettem egy bágyadt mosolyt, azután kiürült bögrémet a mosogatóba helyezve magára hagytam. Még mindig morcosan kapcsolgattam a tévét a nappaliban, amikor megjelent, és mellém ülve átkarolt.

- Várjuk meg, mit mond a doki, rendben? – simogatta meg engesztelően a hajamat.

Szótlanul bólintottam, de közben már egészen máshol járt az agyam. Aznap éjjel Jake ismét velem maradt, ám amikor magához akart ölelni, hogy ismét egymás karjaiban töltsük az éjszakát, dacosan elhúzódtam.

~¤~

Másnap megint egyedül ébredtem, és Leah érkezéséig rajzolással próbáltam elütni az időt, de félig felkötött karommal nem ment egykönnyen. Bosszúsan félredobva a vázlatot elhatároztam, hogy sétálok egyet a környéken, ám ekkor számításaimat keresztülhúzva szemerkélni kezdett az eső. Mintha mindez nem lett volna elég, a felhajtón észrevettem Leah autóját - a tegnapinál korábban érkezett. A nem túl fényesen sikerült megismerkedésünk emléke élénken él bennem, ezért szorongva nyitottam neki ajtót.

- Ma korábban jöttem, mert délután dolgom van – magyarázta rögtön a konyha felé tartva.

- Oké, semmi gond – feleltem, majd némi tétovázás után követtem. – Főzök egy teát, kérsz te is? – próbálkoztam barátságosan, mire megrázta a fejét. Végleg feladva a hiábavaló kísérletet, hogy a közöttünk lévő viszony oldottabbá váljon bekapcsoltam a vízforralót, majd miután elkészítettem a teámat, magára hagytam. Úgy tűnt Leah ma a szokottnál is ingerültebb, mert a konyha felől szüntelenül hangos csörömpöléssel vegyes szitkozódás hallatszott. Képtelen voltam tovább hallgatni, ezért felmentem a szobámba, és az ágyra kuporodva bekapcsoltam az mp3 lejátszót. Épp a Linkin Park üvöltötte a fülembe a Crawlingot, amikor kivágódott az ajtó, és Leah rontott be rajta.

- Claire, te süket vagy? Öt perce kiabálok, hogy telefonod van! – rivallt rám, miután kivettem a fülhallgatókat a fülemből.

- Ne haragudj, túl hangos volt a zene, és semmi mást nem hallottam – feleltem leugorva az ágyról. – Ki keres? – kérdeztem már a lépcsőn szaladva lefelé.

- Jacob – vetette oda.

- Szia – hallottam a telefonból –, most értem haza az iskolából, még beugrok Samhez, mert van egy kis megbeszélnivalónk, azután arra gondoltam, hogy együtt tölthetnénk egy nyugodt délutánt. Nézhetnénk valami romantikus filmet. Hm? Mit szólsz? Vigyek valamit? – hadarta mindezt egy szuszra, mire feledve az előző estét, elmosolyodtam.

- Ne hozz semmit, csak magadat! – feleltem, majd nem bírva megállni a piszkálódást, még hozzátettem - Lehetőleg frissen és illatosan.

- Hé, mikor nem voltam az? A tegnapot leszámítva – morgott viccesen a telefonba, amitől újra elmosolyodtam. – Claire… - vált komollyá a hangja – hiányzol.

- De hiszen alig néhány órája mentél el! – nevettem el magam.

- Nem baj, akkor is! – vágta rá durcásan, majd újra elkomolyodva folytatta - Csak azt szeretném, ha tudnád, mennyire szeretlek.

Valahányszor kiejtette ezt a szót, a szívem hevesebben kezdett el verni, miközben egész bensőmet melegség járta át, de mint ahogy eddig, most sem tudtam kimondani, amit annyira várt.

- Siess haza! – kértem arcomon boldog mosollyal, mielőtt letettem a telefont. Jake a baleset óta úgy járt-kelt az otthonomban, mintha annak részét képezné, így önkéntelenül is természetesnek tűnt számomra, hogy most már ő is ide tartozik. Gondolataimnak egy gúnyos hang vetett véget, durván visszarántva a valóságba.

- Élvezd ki, amíg lehet, mert nem fog sokáig tartani. – Észre sem vettem, hogy kihallgatva a telefonbeszélgetésünket, Leah még mindig ott áll, a falnak támaszkodva.

- Miért ne tarthatna? Quileute vagy, tudhatnád mit jelent lenyomatnak lenni – vontam meg a vállam, igyekezve figyelmen kívül hagyni rosszindulatú megjegyzését.

- Te tényleg elhiszed, hogy bevésődtél? – kérdezte csúfondárosan.

- Miért, te talán nem hiszel a legendáitokban? – dobtam vissza a labdát.

- Természetesen hiszek, abban viszont nem, hogy egy lennél a kiválasztottak közül. Emilytől tudom, hogy ugyanolyan selejtes vagy, mint én, mitől lennél nálam szerencsésebb? – kiáltott fel, majd elsápadó arcommal mit sem törődve, gonoszul folytatta – Valamikor én is elhittem, hogy a számomra egyetlen férfival fogom leélni az életemet, de a bevésődés nem a hibás széria kiváltsága – nevetett fel keserűen. – Sokáig nem értettem miért büntetnek az Istenek, aztán rájöttem, hogy meddő vagyok, ezért nem lehettem lenyomat. A falkának utánpótlásra van szüksége, ami csak férfiágon öröklődik, így egy gyermekszülésre képtelen nőnek nincs helye egy alakváltó férfi mellett. Bónuszként megkaptam az átváltozás lehetőségét, ami inkább átok, mint kárpótlás. – Egy pillanatra elrévedt a múltba, azután újra rám tekintve folytatta – Élvezz ki minden egyes percet, amíg lehet, mert egy nap, ahogyan engem, téged is elhagynak majd!

Szavai úgy marták szét bensőmet, mint a sav, minden egyes mondattal újabb réteget bomlasztva atomokra, ám a megsemmisítőnek szánt támadás felélesztette a szunnyadó tüzet, és elkeseredett dühvel vágtam vissza.

- Azon nem gondolkodtál el, hogy Sam a kellemetlen természeted miatt szeretett ki belőled? Persze megértem, könnyebb ráfogni egy általad kitalált indokra, hogy az annyira imádott férfi miért kötött ki végül egy nálad sokkal jobb lelkű, kedves teremtés mellett! Mielőtt fantazmagóriákat gyártasz, nézz tükörbe Leah, és vess számot önmagaddal! – kiáltottam maró éllel, de már nem számított, hogy megbántom, hiszen az imént ő sem törődött az érzéseimmel.

Úgy látszott a kirohanásom talált, Leah összeszűkült szemekkel vizslatva egy percig szóhoz sem jutott, azután fogcsikorgatva rám rivallt:

- Hogy merészeled? Mit képzelsz magadról, te jöttment szuka!

Arcizmai rángatózni kezdtek a dühtől, és ahogy eluralkodott rajta a harag, úgy kezdett el a teste egyre jobban rázkódni a remegéstől. Pupilláim kitágultak a rémülettől, amikor rádöbbentem, hogy Leah talán még nem képes uralkodni az indulatain, és átváltozva darabokra téphet. Lassan hátrálni kezdtem a hátsó ajtó felé, de amikor Leah vészjóslóan felmordult, nem törődtem tovább az óvatossággal, hanem hátat fordítva neki feltéptem az ajtót, és rohanni kezdtem az erdő felé. Mögöttem reccsenés hallatszott, mint amikor az elfáradt ponyva feszítés közben szétszakad, így még gyorsabb iramra kényszerítettem az izmaimat. Az erdő sávjából ekkor kirobbant egy hatalmas szürke farkas, aki miközben elrohant mellettem vállával megtaszítva fellökött, majd ugyanazzal a lendülettel nekivágódott az épp ugrani készülő, majd feleakkora világosszürke nősténynek, ledöntve ezzel a lábáról. Teljes súlyával ránehezedve szegezte a földhöz a karcsú állatot, vigyázva rá, hogy annak csattogó agyarai ne tehessenek kárt benne. A földön ülve elbűvölten néztem az előttem lejátszódó jelenetet, rácsodálkozva a fölényes erejű szürke hím izmainak játékára a csillogó, tömött bunda alatt, s hitetlenkedve gondoltam arra, hogy ez a félelmetes vadállat Pault rejti. Éreztem, hogy ő az, hiszen álmomban pontosan így nézett ki, és teljesen biztos voltam abban, hogy ugyanez a farkas verekedett a vörösbarnával – aki nem lehetett más, mint Jake - az erdőben, amikor futni voltam. Mintha megérezte volna, hogy nézem, most  felém fordult, s kétségeim a a farkas kilétét illetően maradéktalanul elillantak: a hatalmas fejből Paul kávébarna szemei meredtek rám. A farkastesthez tartozó emberi szemek groteszk ellentététől átfutott rajtam a borzongás. Az állat írisze érzékelve viszolygásomat elfelhősödött, de továbbra sem tudott elszakadni tőlem, így tekintetünk még egy percig összekapcsolódott. Kihasználva fogvatartója lankadó figyelmét, a világosszürke farkas egy hirtelen mozdulattal kiszabadult, azután a fák felé iramodott. A nagy szürke egy ideig tétovázva forgatta a fejét köztem és az erdő között, végül az utóbbi mellett döntve, már-már kecses mozgással futásnak eredt.

Kis idő múlva még mindig a történtek hatása alatt támolyogtam be a házba, amikor megszólalt az ajtócsengő. Időközben el is feledkeztem Carlisle beígért látogatásáról, aki mosolyogva üdvözölt, majd végigpillantva zilált külsőmön, felvonta a szemöldökét.

- Minden rendben? – kérdezte, de bólintásomra továbbra is kételkedve fürkészte az arcomat.

- Lássuk azt a csontot – mondta mosolyogva, majd letéve táskáját a nappaliban hozzálátott, hogy kibogozzon a körém tekert rögzítésből. Amikor megszabadítva tőle feltárult csupasz vállam, elképedve kiáltott fel: - Ez hihetetlen! Teljesen begyógyult a sebed, és a forradás is kezd már halványodni.

A szemközti tükörbe nézve megrándult az arcom a gondolattól, hogy a félhold alakú sebhely, mely a nyakam tövénél éktelenkedik a vállamon, örök emlékként fogja őrizni azt a borzalmas napot. A törött csont által felszakított bőrön alig maradt nyoma a hegnek, néhány nap múlva már csak egy halvány vonal fog árulkodni a balesetről, azonban Adam állkapcsának lenyomata szinte világítva törte meg az egyenletes felszínt. Carlisle először óvatosan, majd egyre nagyobb nyomást gyakorolva tapogatni kezdte a vállam, miközben várakozón figyelt, hogy az első szisszenésre abbahagyja, ám nem adtam jelét a fájdalomnak.

- Próbáld meg lassan felemelni a kezed, de amint kellemetlenné válik, hagyd abba – utasított, mire engedelmesen emelni kezdtem a karomat. Amikor már egészen magasra nyújtva sem éreztem semmi, hitetlenkedve felsóhajtott: - Úgy látom, rám itt már semmi szükség, tökéletesen helyrejöttél. Szabadalmaztatni kellene a farkasvérrel gyógyítást.

A képtelen ötlettől elnevettem magam, mire a doki arcán is megjelent egy halvány mosoly, aztán hirtelen elkomorult.

- Valami baj van? – kérdeztem meghökkenve a gyors hangulatváltozástól.

- Nem tudom… lehet – felelte töprengve. – Azon gondolkodom, hogy Paul vére az előnyei mellett milyen veszélyekkel járhat. A farkasokra másképp hat a vámpírméreg, számukra gyilkos a harapás – fogott bele a magyarázatba értetlenkedő arckifejezésemet látva. – Tartok tőle, hogy egy újabb harapás átváltozás helyett megölne téged – összegezte az elméletét.

- Ez még akár jól is jöhet – sóhajtottam fel megkönnyebbülten, hogy csak ez aggasztja a dokit. Reakciómra olyan arckifejezéssel meredt rám, mintha egy elmeháborodott beszélne hozzá. – Adam elmenekült, tehát számítani lehet arra, hogy nem adja fel a velem kapcsolatos terveit. Viszont nem akar megölni, így ha megtudja a félelmeidet, remélhetőleg felhagy a képtelen ábrándjaival – magyaráztam el hogyan értettem a kijelentésemet.

- Ezzel csak egy probléma van: Adam eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, és nem hiszem, hogy később fel fogja venni a kapcsolatot velünk – világított rá Carlisle az elméletem buktatójára. – Tudja, hogy nem térhet vissza hozzánk, mert felrúgta a megállapodást, így amennyiben visszafogadnánk, megszűnne a béke. Épp elég nehéz volt meggyőznöm arról Samet, hogy egyikünk sem tudott Adam őrületéről, ezért tekintsen el a szerződés felbontásától. Azzal is tisztában van, hogy nem látnám szívesen, mert ellenkezik az elveimmel az értelmetlen emberhalál, és bár nem lehetek benne teljesen bizonyos, de úgy hiszem ő áll a port angelesi támadóid halála mögött. Mindezért én azt javaslom, légy óvatos Claire, és maradj a farkasok közelében.

- Carlisle, ígérd meg, hogy nem szólsz erről Jacobnak! – kértem szinte könyörögve.

- Rendben, ha így akarod, ám legyen, de nem tartom jó ötletnek, hogy eltitkolod – egyezett bele a fejét ingatva.

Miközben kikísértem, folyamatosan az elhangzottakon járt az agyam, mígnem végül az egészet elintéztem egy legyintéssel, hiszen egy farkas számára, ha átváltoznék az ősi ellenséggé, valószínűleg ugyanazt jelentené, mintha meghalnék, így sok minden nem változott.