28. Új esélyek

- Mit keresel itt? – hasított bele a varázslatos csendbe Jacob hangja.

Mint a rajtakapottak rebbentünk szét, hogy némiképp fékezve felgyorsult vérkeringésünket, valamivel higgadtabban nézzünk szembe az érkezővel.

- Úgy látom, nem voltam elég világos. Fogadd el, hogy engem választott, és ne merészelj még egyszer körülötte ólálkodni! – kiáltotta a haragtól reszketve.

- Paul csak segített helyrehozni, amit te tönkretettél – vettem védelmembe a férfit, az esetleges összecsapás miatti félelmemben, ám csodálkozva láttam, hogy felesleges volt. A megszokottakkal ellentétben ezúttal düh helyett reménytelen elkeseredettség áradt a pólusaiból.

- Valóban? És ez az ajtóra, vagy rád vonatkozott? – kérdezte Jacob metsző éllel, majd a választ meg sem várva folytatta – Mert nekem inkább úgy tűnt, hogy a te vigasztalásodon munkálkodott. Nem mondom még egyszer, takarodj innen!

A sértő utasításra Paul szemei ingerülten felvillantak, de tiltakozó fejrázásomra végül elindult kifelé. Jake mellett elhaladva taszított rajta egyet a vállával, majd az ajtóban még egyszer visszanézett rám. A meglökött fiú felé kérdő pillantást vetett, jelezve felém, hogy nem szívesen hagy vele kettesben, de igenlő bólintásomra végül eltűnt a bejárat mögött.

- Mi volt ez? – szegezte nekem a kérdést Jacob.

- Már mondtam, Paul megcsinálta az ajtóimat, amiket mellesleg neked kellett volna helyrehoznod – röppent a szemrehányó válasz.

- És ezt egy csókkal akartad meghálálni? Vagy ha nem érkezem időben, több is történt volna? – kérdezte feldúltan.

- Féltékeny vagy? Hol voltál eddig? Ismét Bellára kellett vigyáznod? – vágtam vissza csípősen.

- Cullenéknál voltam egy fontos megbeszélésen – felelte immár nyugodtabb hangnemben.

- Ó, hát persze! – nevettem fel gúnyosan. – Jake, mégis mit képzelsz magadról? Először szétrombolod a házamat, azután itt hagyva engem a romokkal eltűnsz, majd mikor úgy tartja kedved, visszatérve ismét rám törsz, mint egy dúvad, hogy felelősségre vonj. Mindeközben én legyek elnéző, és mosolyogva tűrjem minden szeszélyedet. Menj vissza, ahonnan jöttél, és látni sem akarlak, amíg nem vagy képes higgadt felnőttként viselkedni! – Szavaim találtak, Jake vállai megrogytak, majd egy percnyi tétovázás után csendesen elkullogott.

Később, miután bekaptam néhány falatot vacsorára, a szobám ablakán kitekintve a távolba vesző erdő lombjait kémleltem, miközben azon merengtem, hogy jutottunk idáig Jake-kel. Paul szavai felnyitották a szememet, ráébresztve arra, hogy a kapcsolatunk korántsem tökéletes. Bármennyire is igyekeztem türelmesen elnézni minden hóbortját, féktelen természete miatt meginogtam, s a bizonyosság, hogy ő az, aki mellett végre boldog lehetek, halványodni látszott. Miként a szakadék szélén lebegő óvatlan hegymászó a biztos haláltól megmentő kézre, vágytam egy harmonikus kapcsolatra, ahol a lelkem végre megnyugvást talál. Azonban a fiú váratlan dühkitörései megmérgezték a lángra lobbanni készülő szerelmet, idejekorán lelohasztva azt. Igazságtalan vagy! - védte a hang a fejemben, emlékeztetve a tényre, hogy én sem viselkedtem mindig tisztán, és meggondolatlan szavaimmal, illetve óvatlan tetteimmel gyakran megbántottam. Nagyon az elején járunk, hiszen még ki sem teljesedett a viszonyunk. Talán csak össze kell csiszolódnunk, adtam meg végül az újabb esélyt kettőnknek. Az erdő fái között feltűnt egy izzó szempár, majd a hozzá tartozó vörösesbarna farkas a bokrok közül kiválva felém közeledett. Néhány méterre az erdő sávjától várakozva megállt, s tekintetünk összekapcsolódott. Pár perces vívódás után végül elfordultam az ablaktól, mire olyan szívszorító vonyítás érkezett válaszul, hogy egész bensőm belesajdult. Nem, Jake, ezúttal nem úszod meg ennyivel, erősítettem meg magamban az elhatározást, azután párnámat a fejemre húzva az ágyra hanyatlottam.

~¤~

Jacob sem másnap, sem az azt követő napon nem jelentkezett, de esténként kinézve az ablakon egy-egy percre láttam feltűnni a bokrok között a világító fénypontokat. Igyekeztem elfoglalni magam, de napközben gyakran tört rám a hiánya miatt érzett magány, különösen hogy az iskolában éppen őszi szünet volt, így a tanítás sem kötött le. Elhatározásomat feladva épp készültem felhívni, amikor megcsörrent a telefon.

- Claire Sinclair – szóltam bele bágyadtan.

- Szia, Claire, Billy vagyok. Jake miatt hívlak.

- Szia, Billy – köszöntem meglepetten, majd mikor eljutottak tudatomig a szavak, szorongva kérdeztem vissza - Ugye nem történt vele semmi?

- Nem, nincs semmi baja. Legalábbis fizikailag. – Válaszától megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat. – Nézd, nem akartam beleavatkozni, de úgy érzem muszáj megtennem – kezdett bele Billy, néhány másodperces zavart csend után. – Tudom, hogy a fiam egy kicsit ingerlékeny mostanában, de ennek oka van, amit nem mondhatok el. Annyit szeretnék csak kérni, hogy légy egy kicsit türelemmel iránta, amíg ez a dolog rendeződni fog. Hidd el, borzasztóan szégyelli magát a legutóbbi kirohanása miatt, de mindez csak azért történhetett meg, mert nagyon szeret téged, és mindennél jobban ragaszkodik hozzád.

- Annyira fontos nem lehetek neki, mert két napja színét sem láttam – jegyeztem meg sértődötten.

- Ez nem igaz, minden éjjel vigyáz rád! – kiáltott fel Billy, majd aggodalmasan tovább győzködött – Mióta elküldted úgy jár-kel, akár egy élőhalott, még enni sem látom, pedig a farkasfiúk állandóan éhesek. Beszélj vele, kérlek!

- Otthon van? – adtam be a derekamat, sejtve azt, hogy nem ok nélkül kér erre Billy.

- Samnél van megbeszélésen, de ha hazajött szólok, hogy kerested. Biztosan nagyon fog örülni.

- Rendben – feleltem Billy hálálkodó hangján mosolyogva, azután elköszöntem.

A telefonbeszélgetés követően már jobb kedvvel néztem a hosszú nap elé. De miért kellene megvárnom, amíg hazaér? – kérdeztem magamban, mikor eszembe ötlött a gondolat, hogy meglepem Emilyék házánál. Rövidesen útnak indultam, ám em messze Sam otthonától az egyik hátsó kerék hangos pukkanással kidurrant, így a kocsit hátra hagyva, gyalog mentem tovább. Az épületből már messziről hangos szóváltás hallatszott. Egy pillanatig tétováztam, de nem tudtam legyűrni kíváncsiságomat, ezért az ösvényről letérve halkan lopakodtam tovább a kiszűrődő zsivaj felé.

- Paul nem mehet vele, rá itt van szükség! – csattant fel Sam mély orgánuma.

- Márpedig egyedül nem engedem el! – kiáltotta Jake haragosan.

- Akkor menjen vele Leah, ő a leggyengébb. Az erősebb farkasoknak itt kell maradniuk – próbálta lezárni a vitát az alfa.

- Leah? Amikor legutóbb majdnem megölte? Rajtam kívül Paul az egyetlen, aki képes megvédeni, neki kell elkísérnie – ellenkezett Jake egyre ingerültebben.

- Ennek a falkának én vagyok a vezére, tehát én mondom ki a végső szót – mordult fel Sam.

- Csak addig, amíg én úgy nem döntök, hogy élek a születési jogommal. Ne kényszeríts erre! – kérte Jacob vészjóslóan.

- Miről maradtam le? – toppantam be megszakítva ezzel az elharapózott vitát, de érkezésemre csak döbbent csend érkezett válaszul. – Szeretném tudni, mi folyik itt, mert ha jól sejtem, engem is érint a dolog – néztem körbe a meghökkent arcokon.

- Claire, szeretném, ha hazamennél néhány napra – lépett oda hozzám Jake.

- De hát miért? – néztem rá értetlenül. A fiú pillantása Samre villant, akinek bólintására egy friss Seattle Timest dugott az orrom elé.

- Ezért.

Növekszik az áldozatok száma Seattle-ben

Az elmúlt hónapokban harminckilencre szaporodott az áldozatok és eltűnések száma, mely minden idők legelvetemültebb sorozatgyilkosára enged következtetni. A gyilkosságok száma exponenciálisan nő, az utolsó tíz nap alatt huszonkétszer csapott le a merénylő. A rendőrség a köznép feltételezéseivel ellentétben korántsem biztos abban, hogy mindezekért egyetlen személy tehető felelőssé. Míg a sorozatgyilkosok esetében az áldozatok között többnyire van valamilyen összefüggés, a szóban forgó merényletek érintettjei között minden korosztály, mindkét nem, illetve a legkülönbözőbb etnikumba tartozó személy megtalálható. Noha a kiválasztás véletlenszerűnek tűnik, bizonyos módszerbeli egyezések arra utalnak, hogy a gyilkosságok összefüggenek: valamennyi holtest olyan mértékben összeégett, hogy csak foglenyomat alapján lehetett megállapítani a személyazonosságukat. Minden esetben brutális módon összetört csontokkal találkoztak – mintha földöntúli erejű nyomással préselték volna össze a testeket -, melyeket minden bizonnyal még a halál beállta előtt zúztak szilánkossá. A gyilkos – vagy gyilkosok – egyetlen helyszínen sem hagyott nyomot, a kivétel nélkül éjszaka eltűnt személyek esetében pedig egyetlen szemtanú sem akadt. 

Növekvő iszonyattal futottam át a sorokat, ám miután a végére értem, még mindig nem kapiskáltam, hogy mire akar kilyukadni.

- Jake, én ebből egy szót sem értek. Mi közöm nekem ezekhez a gyilkosságokhoz?

- Neked semmi. Emlékszel, amikor említettem Victoria nevét? Azután nem volt alkalmam elmesélni, ki ő – vonaglott meg az arcán egy izom az emléktől. – Ez egy hosszú történet, de megpróbálom röviden összefoglalni. Tudod, nem csak olyan békés vámpírok léteznek, mint Cullenék. Ez a Victoria és két másik társa a környéken vadászgatott, amikor belebotlottak a baseballozó Cullen családba, akikkel Bella is ott volt. Victoria társa, James megkívánta a vérét, amit persze Edward nem vett jó néven, végül a dolog odáig fajult, hogy Bella védelmében meg kellet őt ölnie. Ezt viszont Victoria nem tudta megemészteni, így azóta vadászik Bellára, így akarva bosszút állni Edwardon a tettéért. Mindezidáig nem sikerült elkapnunk, valahogy mindig kicsúszik a markunkból, de kisebb szünetek után újra és újra visszatér.

- De miért kellene nekem emiatt elmennem? – vágtam közbe a homlokomat ráncolva.

- Mert Forks környéke rövidesen a legveszélyesebb hely lesz, ahol csak lehetsz – válaszolta vészjósló hangon. – Victoria ezúttal nem egyedül tér vissza, hanem egy vérszomjas, újszülött vámpírokból álló hadsereget szervez. Ez áll a seattle-i gyilkosságok hátterében, és ezért akarom, hogy a veszély elmúltáig hazautazz.

Szavaitól kiült arcomra a félelemmel vegyes döbbenet, azután határozottságomat visszanyerve megszólaltam:

- Jake, ha hazamegyek, neked is velem kell jönnöd.

- Én nem mehetek – ingatta a fejét szomorúan. – Rám itt van szükség, ezért Paul fog veled tartani. Nem kockáztathatjuk meg, hogy Adam rád talál.

- Ha Pault tudjátok nélkülözni, miért nem jöhetsz te? – kérdeztem összeszűkült szemekkel, de szótlanul kerülte a pillantásomat.

- Rajta Jake, mondd el neki! – noszogatta Paul, mire Jacob felé küldve egy gyilkos pillantást, a karomat megragadva kifelé húzott.

- Szóval? – követeltem a választ rosszat sejtve, amikor távolabb kerültünk a háztól.

- Azért nem mehetek, mert Bellára kell vigyáznom – felelte végül, továbbra sem merve a szemembe nézni.

- És Edward mit csinál addig? Miért nem ő, a barátja vigyáz rá? - kérdeztem gúnyosan, azután meg sem várva a választ keserűen hozzátettem - Most már minden világos. Bella biztonsága neked fontosabb, mint az enyém. Nincs több kérdésem.

- Várj már egy percre, az Istenért! – nyúlt utánam, amikor el akartam menni. – Most az egyszer hallgass végig! Aznap este, mielőtt a Swan házban láttál, Victoria bérence ellopta Bella egyik blúzát azért, hogy az újszülöttek mindannyian ezt a nyomot kövessék majd. A farkasok erős szaga azonban képes ezt az illatot elnyomni, így az én feladatom lesz őket megtévesztve Bellát biztonságos helyre vinni, amíg lezajlik a harc.

- És persze te vagy az egyetlen erre alkalmas farkas – jegyeztem meg ironikusan.

- Megtennéd, hogy nem szólsz közbe? – kérte türelmetlenül. – Edward egyedül bennem bízik meg annyira, hogy a védelmembe adja Bellát. Ezért kell hát maradnom.

- Akkor én is maradok – jelentettem ki határozottan.

- Nem lehet. Képtelen vagyok higgadtan cselekedni, ha közben a te biztonságod miatt aggódom. Hidd el, semmit sem szeretnék jobban, mint veled lenni, értsd meg végre, Bella gyermekkori barátom, tartozom neki ennyivel. És Charlie-nak is, hogy segítek megmenteni a lánya életét. Claire… - győzködött tovább kétségbeesetten – kérlek, bízz bennem! Nem tudom jobban bizonyítani az irántad érzett szerelmemet, minthogy rábízlak az egyetlen, egyben legnagyobb vetélytársamra, Paulra. Minden porcikám tiltakozik ez ellen, mivel semmit sem akarok kevésbé, mint épp őt a közeledben tudni, de biztosan tudom, hogy Paul, ugyanúgy ahogy én, az életét is feláldozná érted. Én bízom benned Claire, tedd te is ezt! – vált könyörgővé a hangja.

Amikor végre megértettem milyen nehéz lehetett Jacobnak meghozni ezt a döntést, hirtelen minden haragom elszállt, s közelebb léptem hozzá, hogy fejemet egy röpke percre a mellkasára hajtva átöleljem a derekát.

- Rendben, legyen, ahogy akarod – egyeztem bele kelletlenül, mire megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait. - Hiányoztál… - néztem fel rá elfelhősödött szemekkel.

- Te is nekem. El sem tudod képzelni, mennyire – mosolyodott el, majd miután gyengéden a hajamba csókolt, az ölelésből kibontakozva a kis ház felé húzott – Gyere, van még egy kis megbeszélnivalónk, aztán együtt hazamegyünk.

- Nem hiszem, hogy Sam közben szívesen lát engem – jegyeztem meg bizonytalanul.

- Márpedig kénytelen lesz elfogadni, hogy a lenyomatomnak ugyanannyi joga van itt lenni, mint Emilynek – jelentette ki határozottan, mire felnevettem.

- Jake, azért ez mégis más. Em a menyasszonya, és ez a közös otthonuk.

- Ahogyan majd te leszel az enyém – nézett rám sokatmondóan.

Jacob szavaitól enyhén elpirulva léptem be a kis konyhába, ahol Paul pillantását elkapva görcsbe rándult a gyomrom. A beállt zavart csendnek egy tizenöt év körüli fiú vetett véget, aki odalépve hozzám, megszólított.

- Szia, Seth vagyok, Leah öccse – mutatkozott be. – Te biztosan Claire vagy, örülök, hogy végre megismerhetlek.

Kedves arcától önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám, s csodálkozva állapítottam meg az éles ellentétet a testvérek viselkedése között. Sethnek ugyanolyan sűrű, sötét, már-már csillogóan fényes haja, napbarnított bőre és nyúlánkan izmos testalkata volt, mint a nővérének, de hasonlóságuk ennyiben ki is merült.

- Szia Seth, én is örülök, hogy megismerhetlek – nyújtottam felé a kezemet még mindig mosolyogva.

- Nem tudom, miért mondtad, hogy nem szép. Szerintem igenis gyönyörű! – fordult a nővére felé, mire Leahn és rajtam kívül mindenki felnevetett. Arcomon a bókra zavar suhant át, amitől a többiek csak még jobban mulattak.

- Hé, öcsi, el a kezekkel a lenyomatomtól – mordult rá viccesen Jake, közben kihúzva egy széket az asztalnál, hogy hellyel kínáljon.

- Ha nem igyekszel, lehet, hogy Seth lecsapja a kezedről – vigyorgott Jared, majd pimaszul hozzátette - Ideje lenne végre elszánnod magad, eddig egyikünk sem halt bele.

- Bizony haver, ha így folytatod, Quil előbb veszíti el a szüzességét az ő lenyomatával, mint te – röhögött fel a gondolattól Embry, majd rám nézve hozzáfűzte a magyarázatot - Quil bevésődése még csak két éves.

- Le lehet kopni rólam – zsörtölődött az ugratás tárgya zavartan, miközben lopva rám pillantott.

- Vagy épp Paul nem fog bírni magával – csatlakozott a piszkálódáshoz Quil is, ám az ő szavait döbbent csend követte.

A srácok tapintatlan csipkelődéseitől ismét elpirulva szegeztem az asztallapra a tekintetemet, magamon érezve közben Paul szemének perzselő sugarát.

- Elég volt srácok, nagyon gonosz dolog mások magánéletében vájkálva viccelődni – pirított rájuk Emily egy hatalmas tál süteményt helyezve a társaság elé, megmentve ezzel a kínos helyzetet.

- Koncentráljunk inkább a ránk váró feladatra – tett végleg pontot a témára Sam, azután mindannyian belemerültek a haditerv megtárgyalásába.

Az imént lejátszódott kellemetlen jelenettől még mindig szégyenkezve alig figyeltem oda, miről folyik a megbeszélés, gondolataim a hazatérés felé kalandoztak. Fogalmam sem volt, hogyan fogom szüleimnek megmagyarázni, hogy Paul miért tart velem, de legjobban apám vesébe látó faggatózásától féltem.

- Mit szólnátok hozzá, ha rendeznénk holnap egy kis tábortüzes összejövetelt Claire búcsúztatására? – kérdezte Emily, amikor befejezték a stratégiai kérdések megvitatását. – Mit szólsz hozzá, Claire? – fordult most felém, mire elhessegetve az út miatti aggodalmamat, igyekeztem újra a jelenre koncentrálni.

- Jól hangzik, úgysem vettem még részt farkasos buliban – eresztettem meg egy halvány mosolyt.

- Minek ekkora felhajtást csinálni, ha egyszer úgyis visszajön? – kérdezte Leah epésen.

- Leah! – szólt rá Emily szemrehányóan. – A falkának is jót fog tenni egy kis kikapcsolódás a harc előtt.

- Akkor holnap este várunk mindenkit egy hamisítatlan, la pushi tábortüzes estére – állt fel Sam asztalt bontva, majd Emily derekát átölelve a fiúkra nézett – természetesen ti is hozhatjátok a lenyomataitokat.

Paul távozott elsőként, merev vonásokba kényszerített arca semmilyen érzelmet nem árult el, de mikor mellettem elhaladt, az elfojtott feszültségtől szinte vibrált körülötte a levegő. Szokatlan hallgatagsága különös volt számomra, azelőtt sosem maradt volna ki Jake ugratásából, ám ezúttal elhatárolódott a kínos témától.

- Mivel jöttél idáig? – kérdezte Jacob homlokráncolva, miután elköszöntünk a többiektől.

- Autóval, de defektes lett a hátsó kerék és ott hagytam.

- Remélem van pótkereked, mert gyalog hosszú lenne az út hazáig – vigyorgott rám, miközben kézen fogva elindultunk.