30. A Mennyország kapujában

Jake az autóban egész úton hallgatagságba burkolózott, ezért kicsit szorongva néztem az este elébe. Nem akartam tőle egy újabb veszekedéssel elválni, így csak remélni mertem, hogy a többiekkel töltött idő feledteti vele a visszautasításom miatt érzett bosszúságot. A parttól távolabb parkoltam le, de az odaszűrődő hangokból sejtettem, hogy már mindenki itt van. Sam valószínűleg épp most végzett őrjáratával, mert akkor tűnt fel az erdőből, amikor kiszálltunk.

- Menj előre, rögtön jövök! Akarok váltani pár szót Sammel – szólt oda Jake, ezért egyedül indultam a többiek felé. A tűztől nem mesze félénken megálltam, és mosolyogva figyeltem a köré gyűlt embereket, akik úgy viselkedtek egymással, mint egy nagy család. Többségüket ismertem, ám volt közöttük néhány új arc is.

- Hol hagytad a testőrödet? – lépett mellém Paul. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem vettem észre az érkezését.

- Rögtön jön, csak meg akart még valamit beszélni Sammel. – Tekintetemmel továbbra is a nevetgélő társaságot figyelve fázósan összefontam a karomat.

- A tűz körül melegebb lesz, ne ácsorogj itt egyedül. Gyere, bemutatlak a többieknek – invitált figyelmesen. Egy pillanatnyi tétovázás után felemelte a karját, hogy vállamat átfogva addig is melegítsen, azonban érzékelve feszengésemet, a mozdulat megszakadt.

- Holnap reggel nyolcra el tudsz készülni? – kérdeztem felé pislantva, próbálva ezzel elterelni a figyelmét a kínos jelenetről.

- Pontban nyolckor ott leszek. Jacobbal már mindent megbeszéltünk – felelte immár hűvösen.

A hatalmas máglya felé közeledve egy két év körüli kislány botladozott felénk, aki mikor odaért, Paul lábát átkarolva boldog mosollyal nézett fel rá.

- Szia, csöppség! – vigyorgott rá vissza a férfi, majd könnyedén a magasba emelve feldobta néhányszor. - Ő itt Claire, Quil bevésődése – magyarázta közben. A kicsi gurgulázó nevetését hallgatva elszorult a torkom.

- Hé, azonnal tedd le! – szaladt felénk Quil, és kikapva Paul kezéből a kislányt, féltőn magához ölelte.

- Hogy lehet Quil lenyomata? Hiszen mire felnő, Quil az apja lehetne – fordultam Paul felé, igyekezve leküzdeni a torkomban növekvő gombócot.

- A farkasok addig nem öregszenek, amíg el nem jutnak az önuralom azon szintjére, hogy képesek legyenek többé nem átváltozni.

- Mikor jön el ez az idő? – folytattam a kérdezősködést.

- Ez változó, sok mindentől függ – vonta meg a vállát.

- Innentől átveszem – mordult Paulra az időközben megérkező Jake, majd derekamat átfogva a többiekhez vezetett.

- Na végre, már csak titeket vártunk! – kiáltott felénk Emily egy megrakott asztal mellől.

Sorra üdvözöltük az ismerős arcokat, megismertem Jared lenyomatát, Kimet, Sue Clearwatert, és végül az öreg Quil Atearát. Billy a tolószékében ülve boldog mosollyal köszöntött, s mikor lehajoltam hozzá, egy pillanatra hálásan magához ölelt.

- Szia, Claire, ezt neked hoztam – nyújtott felém egy megpakolt tányért az asztal mellől érkező Seth.

- Köszönöm, igazán kedves vagy, de ennek a negyedét sem tudom megenni – nevettem el magam, azután előzékenyen Billy ölébe helyeztem a tányért.

- Pedig alig raktam valamit a tányérodra – rándított a vállán sértődötten.

- Hé, nincs mindenkinek farkas gyomra – küldtem felé egy bocsánatkérő mosolyt, majd mikor viccesen meglöktem a csípőmmel, végre elvigyorogta magát.

- Gyere, szedjünk magunknak is, mielőtt a falka mindent felzabál – húzott kuncogva az asztal felé Jake.

Miután mindenki megszedett tányérral az ölében lekuporodott a tábortűzhöz, egy időre elcsendesedett a társaság. Körbetekintve a boldog arcokon rádöbbentem, mennyire nem hiányzik a régi életem – New York nyüzsgése, az érdekkapcsolatok szövevényes világa. Mintha egy másik idősíkba kerültem volna, ahol homlokegyenest más értékek lennének fontosak, ahol az emberek közötti kapcsolatok igazak, mélyek, életre szólóak. Egy életre… ezt láttam Kim és Jared, Emily és Sam arcán, ahogy egymásra néztek, és bármennyire is borzongató volt a gondolat, még a kicsi Claire és Quil tekintetéből is áradt az összetartozás.

- Mire gondolsz? – ölelte át a vállamat Jake, épp végezve az étkezéssel.

- Csak azon, hogy jól érzem itt magam.

- És ez annyira meghökkentő? – nevette el magát.

- Nem, dehogy. Csak teljesen más, mint ahol eddig éltem – feleltem, elhallgatva, hogy néhány hónap múlva vissza kell mennem az egyetemre.

- Mit gondolsz, meg tudnál itt szokni? – kérdezte elkomolyodva.

A választól Billy mentett meg, aki jelentőségteljesen körbenézve a társaságon mély, zengő hangon felszólalt.

- Olyan történeteket fogok ma elmesélni, melyeket már többen hallottatok, ám vannak közöttünk néhányan, akik most először jöttek el. Ezek törzsünk legendái, melyek elmondják hogyan lettünk azok, akik vagyunk. Megőrizve a hagyományokat, apáról fiúra adjuk át őket, hogy ne merüljenek feledésbe. Ma este a szellemharcosokról fogok beszélni, akik az átváltozás képességét hagyták örökül a felnövekvő fiatal nemzedéknek, és a bevésődésről, mely egy életre megválasztja párunkat.

Szavai tekintélyt parancsolóan szálltak a levegőben, s mire az utolsó szó visszhangja is elhalkult, a megváltozott légkörben csak a tűz ropogása hallatszott. Az egybegyűltek mindannyian várakozásteljesen néztek Billyre, a falkatagok büszkén kihúzták magukat. Amikor belekezdett a mesélésbe, Jake óvatosan úgy helyezkedett, hogy mögém ülve neki tudjak támaszkodni, így karját az enyémmel átfonva szinte egybeolvadtunk. Miközben a történetet hallgatva belefeledkeztem a törzsfő érzéssel és valami megfoghatatlan, rejtett ritmussal teli hangjába, érzékeltem, ahogy Jake szuszogása meg-meglebbenti a hajamat. Hirtelen úgy éreztem, mintha a varázslatos hangulat beszippantott volna, és már nem pusztán külső szemlélőként látnám az elém vetített képeket, hanem én magam is részese volnék azoknak. Végezve az első történettel, Billy szomját oltva néhány percre elhallgatott, majd a rövid szünet után belekezdett az imprinting történetébe. Az érzelmes legendát hallgatva a bűvölet tovább fokozódott, s a tűz körül ülő párok mintha megigézték volna őket, egyszerre húzódtak még közelebb egymáshoz. A lángok táncoló árnyékokat vetettek az elvarázsolt arcokra, még sejtelmesebbé téve a hangulatot. Csak két ember volt, akit nem ragadott el a mágia, merev vonásokba kényszerített szenvtelen arcuk kitűnt a többieké közül. Ekkor Leah lehunyt szemhéja alól kigördült egy könnycsepp, és elképzelve milyen borzasztó lehet itt ülnie közöttünk alig néhány centiméterre a szerelmétől, hallgatva közben a szívszorító történetet, hirtelen megsajnáltam őt. Azután pillantásom a másik kemény arcra tévedt, aki megérezve, hogy nézem fejét kissé lehajtva úgy helyezkedett, hogy Embry takarásában árnyék vetüljön vonásaira. A mese közben a végéhez közeledett, és amikor az utolsó szavak is elhalkultak, Jake maga felé fordítva arcomat gyengéden megcsókolt. Mikor újra levegőhöz jutva arcbőrömön halvány pírral visszafordultam, tekintetem találkozott Pauléval. Íriszén egy pillanatra fájdalommal vegyes vágyat láttam átsuhanni, azután ismét fénytelenné vált. Észlelve a vonásaimra kiülő szánakozást hirtelen felpattant, és a társaságnak hátat fordítva elindult a sziklák közé. Szememmel sötétségbe vesző alakját követve felálltam én is, ám Jake vasmarka visszatartott.

- Jake, hagyd, hogy beszéljek vele – kérleltem halkan, de továbbra sem engedett el. – Kérlek, szeretnék holnap tiszta lappal elindulni.

Egy percig elgondolkodva fürkészett, azután vonakodva elengedte a kezemet. Láttam a körülöttem összevillanó tekinteteket, amitől egyre kényelmetlenül éreztem magam, így Jacob szúrós pillantásával a hátamban szinte menekültem onnan. Paulra a tábortűztől messze, egy szikla takarásában találtam rá – a parton ülve köveket dobált a vízbe. Halk neszezésemre megdermedt, majd továbbra is hátat fordítva nekem színtelen hangon megszólalt:

- Nyugodtan visszamehetsz.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – vontam fel a szemöldököm.

- Ezer közül is megérzem az illatod – felelte halkan.

- Paul… - ültem le mellé némi tétovázás után, aztán nagy levegőt véve belekezdtem a mondandómba – Hálás vagyok mindazért, amit értem tettél, de én már választottam. Sajnálom, ha ezzel bánatot okozok neked, de nem tudom viszonozni az érzéseidet.

- Hagyjuk a drámázást, Claire, sosem voltam jó benne – állt fel hirtelen. – Felfogtam, felesleges tovább fárasztanod magad.

Elfordulva tőlem menni készült, ám ekkor felpattanva megfogtam a karját. Érintésem befagyasztotta a megkezdett mozdulatot, s mereven a földre szegezett tekintettel várta, hogy mindezek után mit akarhatok még tőle.

- Hadd fejezzem be! Csak annyit szeretnék még mondani, hogy ha holnap nem akarsz velem tartani, meg fogom érteni. Senki nem kényszeríthet erre téged – hadartam a szavakat.

- Holnap nyolckor nálad leszek – válaszolta, majd karját kitépve szorításomból, az erdő sávja felé igyekezett.

Távolodó alakját követve szívem összefacsarodott, s ahogy vele együtt a melegség is eltűnt a közelemből, reszketni kezdtem.

- Miért nem hagyod végre békén? – csattant fel Leah kemény hangja a hátam mögött. – Vagy egy férfi nem elég neked? – kérdezte gúnyosan, azután még egy lesújtó pillantást vetve rám sietősen Paul után indult.

Néhány percig még álltam ott, mereven azt a pontot nézve, ahol a férfi alakja a fák közé veszett, végül karomat fázósan magam köré fonva visszaindultam. Meglátva közeledő alakomat Jake elém sietett, és derekamat szorosan átölelve sokatmondóan súgta a fülembe:

- Szeretném, ha ma este megtörténne.

Szavaitól átfutott rajtam a borzongás, egy pillanat alatt feledtetve velem az iménti kellemetlen beszélgetést. A hosszas várakozás végre megérlelte a gyümölcsöt, melyet ma éjjel leszakíthatok, hogy édes nedvében megfürödve kielégítsem kínzó éhségemet. Ám ekkor beugrott az emlék Jared és Embry csipkelődő megjegyzéseiről, amitől gyanakodva összehúztam a szemöldökömet.

- Miért lett hirtelen olyan sürgős?

Nem várt kérdésemtől meglepve zavartan elengedett, azután felém fordulva mélyen az enyémbe fúrta tekintetét.

- Mert szeretnélek úgy elengedni, hogy tudom, immár minden szempontból összetartozunk – felelte őszintén.

- Gondolod, most van itt az ideje? – kérdeztem még mindig kételkedve.

- Régóta készülök erre a napra, aminek még nincs vége, mert meglepetést is tartogatok – felelte lázasan csillogó szemekkel.

- Nem tudom, Jake – kezdtem vonakodva – talán jobb lenne, ha megvárnánk, amíg visszajövök.

- Mi történt? Már nem vagy biztos bennem? – kérdezte elkeseredetten.

- Nem erről van szó, csak félek, hogy újra meggondolod magad, és nem vagyok képes több megalázó percet elviselni – hajtottam le a fejem.

- Sajnálom, hidd el, nem volt szándékos. Bízz bennem és engedd, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek! – kiáltott fel kétségbeesetten, majd látva tétovázásomat, az utolsó lapját is kijátszotta – Ki tudja, talán ez lesz az utolsó alkalom arra, hogy együtt lehessünk.

- Ezt hogy érted? – kaptam fel a fejem hirtelen.

- Háborúra készülünk, bármi megeshet – vonta meg a vállát.

- Jake, ilyet ne mondj többet! Hallod? Erről hallani sem akarok! – ráztam meg a vállát, mintha a mozdulattal együtt a gondolatot is kirázhattam volna belőle.

- Azért még hazakísérhetlek? – kérdezte keserűen.

- Csak ha ilyesmit többet szóba sem hozol – dorgáltam meg, de látva fancsali arcát végül megenyhültem. – Gyere, te mamlasz, és ne kérdezz butaságot!

- Még hogy mamlasz! – dohogott durcásan. – Egy férfi áll előtted, ideje lenne végre észrevenni.

- Hol? – néztem körbe tettetett álmélkodással.

- Teee! – nyújtotta el a szót szigorúnak szánt tekintettel, ám alig bírta visszatartani a kirobbanni készülő nevetést. – Kapsz egy kis előnyt, aztán menekülj, mert ha utolérlek, megmutatom hogy jár az, aki felingerel egy farkast.

- Nem félek a farkastól! – dúdoltam vigyorogva, de mikor Jake viccesen felém mordult, futásnak eredtem.

Hiába szaladtam minden erőmet összeszedve, pillanatok alatt utolért, és derekamat elkapva a földre rántott.

- Szeretlek, te bolond nőszemély – suttogta, miközben a hátamra fordítva fölém helyezkedett. Egy percig mosolyogva pihegtük, majd ahogy Jake arca közeledett az enyémhez, szinkronban olvadt le a vigyor a vonásainkról, hogy átadja helyét valami másnak: a szerelem vágyakozásának. Amikor ajkunk összeért, immár biztosan tudtam, hogy a mai lesz AZ a nap.

~¤~

Miután elköszöntünk a többiektől, a ránk váró estétől feszülten indultunk haza, ám ez a lázas nyugtalanság egészen más volt most. Útközben többször egymásra néztünk, amolyan minden tudó mosollyal, amitől egész lényemet melegség járta át. Az autóból kiszállva láttam, hogy Jake tétovázik, ezért kérdőn felhúztam a szemöldököm.

- Biztos, hogy akarod? – kérdezte elbizonytalanodva. – Nem akarom magam rád erőltetni.

Ijedt határozatlanságát látva elmosolyodtam, azután megfogva a kezét, szótlanul magam után húztam. Útközben minden gátlásosságát levetkőzte, így a szobámhoz érve – ahonnan halk, nyugtató zene szűrődött ki - már izgatott várakozással nyitotta ki előttem az ajtót. Tettem egy lépést befelé, majd felfogva az elém táruló látványt, földbe gyökerezett a lábam. A hatalmas franciaágyon az ágyneműt valaki arannyal átszőtt fehér selyembe öltöztette, s légiesen könnyű, művészi formába rendezett baldachint helyezett fölé. A padlót mindenütt hófehér pehelytollak borították, melyek a nyitott ablakon beáramló hűs szellőtől meg-meglebbenve emelkedtek a varázslatosan vibráló levegőbe. A tiszta fehérséget csak a bútorokon elszórtan elhelyezett gyertyák aranyló lángjának fénye törte meg, sejtelmes, táncoló árnyékokat vetítve a mellettem álló fiú arcára.

- Ez maga a mennyország – suttogtam elbűvölten, már-már várva, hogy valamelyik sarokból egy angyal libbenjen elém.

Jake mindkét kezem megragadva maga felé fordított, s pilláit szemérmesen lesütve, a visszautasítás félelmétől remegő hangon megszólalt:

- Engedd, hogy neked adjam az utolsó dolgot is, ami még az enyém: az ártatlanságomat.

Ahogy itt állt előttem tisztán, romlatlanul, rádöbbentem milyen kincset ajánlott fel nekem: olyan dolgot nyújtott át, amit egy életben csak egyszer, egyvalakinek adhatunk, s ha az nem megfelelő kezekbe kerül, soha el nem múló sebet ejtve lelkünkön, halálunk napjáig kísértő mocskos emléket hagy maga után.

- Szeretlek, Jake – leheltem a meghatottságtól elcsukló hangon, majd ajkaimat lágyan az övéire simítva megcsókoltam. Gyengéden viszonozva azokat magához ölelt, azután lassú, simogató mozdulatokkal vetkőztetni kezdett. Ahogy apránként lekerültek rólam a ruhadarabok, úgy vált légzése egyre gyorsabbá, ám végtelen önuralmat gyakorolva féken tartotta vágyát, s mikor már csak egyetlen, leheletnyi textil fedte testemet, óvatosan karjába emelve az ágyra helyezett.

- Hunyd le a szemed – búgta bársonyos hangján, majd mikor engedelmesen teljesítettem a kérést, a selyemről egy puha angyaltollat felemelve cirógatni kezdett. Arcomon végigsimítva megrajzolta ajkaim vonalát, azután államon átbukva a nyakam mindkét oldalán végigsiklott a könnyű pihe, majd kulcscsontomon a sebhelynél egy pillanatra elidőzve lefelé vette útját. Kebleimhez érve hosszasan festette tökéletesre a formát, legutoljára hagyva az érzékeny pontokat. A művész végül a hasamon áthaladva körülírta köldököm, s egy utolsó kínzással felérő ecsetvonással megrajzolta a fehérnemű sziluettjét. A könnyed, légies érintések az érzékekre ható dallammal együtt már-már spirituális magasságba emelték vágyam, így amikor a hófehér tollvonalat pontosan lemásolva Jake nyelve követte a körutat, hogy bőrömön perzselő nyomot hagyjon maga után, már egész testem reszketett. Mikor az utolsó ruhadarabot is lehúzva rólam ajka a feltáruló hamvas dombra nyomta égető csókját, a mindent elnyelő szakadék szélén egyensúlyozva nyögtem fel:

- Jake… Érezni akarlak!

Lefejtve csípőjéről a durva vásznat, fölém helyezkedett, s végigsimítva mindkét combom belső oldalán, lassan ölem felé mozdította ágyékát. Megérezve az immár medencém mélyén lüktető vágyát, izmos hátába mélyesztve ujjaimat felnyitottam a szemem, hogy Jake forró csokoládévá olvadt íriszével összekapcsolódva merüljek el a hullámokban.

- Várj még! – kérte reszkető hangon. – Azt akarom, hogy sokáig tartson.

Néhány pillanatig szoborrá dermedve várakoztuk, hogy csillapodjon a hév, azután lassú, ám annál mélyebbre hatoló mozdulatokkal, néha meg-megállva újra és újra felkorbácsolta a kettőnket egybeolvasztó szenvedélyt. Amikor már minden arcizma remegett a visszafojtott vágytól, érzékelve a hullámokban rám törő remegést, feltörő kéjes sikolyomat mély hörgésébe fojtva egy utolsó, erőteljes mozdulattal kirobbant. Lelkünk kiszakadva testünkből kéz a kézben kapott szárnyra, hogy a végtelen magasságba röppenve immár örökre egybeforrva lépje át a gyönyör mennyországának kapuját.

- Szeretlek – zihálta a nyakamba, majd a vágy csillapodó hullámait egybegyűjtve hevesen megcsókolt.

Aznap éjjel szobámba egy fiúval érkeztem, de a felvirradó reggel egy férfival az ágyamban ébresztett.

Delerium - Csend

Hozd el nekem a szabadulást
Légy a tanúm
Kinn vagyok
Hozd el nekem a békét

A mennyben ott van a csodálat érzése
És én hinni akartam, hogy értem jönnek majd
Amikor csillapodik bennem a harag

A vágytól megfullad a virág
Amíg aztán nem sír többé
Minden szépség az övé
De még többre éhezik

A mennyben ott van a csodálat érzése
És én hinni akartam, hogy értem jönnek majd
Amikor csillapodik bennem a harag

Nem tudok nem vágyni
Vigasztalj meg
Nem tarthatok mindent magamban
Ha nem engedsz

A mennyben ott van a csodálat érzése
És én hinni akartam, hogy értem jönnek majd
Amikor csillapodik bennem a harag

Ebben a fehér árban... elmerülök... ebben a csendben...
Ebben a fehér árban... ebben a csendben... hiszek...
Láttalak téged... ebben a fehér árban... csendben vagy...
Lélegzel... ebben a fehér árban... szabad vagyok...

29. Készülődések

Jake percek alatt kicserélte a kereket, így rövidesen már otthonomban, figyelő tekintetek nélkül élvezhettük egymás társaságát.

- Jake, hívd fel Billyt, hogy ne aggódjon, mert vár haza – fordultam felé, a kardigánomat felakasztva közben az előszobai fogasra.

- Te beszéltél vele? – húzta össze a szemöldökét.

- Igen, mielőtt elindultam Emhez, otthon kerestelek – hallgattam el Billy közreműködését a kibékülésünkben.

A konyhába beszűrődő telefonbeszélgetést hallgatva elmosolyodtam, ebben a pillanatban irigyeltem Jacobot az apjával való szoros kapcsolata miatt. Ők ketten elválaszthatatlannak látszottak: Billy úgy egyengette fia életét, mint a tölgyfa a belőle kisarjadó új hajtás növekedését – saját erejéből táplálva mindaddig, míg az túlnőve rajta, átveszi a gondoskodást.

- Neked is fel kéne hívnod apádat – szólalt meg a hátam mögött Jake a gondolataimban olvasva.

- Mikor kell mennem? – kérdeztem a telefonhívást halogatva.

- Minél előbb. Akkor lennék a legnyugodtabb, ha már holnap biztonságban tudhatnálak – fogta át a derekamat.

- Viszont én egyáltalán nem leszek nyugodt – fordultam meg, hogy a nyakába boruljak.

- Miattam ne aggódj, tudok vigyázni magamra – suttogta a fülembe a hajamat simogatva. – Menj, essél túl rajta – noszogatott kedvesen. – Addig én lezuhanyozok.

Kelletlenül bontakozva ki az öleléséből kínosan lassan vánszorogtam a telefonhoz, minden egyes másodperccel időt nyerve a rám váró bizonytalan kimenetelű beszélgetésre való felkészüléshez, míg végül egy nagy kíséretében megnyomtam a hívógombot.

- Szia, Anya – szóltam bele meglepetten, érzékelve a már jól ismert hangot.

- Kislányom, ugye nincs valami baj? – kérdezte aggodalmasan, mire elszégyelltem magam. Szegény anyámnak ritka hívásaimról rögtön ez jutott eszébe.

- Nem, nincs semmi gond, csak arra gondoltam, mivel úgyis őszi szünet van az iskolában, hazalátogatnék néhány napra – vágtam bele a mondandómba.

- Persze, gyere csak, apád is biztosan örülni fog a hírnek – mondta túláradó örömmel, amitől elszorult a szívem. – Mikor érkezel?

- Mikor mehetek? – kérdeztem vissza.

- Micsoda kérdés?! Amikor csak akarsz – felelte szemrehányóan. – Várj, szólok apádnak, nézze meg, melyik gépre van szabad hely.

- Anya – vágtam közbe -, nem egyedül mennék. – Szavaimra meghökkent csend támadt a vonal másik végén. – Megismerkedtem valakivel, és ő is velem tartana – hadartam el egy szuszra az ellenkezésre felkészülten, ám anyám meglepően jól fogadta a hírt.

- Persze, hozd csak a barátodat is, legalább lesz kísérőd az esküvőre. Apád üzlettársának a lánya hétvégén férjhez megy, és minket is meghívtak – csacsogta boldogan, mire a gondolattól, hogy Paullal eljátszva a boldog párt meg kell jelennem egy puccos esküvőn, végigfutott rajtam az idegesség.

- Anya, nem hiszem, hogy ez jó ötlet – próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt.

- Majd itthon megtárgyaljuk. Szólok apádnak a repülőjegyek miatt, aztán visszahívlak, hogy mikorra sikerült foglalni.

- Rendben, de a holnapot még mindenképp itt akarom tölteni – mondtam határozottan, majd bontottam a vonalat.

- A barátod nem fog örülni a repülőútnak – jegyezte meg csípősen megnyomva a barátod szót Jake, a lépcső alján állva.

- Muszáj volt kitalálnom valamit arra, hogy miért egy férfi társaságában érkezem, és ez tűnt a legkézenfekvőbbnek – magyarázkodtam felé fordulva.

- Túlélem valahogy – húzta el a száját savanyúan. – Viszont Paul még sosem repült, és tartok tőle, hogy nem viseli majd jól.

- Így a legkényelmesebb, most nem muszáj kocsival mennem, hiszen úgyis visszajövök. Nem úgy ismerem Pault, mint aki bármitől is hisztizne. Szerintem nem lesz gond, de ne szólj neki, nem akarom, hogy idejekorán tudomást szerezzen róla.

- Te tudod – vonta meg a vállát sértődötten, magára véve a célzást.

Beszélgetésünket félbevágva megcsörrent a telefon, amit immár az utazás miatti izgalommal telve kaptam fel.

- Szia, Claire, anyád most újságolta a hírt, hogy meglátogatsz minket – hallottam meg apám szokatlanul kedves hangját. Úgy látszott, valóban örül a látogatásomnak. – Van egy gép Seattle-ben péntek délelőtt kilenc harminckor, illetve egy port angelesi járat péntek reggel kilenckor, de ez egy kisebb légitársaság, én nem javaslom.

- Nem baj, Apa, Port Angeles közelebb van, az jó lesz – vágtam rá azonnal. A körülmények tudatában eszem ágában nem volt Seattle-nek még a közelébe se menni.

- Rendben, akkor a nevedre lefoglaltam két jegyet. Ki van fizetve, csak át kell vennetek.

- Köszönöm, Apa – mondtam hálásan, mielőtt elköszöntem.

Előzékenysége meglepett, mivel apám régimódi férfi volt, és bár tudtam, hogy gyakori utazásai miatt több légitársaságnál is magas kedvezménye van, mégsem feltételeztem volna róla, hogy ismeretlen partnerem számára felajánlja a jegyet. Az ő elvei szerint egy férfi dolga az anyagi fedezet megteremtése, a nőé pedig a családi harmónia fenntartása. Mindez persze nem okozott volna gondot, mivel bőven volt pénz mindkét kártyámon, de nem akartam Pault zavarba hozni azzal, hogy az orra előtt fizetem ki a jegyét. Nem sok fogalmam volt arról, mivel foglalatoskodnak a farkasok, amikor épp nem vámpírokat hajkurásznak, de azt mindenesetre sejtettem, hogy nem veti fel őket a pénz. La Pushban, ahol az arisztokráciát a törzsi tanács leszármazottai alkották, mindez mit sem számított, hiszen egészen más problémákkal találták szembe magukat nap, mint nap.

- Tehát nagyjából harminchat óránk maradt – térített vissza gondolataimból Jake bánatos hangja.

- Igen – meredtem a padlóra kedvetlenül.

- Na, ne szomorkodj, csak néhány napról van szó – emelte meg a fejemet az állam alá nyúlva.

- Igen, tudom, csak féltelek Jake – feleltem, miközben szemeim elsötétültek az aggodalomtól.

- Hé, egy farkasfiú áll előtted, nem egy srác a szomszédból – próbált viccelődni, de nem tudta elfedni a tekintete mélyén megbújó szorongást.

- Ígérd meg, hogy óvatos leszel! – kértem elcsukló hangon, mire válaszul gyengéden megcsókolt. Percekig álltunk így, egymásba olvadva, ám a vágyakozás izgalma helyett ezúttal nyugtalanság reszketett a bőröm alatt. Az előttem álló napok rátelepedtek a lelkemre, meghatározva ezzel lelkiállapotomat. Jake gyomra hangosan felmordult, ami eszembe juttatta Billy szavait, így karjait lefejtve magamról, a konyha felé húztam.

- Gyere, összeütök valamit vacsorára.

A közelgő elválás miatt érzett borongós hangulat rányomta bélyegét az estére is, így szótlanul tálaltam fel a sebtében elkészített ételt Jake-nek, aki miután elfogyasztotta azt, kelletlenül állt fel, hogy a szokásos őrjáratára induljon.

- Muszáj menned? – néztem rá esdeklő tekintettel.

- Sajnos igen, de a holnap éjjelt mindenképp veled akarom tölteni – ígérte sokatmondóan, majd egy futó csókot nyomva ajkaimra, eltávozott.

~¤~

A másnap délelőtt készülődéssel telt – miután néhány dolgot bepakoltam, kitakarítottam a házat, hogy rendezetten hagyjam el. Aztán felhívtam Emilyt, hogy megkérdezzem tőle nincs-e szüksége segítségre.

- Szia, Claire – üdvözölt köszönésemre – remélem nem azért hívtál, hogy lemondd az esti összejövetelt, mert szétcsapok a fiúk között, ha a tegnapi csipkelődésükkel elijesztettek.

- Dehogy, a világért sem hagynám ki! – nevettem el magam elképzelve a látványt, ahogy a törékeny Em egyesével kupán vágja a srácokat. – Arra gondoltam, talán jól jönne a segítség az előkészületekhez. Ismerve a fiúk étvágyát, feltételezem nem kis mennyiségű ételre lesz szükség.

- Nem bizony! – kacagott fel ő is. – De megoldom, nem először csinálom. Pakolj csak össze nyugodtan az útra.

- Már készen vagyok, egyébként sem tudnék mit kezdeni magammal. Tényleg szívesen segítek – erősködtem.

- Jól van, akkor gyere csak, úgyis beszélni szeretnék veled – egyezett bele végül.

- Oké, fél óra múlva ott vagyok – bontottam a vonalat.

A bejáraton kilépve azon tűnődtem, vajon mit szeretne velem megbeszélni, így majdnem beleütköztem az éppen csengetni készülő Bellába.

- Szia, épp indulni akartam – jegyeztem meg barátságtalanul.

- Nem tartalak fel sokáig, csak szeretném megköszönni, hogy Jake-nek nem adtál ultimátumot, és engedted itt maradni – mondta némileg zavarban.

- Jake azt csinál, amit akar, én nem szabhatom meg neki, mit tegyen – vontam meg a vállam.

- Mindketten tudjuk, hogy megnehezíthetted volna a helyzetet, ha nagyon akarod. Nem sokat tudok erről a bevésődés dologról, de gyanítom, ha választás elé állítottad volna, nem marad itt – nézett most a szemembe, és a tekintetében mintha hála tükröződött volna. Elfogadva a köszönetét bólintottam egyet, azután a Rover felé indultam, jelezve ezzel, hogy részemről befejeztem a beszélgetést.

- Hova mész? – kérdezte, szívósan ragaszkodva a barátságosabb hangvételű csevejhez.

- Emilyhez, segítek neki készülődni az esti tábortüzes összejövetelre – feleltem a kocsiajtót kinyitva.

- Tábortüzes buli? Nem említette Jacob – ráncolta össze a homlokát –, pedig mindig meg szokott hívni rá.

- Nézd, Bella – fordultam most felé nagy levegőt véve -, bár nem volt könnyű megbirkóznom a gondolattal, hogy a kedvesem miattad fog komoly veszélybe kerülni az eljövendő napokban, a régi barátságotokra való tekintettel mégis elfogadtam. Viszont Jake immár hozzám tartozik, ezért megkérlek, a jövőben hagyd ki őt a problémáid megoldásából, mert a következő alkalommal már nem fogom mosolyogva eltűrni. Ezt viszont kénytelen leszel te megérteni! Mint ahogy azt is, hogy a la pushi mulatságokon ezentúl én, a lenyomata leszek mellette. – Láttam, hogy a szeme egy pillanatra sértetten felvillan, ám dacosan felvetett állam és határozott kijelentésem meghozta a kívánt hatást, így végül behódolva fejet hajtott. – És ha Jake-nek csak egy haja szála is meggörbül miattad, ne akarj a szemem elé kerülni, miután visszatértem! – vetettem még oda, miközben az autóba ülve indítottam.

- Szia, Claire, a legjobbkor érkeztél, azt sem tudom hova kapjak – villantott felém egy röpke mosolyt Emily, amikor megjelentem a kis konyha nyitott ajtajában – Leah csapot-papot itt hagyva lelépett, amikor megtudta, hogy átjössz.

- Ó, akkor ezért akartál annyira lebeszélni. Miért nem mondtad? – kérdeztem sajnálkozva.

- Ugyan, ezért egy percig se tegyél magadnak szemrehányást. Nem is bánom, hogy így alakult, mert mostanában elviselhetetlen. Gyere, segíts megtölteni a muffinokat – nyomott a kezembe egy hatalmas tál tésztát. Hosszú percekig szótlanul sürgölődtünk, majd amikor már utolértük magunkat a sütésre váró tepsik előkészítésével, Em kitöltve két pohár teát, az egyik szék felé intett.

- Gyere, amíg megsül ez az adag, üljünk le egy percre. – Megvárta, amíg lerogyok, majd néhány másodperc töprengés után belekezdett a mondandójába. – Olyan dologról szeretnék veled beszélni, ami meglehetősen személyes, így elég kellemetlen nekem. Jake-ről lenne szó… - nézett rám bátorításra várva. Sejtettem, hogy mire akar kilyukadni, ezért enyhe pír futott át az arcomon, de bólintottam. – Szóval úgy hiszem, lassan eljuttok odáig, hogy több is legyen köztetek néhány csóknál, és szeretnélek ellátni egy jó tanáccsal, ha elfogadod. Tudom, hogy nehéz lehet mindig a cél előtt abbahagyni, hiszen tapasztalt, vágyakkal teli felnőtt nő vagy, de épp ezért hagyd, hogy Jacob a maga tempójában haladjon. Hidd el, ő éppúgy akarja, mint te, ám hiába próbálják meggyőzni róla a fiúk, hogy semmi oka nincs az aggodalomra, hajthatatlan. A falkából Jake fogadta el a legnehezebben ezt az öröklött küldetést, ezért mindenben sokkal borúlátóbb a többieknél. Nem akartam beleavatkozni a kettőtök dolgába, azért szántam el rá mégis magam, mert azt akartam, hogy jobban megértsd.

- Rendben, és köszönöm, hogy mindezt elmondtad – feleltem még mindig pironkodva.

- Huhh, akkor ezen is túl vagyunk – sóhajtott fel megkönnyebbülten, majd összecsapva a két kezét felugrott. – Ennyit erről, lássunk neki a következő adagnak.

A hátralévő idő remek hangulatban telt, Em viccesebbnél viccesebb történetekkel szórakoztatott a falka életéről, némelyiknél a kacagással együtt a könnyem is kicsordult. Épp egy különösen mulatságos sztorit mesélt, amikor megérezve, hogy nem vagyunk egyedül, még mindig hangosan nevetve az ajtó felé fordultam.

- Többet kellene nevetned, jó látni, hogy boldog vagy – jegyezte meg az érkező Paul, az ajtófélfának támaszkodva. A szája sarkában bujkáló mosollyal ellentétben szemei fénytelen pontként meredtek rám. Egy percre összekapcsolódott a tekintetünk, azután mindketten zavartan félrekaptuk.

- Azt hiszem, készen vagyunk – törte meg a beállt csendet Em. – Paul, gyere, segíts bepakolni a furgonba a tányérokat, evőeszközöket, és egyebeket. Legalább azzal nem kell már vesződni, épp elég lesz majd kihordani az élelmiszert.

- Mindketten felkaptak egy-egy megtömött kosarat, így hasznossá téve magam én is megragadtam egy savanyúságos üvegekkel teli dobozt. Ám alighogy kiléptem vele az ajtón, Paul elém sietve érte nyúlt.

- Hagyd, majd én, ez nehéz – mondta halkan, s miközben forró keze hozzáért az enyémhez, egymásra néztünk. Az érintés eszembe juttatta a tenyerem alatt érzett szívdobbanásokat, amitől kellemes borzongás futott végig a gerincemen. Paul megérezhetett valamit a rajtam átcikázó hullámon, mert tekintete most reménykedve felcsillant, ám amikor érzékeltem, hogy a kezéhez tapadva még mindig szorosan markolom a dobozt, hirtelen elengedtem és zavartan elfordultam. Em az imént lejátszódott jelenet tanújaként töprengve ráncolta össze homlokát, végül gondolatait elhessegetve tovább folytatta a pakolást. Egy ideig még ott tébláboltam, igyekezve könnyebb súlyú holmit választani, hogy elkerüljek egy újabb kínos szituációt, azután órámra nézve megszólaltam:

- Van még idő, hazaugrom lezuhanyozni és átöltözni.

- Rendben, köszönöm a segítséget – mosolygott rám Emily.

- Akkor este találkozunk – köszöntem el Paultól is, majd az autóba pattanva haza indultam.

~¤~

A zuhany alól frissen mosott hajjal kilépve magamra tekertem egy puha törölközőt, aztán a szobámba mentem, hogy ott öltözzek át. A szekrényt kinyitva épp a ruháim között válogattam, amikor összerezzentem a váratlanul derekamra fonódó acélos karoktól.

- Jake… – sóhajtottam fel megérezve az illatát – megijesztettél.

- Ne haragudj, nem bírtam ellenállni a kísértésnek – búgta a nyakamba, minden egyes szó előtt egy könnyed, puha csókot lehelve rá. – Eszméletlenül kívánatos vagy így vizesen, egy alig valamit takaró textildarabbal a tested körül. Fordulj meg, látni akarlak elölről is.

Kívánságának engedelmeskedve lassan megfordultam. Jake egy lépéssel hátrébb húzódva leplezetlen csodálattal bámult, majd újra felém közeledve vágyakozó sóhaj hagyta el ajkát:

- Olyan gyönyörű vagy! Még mindig nem tudom elhinni, hogy én vagyok az a szerencsés, aki melletted lehet.

- Ahogy én sem, hogy egy ilyen jóképű farkasfiú lenyomata vagyok – mosolyodtam el kedves szavaira.

Jake szeme a bókra büszkén felcsillant, azután arcán perverz vigyorral kezeit a testem két oldalán a behajtott szekrényajtónak támasztotta, s egy váratlan mozdulattal nekipréselt azoknak.

- Akkor készülj fel, mert soha többet nem engedlek el – incselkedett, majd mikor meztelen mellkasához kőkeményen préselődő kebleimen megérezte milyen hatással van rám az érintés, hirtelen megcsókolt. Hevessége meglepett, hiszen az elmúlt néhány napban egy-egy rövidebb ölelkezéstől eltekintve kínosan kerülte az intimebb kontaktust kettőnk között, ám úgy tűnt ezúttal minden gátlását levetkőzte. Nyelve szenvedélyesen tapogatta le párját, közben ágyékát szorosan a medencémhez préselve, lassú mozdulatokkal izgatni kezdett. Amikor jobb kezével a köztünk lévő textilt megragadva ki akart bontani abból, emlékezve a félbehagyott próbálkozásokra, melyet minden alkalommal eljátszott, megálljt parancsoltam száguldó véremnek, s a kezét lefogva félre fordítottam a fejem.

- Ne most, Jake! Elkésünk.

Szavaimtól hátrahőkölt, s szemeiben a vágyat most hitetlenkedés váltotta fel. Csalódottan felmordult, azután sértődött arckifejezéssel elengedett.

- Lent megvárlak – vetette oda durcásan kifelé menet.

Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy mélyet sóhajtva visszanyerjem higgadtságomat, majd amikor újra szabályossá vált a légzésem, gyorsan felöltöztem.

28. Új esélyek

- Mit keresel itt? – hasított bele a varázslatos csendbe Jacob hangja.

Mint a rajtakapottak rebbentünk szét, hogy némiképp fékezve felgyorsult vérkeringésünket, valamivel higgadtabban nézzünk szembe az érkezővel.

- Úgy látom, nem voltam elég világos. Fogadd el, hogy engem választott, és ne merészelj még egyszer körülötte ólálkodni! – kiáltotta a haragtól reszketve.

- Paul csak segített helyrehozni, amit te tönkretettél – vettem védelmembe a férfit, az esetleges összecsapás miatti félelmemben, ám csodálkozva láttam, hogy felesleges volt. A megszokottakkal ellentétben ezúttal düh helyett reménytelen elkeseredettség áradt a pólusaiból.

- Valóban? És ez az ajtóra, vagy rád vonatkozott? – kérdezte Jacob metsző éllel, majd a választ meg sem várva folytatta – Mert nekem inkább úgy tűnt, hogy a te vigasztalásodon munkálkodott. Nem mondom még egyszer, takarodj innen!

A sértő utasításra Paul szemei ingerülten felvillantak, de tiltakozó fejrázásomra végül elindult kifelé. Jake mellett elhaladva taszított rajta egyet a vállával, majd az ajtóban még egyszer visszanézett rám. A meglökött fiú felé kérdő pillantást vetett, jelezve felém, hogy nem szívesen hagy vele kettesben, de igenlő bólintásomra végül eltűnt a bejárat mögött.

- Mi volt ez? – szegezte nekem a kérdést Jacob.

- Már mondtam, Paul megcsinálta az ajtóimat, amiket mellesleg neked kellett volna helyrehoznod – röppent a szemrehányó válasz.

- És ezt egy csókkal akartad meghálálni? Vagy ha nem érkezem időben, több is történt volna? – kérdezte feldúltan.

- Féltékeny vagy? Hol voltál eddig? Ismét Bellára kellett vigyáznod? – vágtam vissza csípősen.

- Cullenéknál voltam egy fontos megbeszélésen – felelte immár nyugodtabb hangnemben.

- Ó, hát persze! – nevettem fel gúnyosan. – Jake, mégis mit képzelsz magadról? Először szétrombolod a házamat, azután itt hagyva engem a romokkal eltűnsz, majd mikor úgy tartja kedved, visszatérve ismét rám törsz, mint egy dúvad, hogy felelősségre vonj. Mindeközben én legyek elnéző, és mosolyogva tűrjem minden szeszélyedet. Menj vissza, ahonnan jöttél, és látni sem akarlak, amíg nem vagy képes higgadt felnőttként viselkedni! – Szavaim találtak, Jake vállai megrogytak, majd egy percnyi tétovázás után csendesen elkullogott.

Később, miután bekaptam néhány falatot vacsorára, a szobám ablakán kitekintve a távolba vesző erdő lombjait kémleltem, miközben azon merengtem, hogy jutottunk idáig Jake-kel. Paul szavai felnyitották a szememet, ráébresztve arra, hogy a kapcsolatunk korántsem tökéletes. Bármennyire is igyekeztem türelmesen elnézni minden hóbortját, féktelen természete miatt meginogtam, s a bizonyosság, hogy ő az, aki mellett végre boldog lehetek, halványodni látszott. Miként a szakadék szélén lebegő óvatlan hegymászó a biztos haláltól megmentő kézre, vágytam egy harmonikus kapcsolatra, ahol a lelkem végre megnyugvást talál. Azonban a fiú váratlan dühkitörései megmérgezték a lángra lobbanni készülő szerelmet, idejekorán lelohasztva azt. Igazságtalan vagy! - védte a hang a fejemben, emlékeztetve a tényre, hogy én sem viselkedtem mindig tisztán, és meggondolatlan szavaimmal, illetve óvatlan tetteimmel gyakran megbántottam. Nagyon az elején járunk, hiszen még ki sem teljesedett a viszonyunk. Talán csak össze kell csiszolódnunk, adtam meg végül az újabb esélyt kettőnknek. Az erdő fái között feltűnt egy izzó szempár, majd a hozzá tartozó vörösesbarna farkas a bokrok közül kiválva felém közeledett. Néhány méterre az erdő sávjától várakozva megállt, s tekintetünk összekapcsolódott. Pár perces vívódás után végül elfordultam az ablaktól, mire olyan szívszorító vonyítás érkezett válaszul, hogy egész bensőm belesajdult. Nem, Jake, ezúttal nem úszod meg ennyivel, erősítettem meg magamban az elhatározást, azután párnámat a fejemre húzva az ágyra hanyatlottam.

~¤~

Jacob sem másnap, sem az azt követő napon nem jelentkezett, de esténként kinézve az ablakon egy-egy percre láttam feltűnni a bokrok között a világító fénypontokat. Igyekeztem elfoglalni magam, de napközben gyakran tört rám a hiánya miatt érzett magány, különösen hogy az iskolában éppen őszi szünet volt, így a tanítás sem kötött le. Elhatározásomat feladva épp készültem felhívni, amikor megcsörrent a telefon.

- Claire Sinclair – szóltam bele bágyadtan.

- Szia, Claire, Billy vagyok. Jake miatt hívlak.

- Szia, Billy – köszöntem meglepetten, majd mikor eljutottak tudatomig a szavak, szorongva kérdeztem vissza - Ugye nem történt vele semmi?

- Nem, nincs semmi baja. Legalábbis fizikailag. – Válaszától megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat. – Nézd, nem akartam beleavatkozni, de úgy érzem muszáj megtennem – kezdett bele Billy, néhány másodperces zavart csend után. – Tudom, hogy a fiam egy kicsit ingerlékeny mostanában, de ennek oka van, amit nem mondhatok el. Annyit szeretnék csak kérni, hogy légy egy kicsit türelemmel iránta, amíg ez a dolog rendeződni fog. Hidd el, borzasztóan szégyelli magát a legutóbbi kirohanása miatt, de mindez csak azért történhetett meg, mert nagyon szeret téged, és mindennél jobban ragaszkodik hozzád.

- Annyira fontos nem lehetek neki, mert két napja színét sem láttam – jegyeztem meg sértődötten.

- Ez nem igaz, minden éjjel vigyáz rád! – kiáltott fel Billy, majd aggodalmasan tovább győzködött – Mióta elküldted úgy jár-kel, akár egy élőhalott, még enni sem látom, pedig a farkasfiúk állandóan éhesek. Beszélj vele, kérlek!

- Otthon van? – adtam be a derekamat, sejtve azt, hogy nem ok nélkül kér erre Billy.

- Samnél van megbeszélésen, de ha hazajött szólok, hogy kerested. Biztosan nagyon fog örülni.

- Rendben – feleltem Billy hálálkodó hangján mosolyogva, azután elköszöntem.

A telefonbeszélgetés követően már jobb kedvvel néztem a hosszú nap elé. De miért kellene megvárnom, amíg hazaér? – kérdeztem magamban, mikor eszembe ötlött a gondolat, hogy meglepem Emilyék házánál. Rövidesen útnak indultam, ám em messze Sam otthonától az egyik hátsó kerék hangos pukkanással kidurrant, így a kocsit hátra hagyva, gyalog mentem tovább. Az épületből már messziről hangos szóváltás hallatszott. Egy pillanatig tétováztam, de nem tudtam legyűrni kíváncsiságomat, ezért az ösvényről letérve halkan lopakodtam tovább a kiszűrődő zsivaj felé.

- Paul nem mehet vele, rá itt van szükség! – csattant fel Sam mély orgánuma.

- Márpedig egyedül nem engedem el! – kiáltotta Jake haragosan.

- Akkor menjen vele Leah, ő a leggyengébb. Az erősebb farkasoknak itt kell maradniuk – próbálta lezárni a vitát az alfa.

- Leah? Amikor legutóbb majdnem megölte? Rajtam kívül Paul az egyetlen, aki képes megvédeni, neki kell elkísérnie – ellenkezett Jake egyre ingerültebben.

- Ennek a falkának én vagyok a vezére, tehát én mondom ki a végső szót – mordult fel Sam.

- Csak addig, amíg én úgy nem döntök, hogy élek a születési jogommal. Ne kényszeríts erre! – kérte Jacob vészjóslóan.

- Miről maradtam le? – toppantam be megszakítva ezzel az elharapózott vitát, de érkezésemre csak döbbent csend érkezett válaszul. – Szeretném tudni, mi folyik itt, mert ha jól sejtem, engem is érint a dolog – néztem körbe a meghökkent arcokon.

- Claire, szeretném, ha hazamennél néhány napra – lépett oda hozzám Jake.

- De hát miért? – néztem rá értetlenül. A fiú pillantása Samre villant, akinek bólintására egy friss Seattle Timest dugott az orrom elé.

- Ezért.

Növekszik az áldozatok száma Seattle-ben

Az elmúlt hónapokban harminckilencre szaporodott az áldozatok és eltűnések száma, mely minden idők legelvetemültebb sorozatgyilkosára enged következtetni. A gyilkosságok száma exponenciálisan nő, az utolsó tíz nap alatt huszonkétszer csapott le a merénylő. A rendőrség a köznép feltételezéseivel ellentétben korántsem biztos abban, hogy mindezekért egyetlen személy tehető felelőssé. Míg a sorozatgyilkosok esetében az áldozatok között többnyire van valamilyen összefüggés, a szóban forgó merényletek érintettjei között minden korosztály, mindkét nem, illetve a legkülönbözőbb etnikumba tartozó személy megtalálható. Noha a kiválasztás véletlenszerűnek tűnik, bizonyos módszerbeli egyezések arra utalnak, hogy a gyilkosságok összefüggenek: valamennyi holtest olyan mértékben összeégett, hogy csak foglenyomat alapján lehetett megállapítani a személyazonosságukat. Minden esetben brutális módon összetört csontokkal találkoztak – mintha földöntúli erejű nyomással préselték volna össze a testeket -, melyeket minden bizonnyal még a halál beállta előtt zúztak szilánkossá. A gyilkos – vagy gyilkosok – egyetlen helyszínen sem hagyott nyomot, a kivétel nélkül éjszaka eltűnt személyek esetében pedig egyetlen szemtanú sem akadt. 

Növekvő iszonyattal futottam át a sorokat, ám miután a végére értem, még mindig nem kapiskáltam, hogy mire akar kilyukadni.

- Jake, én ebből egy szót sem értek. Mi közöm nekem ezekhez a gyilkosságokhoz?

- Neked semmi. Emlékszel, amikor említettem Victoria nevét? Azután nem volt alkalmam elmesélni, ki ő – vonaglott meg az arcán egy izom az emléktől. – Ez egy hosszú történet, de megpróbálom röviden összefoglalni. Tudod, nem csak olyan békés vámpírok léteznek, mint Cullenék. Ez a Victoria és két másik társa a környéken vadászgatott, amikor belebotlottak a baseballozó Cullen családba, akikkel Bella is ott volt. Victoria társa, James megkívánta a vérét, amit persze Edward nem vett jó néven, végül a dolog odáig fajult, hogy Bella védelmében meg kellet őt ölnie. Ezt viszont Victoria nem tudta megemészteni, így azóta vadászik Bellára, így akarva bosszút állni Edwardon a tettéért. Mindezidáig nem sikerült elkapnunk, valahogy mindig kicsúszik a markunkból, de kisebb szünetek után újra és újra visszatér.

- De miért kellene nekem emiatt elmennem? – vágtam közbe a homlokomat ráncolva.

- Mert Forks környéke rövidesen a legveszélyesebb hely lesz, ahol csak lehetsz – válaszolta vészjósló hangon. – Victoria ezúttal nem egyedül tér vissza, hanem egy vérszomjas, újszülött vámpírokból álló hadsereget szervez. Ez áll a seattle-i gyilkosságok hátterében, és ezért akarom, hogy a veszély elmúltáig hazautazz.

Szavaitól kiült arcomra a félelemmel vegyes döbbenet, azután határozottságomat visszanyerve megszólaltam:

- Jake, ha hazamegyek, neked is velem kell jönnöd.

- Én nem mehetek – ingatta a fejét szomorúan. – Rám itt van szükség, ezért Paul fog veled tartani. Nem kockáztathatjuk meg, hogy Adam rád talál.

- Ha Pault tudjátok nélkülözni, miért nem jöhetsz te? – kérdeztem összeszűkült szemekkel, de szótlanul kerülte a pillantásomat.

- Rajta Jake, mondd el neki! – noszogatta Paul, mire Jacob felé küldve egy gyilkos pillantást, a karomat megragadva kifelé húzott.

- Szóval? – követeltem a választ rosszat sejtve, amikor távolabb kerültünk a háztól.

- Azért nem mehetek, mert Bellára kell vigyáznom – felelte végül, továbbra sem merve a szemembe nézni.

- És Edward mit csinál addig? Miért nem ő, a barátja vigyáz rá? - kérdeztem gúnyosan, azután meg sem várva a választ keserűen hozzátettem - Most már minden világos. Bella biztonsága neked fontosabb, mint az enyém. Nincs több kérdésem.

- Várj már egy percre, az Istenért! – nyúlt utánam, amikor el akartam menni. – Most az egyszer hallgass végig! Aznap este, mielőtt a Swan házban láttál, Victoria bérence ellopta Bella egyik blúzát azért, hogy az újszülöttek mindannyian ezt a nyomot kövessék majd. A farkasok erős szaga azonban képes ezt az illatot elnyomni, így az én feladatom lesz őket megtévesztve Bellát biztonságos helyre vinni, amíg lezajlik a harc.

- És persze te vagy az egyetlen erre alkalmas farkas – jegyeztem meg ironikusan.

- Megtennéd, hogy nem szólsz közbe? – kérte türelmetlenül. – Edward egyedül bennem bízik meg annyira, hogy a védelmembe adja Bellát. Ezért kell hát maradnom.

- Akkor én is maradok – jelentettem ki határozottan.

- Nem lehet. Képtelen vagyok higgadtan cselekedni, ha közben a te biztonságod miatt aggódom. Hidd el, semmit sem szeretnék jobban, mint veled lenni, értsd meg végre, Bella gyermekkori barátom, tartozom neki ennyivel. És Charlie-nak is, hogy segítek megmenteni a lánya életét. Claire… - győzködött tovább kétségbeesetten – kérlek, bízz bennem! Nem tudom jobban bizonyítani az irántad érzett szerelmemet, minthogy rábízlak az egyetlen, egyben legnagyobb vetélytársamra, Paulra. Minden porcikám tiltakozik ez ellen, mivel semmit sem akarok kevésbé, mint épp őt a közeledben tudni, de biztosan tudom, hogy Paul, ugyanúgy ahogy én, az életét is feláldozná érted. Én bízom benned Claire, tedd te is ezt! – vált könyörgővé a hangja.

Amikor végre megértettem milyen nehéz lehetett Jacobnak meghozni ezt a döntést, hirtelen minden haragom elszállt, s közelebb léptem hozzá, hogy fejemet egy röpke percre a mellkasára hajtva átöleljem a derekát.

- Rendben, legyen, ahogy akarod – egyeztem bele kelletlenül, mire megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait. - Hiányoztál… - néztem fel rá elfelhősödött szemekkel.

- Te is nekem. El sem tudod képzelni, mennyire – mosolyodott el, majd miután gyengéden a hajamba csókolt, az ölelésből kibontakozva a kis ház felé húzott – Gyere, van még egy kis megbeszélnivalónk, aztán együtt hazamegyünk.

- Nem hiszem, hogy Sam közben szívesen lát engem – jegyeztem meg bizonytalanul.

- Márpedig kénytelen lesz elfogadni, hogy a lenyomatomnak ugyanannyi joga van itt lenni, mint Emilynek – jelentette ki határozottan, mire felnevettem.

- Jake, azért ez mégis más. Em a menyasszonya, és ez a közös otthonuk.

- Ahogyan majd te leszel az enyém – nézett rám sokatmondóan.

Jacob szavaitól enyhén elpirulva léptem be a kis konyhába, ahol Paul pillantását elkapva görcsbe rándult a gyomrom. A beállt zavart csendnek egy tizenöt év körüli fiú vetett véget, aki odalépve hozzám, megszólított.

- Szia, Seth vagyok, Leah öccse – mutatkozott be. – Te biztosan Claire vagy, örülök, hogy végre megismerhetlek.

Kedves arcától önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám, s csodálkozva állapítottam meg az éles ellentétet a testvérek viselkedése között. Sethnek ugyanolyan sűrű, sötét, már-már csillogóan fényes haja, napbarnított bőre és nyúlánkan izmos testalkata volt, mint a nővérének, de hasonlóságuk ennyiben ki is merült.

- Szia Seth, én is örülök, hogy megismerhetlek – nyújtottam felé a kezemet még mindig mosolyogva.

- Nem tudom, miért mondtad, hogy nem szép. Szerintem igenis gyönyörű! – fordult a nővére felé, mire Leahn és rajtam kívül mindenki felnevetett. Arcomon a bókra zavar suhant át, amitől a többiek csak még jobban mulattak.

- Hé, öcsi, el a kezekkel a lenyomatomtól – mordult rá viccesen Jake, közben kihúzva egy széket az asztalnál, hogy hellyel kínáljon.

- Ha nem igyekszel, lehet, hogy Seth lecsapja a kezedről – vigyorgott Jared, majd pimaszul hozzátette - Ideje lenne végre elszánnod magad, eddig egyikünk sem halt bele.

- Bizony haver, ha így folytatod, Quil előbb veszíti el a szüzességét az ő lenyomatával, mint te – röhögött fel a gondolattól Embry, majd rám nézve hozzáfűzte a magyarázatot - Quil bevésődése még csak két éves.

- Le lehet kopni rólam – zsörtölődött az ugratás tárgya zavartan, miközben lopva rám pillantott.

- Vagy épp Paul nem fog bírni magával – csatlakozott a piszkálódáshoz Quil is, ám az ő szavait döbbent csend követte.

A srácok tapintatlan csipkelődéseitől ismét elpirulva szegeztem az asztallapra a tekintetemet, magamon érezve közben Paul szemének perzselő sugarát.

- Elég volt srácok, nagyon gonosz dolog mások magánéletében vájkálva viccelődni – pirított rájuk Emily egy hatalmas tál süteményt helyezve a társaság elé, megmentve ezzel a kínos helyzetet.

- Koncentráljunk inkább a ránk váró feladatra – tett végleg pontot a témára Sam, azután mindannyian belemerültek a haditerv megtárgyalásába.

Az imént lejátszódott kellemetlen jelenettől még mindig szégyenkezve alig figyeltem oda, miről folyik a megbeszélés, gondolataim a hazatérés felé kalandoztak. Fogalmam sem volt, hogyan fogom szüleimnek megmagyarázni, hogy Paul miért tart velem, de legjobban apám vesébe látó faggatózásától féltem.

- Mit szólnátok hozzá, ha rendeznénk holnap egy kis tábortüzes összejövetelt Claire búcsúztatására? – kérdezte Emily, amikor befejezték a stratégiai kérdések megvitatását. – Mit szólsz hozzá, Claire? – fordult most felém, mire elhessegetve az út miatti aggodalmamat, igyekeztem újra a jelenre koncentrálni.

- Jól hangzik, úgysem vettem még részt farkasos buliban – eresztettem meg egy halvány mosolyt.

- Minek ekkora felhajtást csinálni, ha egyszer úgyis visszajön? – kérdezte Leah epésen.

- Leah! – szólt rá Emily szemrehányóan. – A falkának is jót fog tenni egy kis kikapcsolódás a harc előtt.

- Akkor holnap este várunk mindenkit egy hamisítatlan, la pushi tábortüzes estére – állt fel Sam asztalt bontva, majd Emily derekát átölelve a fiúkra nézett – természetesen ti is hozhatjátok a lenyomataitokat.

Paul távozott elsőként, merev vonásokba kényszerített arca semmilyen érzelmet nem árult el, de mikor mellettem elhaladt, az elfojtott feszültségtől szinte vibrált körülötte a levegő. Szokatlan hallgatagsága különös volt számomra, azelőtt sosem maradt volna ki Jake ugratásából, ám ezúttal elhatárolódott a kínos témától.

- Mivel jöttél idáig? – kérdezte Jacob homlokráncolva, miután elköszöntünk a többiektől.

- Autóval, de defektes lett a hátsó kerék és ott hagytam.

- Remélem van pótkereked, mert gyalog hosszú lenne az út hazáig – vigyorgott rám, miközben kézen fogva elindultunk.