12. Valami változik

Magam sem értettem az okát, de ezen a reggelen különös gonddal készülődtem, hosszasan válogatva a szekrényben. Végül egy fekete, bőrhatású leggings mellett döntöttem, amihez egy rövid ujjú kék mintás tunikát, és egy szintén fekete bőrdzsekit választottam. Kicsit merész, de motorozáshoz tökéletes, vigyorogtam a tükörképemre elégedetten, mielőtt lerobogtam a lépcsőn. Forks időjárása kegyes volt hozzánk, ma reggel is szikrázó napsütéssel ajándékozott meg, így a jókedvem tovább fokozódott. A délelőtt szinte elrepült, és már az ebédlő felé tartottam, amikor eszembe jutott, hogy ma még nem láttam Cullenéket. Az asztaluk most üresen állt, így megpakolt tálcámmal a kezemben arra vettem az irányt. Alighogy elhelyezkedtem a széken, Bellára lettem figyelmes, amint egyenesen felém tartott.

- Szia! - huppant le mellém. – Hogy érzed magad?

- Köszi, remekül – válaszoltam kelletlenül.

Mióta megtudtam, hogy Jake-et gyengéd szálak fűzték hozzá, igyekeztem elkerülni, ami meglehetősen nehézkes volt, mivel az ebédidőt ugyanabban a társaságban töltöttük nap mint nap. Lopva rápillantottam, de ő zavartan meredt a tányérjára, mintha megérezte volna, hogy nem kedvelem. Hirtelen elszégyelltem magam. Semmi okom nem volt az ellenérzésre, hiszen nem tehetett semmiről.

- Merre jár Edward és a többiek? – mosolyogtam rá barátságosabban.

- Kirándul az egész Cullen család – felelte megkönnyebbülve, amiért oldottabbá vált a hangulat.

- Te miért nem tartottál velük? – folytattam, mire zavartan pislogott egyet, majd halványan elmosolyodott.

- Apám megölne, ha csak egy napot is lógnék az iskolából – vigyorgott kajánul.

- Ő rendőr, ugye? Gyakran látok a házatok előtt egy rendőrautót – jegyeztem meg.

- Igen, de korántsem olyan félelmetes, mint azt szeretné – mondta gunyoros hangon, miközben viccesen forgatta a szemeit. Eszembe jutott saját apám tekintélyt parancsoló megjelenése és mély orgánuma, amikor mérgesen rám dörrent valahányszor hibát követtem el. Az utóbbi időben a kapcsolatunk meglehetősen rideggé vált, beszélgetéseink gyakran torkollottak veszekedésbe. Ebben a pillanatban irigyeltem Bellát, amiért várja otthon valaki, aki törődik vele.

- Biztosan nagyon szeret Téged – homályosodott el a szemem.

- Igen… - válaszolta a távolba révedve, majd témát váltott. – Mit gondolsz Adamről?

- Adamről? – hökkentem meg a kérdéstől, és egy percig gondolkodnom kellett, mielőtt válaszoltam. – Kedvelem őt. Kedves fiú, és nagyon udvarias.

- Tetszik neked? – nézett rám fürkészőn. Felidéztem Adam kellemes arcvonásait, vékony, de izmos testalkatát, és a mosolyt, amelytől minden egyes alkalommal úgy éreztem, mintha kést döftek volna a szívembe.

- Egész helyes – motyogtam a vele kapcsolatos vegyes érzelmeimtől zavartan. Bella elgondolkodva piszkálta a tányérján lévő ételt, majd mielőtt újra kínos kérdéseket tehetett volna fel, élesen fülünkbe hasított az óra kezdetét jelző csengő. Megkönnyebbültem toltam hátra a székem, és egy halk köszönést odavetve a termemhez siettem.

A foglalkozás után izgatottan igyekeztem a kijárat felé, a motorozás Jake-kel teljesen felvillanyozott. Épp akkor érkezett, amikor kiléptem az ajtón, és a látványától borzongás futott végig a testemen. Fekete farmert, valamint egy szintén fekete, ujjatlan pólót viselt, ami remekül kihangsúlyozta a karján dagadó izmokat. A szénfekete motorral, és a jobb vállán kirajzolódó tetoválással veszélyes fickó benyomását keltette, amit a hazafelé igyekvő diákok is megérezhettek, mert nagy ívben elkerülték. Nem vett még észre, és épp felemeltem a karom, hogy intsek neki, amikor láttam, hogy Bella lép oda hozzá. A mozdulat megszakadt, majd egy számomra eddig ismeretlen érzés facsarta össze a szívemet.

- Szia Jake! – hallottam meg Bella hangját. – Hű, de szuper lett az új motorod! Elviszel vele egy körre?

A válaszra várva mozdulatlanná dermedtem, szívem egyre gyorsuló ütemben verte a ritmust.

- Szívesen elviszlek, de majd máskor – villantotta fel hófehér fogait ébredező féltékenységem tárgya. - Az a helyzet, hogy most Claire-ért jöttem – magyarázkodott, azután meglátva engem, még szélesebbé vált a vigyora.

Elöntött a megkönnyebbülés, és immáron diadalittas mosollyal közeledtem feléjük.

- Szia Jake! – nyomtam az arcára egy puszit, miközben szemem sarkából Bella vonásait vizslattam, amelyen most árnyék suhant át. Egy másodperccel később sietősen elköszönve beszállt a furgonjába.

- Nagyon csinos vagy! – nézett végig rajtam Jake elismerően. – Csak nem miattam öltöztél így ki? – tette hozzá csipkelődve. Éreztem, hogy elpirulok, de összekaparva magabiztosságom morzsáit, visszavágtam:

- Ne reménykedj! Reggel késésben voltam, és ez akadt a kezembe. Indulhatunk?

Jake a fejét ingatva somolygott az orra alatt, de nem szólt semmit, csak bólintott. Bosszankodva ültem fel mögé, miközben igyekeztem úgy megkapaszkodni, hogy minél kevésbé kelljen hozzáérni..

- Ölelj át erősebben – szólt hátra, amikor elindultunk, így kénytelen voltam szorosabban a testéhez simulni, de már nem is bántam annyira.

Beleszagoltam rézszínű bőrének tiszta, friss, kicsit fanyar illatába, ami a zöldellő tavaszi erdőt juttatta eszembe, és végtelen nyugalom öntött el. Olyasfajta biztonságérzetem támadt, amilyet még sohasem éreztem azelőtt. Hajamba belekapott a szél, az út két oldalát szegélyező fák egyetlen zöld masszává olvadtak össze, és környező világot kizáró pillanat teljesen magával ragadott. Nem volt többé múltam, csak a jelenem létezett, amely üres lapként várakozott tisztán, hófehéren a reményteljes, boldogabb jövő által rárótt sorok kusza halmazára. Behunyt szemmel hallgattam a motor erőteljes, mégis zsongító hangját, élvezve a végtelen szabadság érzését. Néhány perc után újra felnéztem, mire az elém táruló látványtól halk sikkantás hagyta el a torkom. Az út meredek sziklafal mentén vezetett kanyargósan, bal oldalán szédítően magasodott felénk szürke tömege, jobbra a végtelen óceán tajtékos kéksége veszett bele a horizontba. A levegő csípősen friss lehelete bekúszott a dzsekim alá, de Jake meleget árasztó teste megvédett a hidegtől. Kis idő múlva Jacob lekanyarodott az útról, miközben bosszúsan szitkozódott:

- Fenébe, elfelejtettem feltölteni a tankot.

Szerencsénk volt, néhány száz méter után feltűnt a jól ismert Castrol kút logója, egy kis út menti büfé társaságában.

- Nem vagy éhes? – kérdezte Jake, miután leszálltam a motorról.

- Nem – ráztam meg a fejemet, majd útitársam gyomra felől érkező hangos tiltakozásra kuncogva fűztem hozzá.

- Úgy hallom, Te viszont igen.

- Egy kicsit – nevette el magát beleegyezően, és a derekamat átkarolva a büfé bejárata felé húzott.

Az ablaküvegen tükröződő képmásunkat bámulva azon tűnődtem, hogy egy külső szemlélő számára mennyire feltűnő pár vagyunk. Jake vad jóképűségével, rézszínű bőrével, és veszélyesen dagadó izmaival szöges ellentétben állt az én sápadtan angyali arcvonásaimmal, és légies alakommal. Tűz és víz, suttogtam magamban, miközben beléptem a nehéz illatoktól terhes helységbe. Úgy látszott, feltételezésem helyesnek bizonyult, a teremben lévő összes szempár ránk szegeződött. Az érdeklődő pillantások kereszttüzében zavartan ültem le egy félreeső asztalhoz, majd Jake távolodó alakja után bámulva úgy éreztem, vele együtt a biztonságérzetem is eltűnik. A kellemetlen érzéseket elhessegetve végigfuttattam a pillantásomat a teremben tartózkodókon, mígnem a sarokban ülő hangoskodó társaságon megakadt a szemem. Egymáshoz hajolva sugdolóztak valamin, majd felém nézve ordenáré módon felröhögtek. Elkaptam a tekintetem, és Jake-re várakozva mereven vizsgáltam az asztal lapját.

- Hoztam neked csirkesalátát – tett le elém egy hatalmas tányért egy nagy pohár cola kíséretében.

- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan, majd elszörnyedve meredtem az előtte tornyosuló ennivalóra. – Ezt mind meg fogod enni?

- Mi az, hogy! Még kevés is lesz – vigyorgott rám derűsen, azután rávetette magát az ételhalomra.

- Kérsz még valamit? – kérdezte kis idő múlva, miközben jóllakottan hátradőlt a székén.

- Nem, köszönöm – intettem a fejemmel. – Inkább menjünk.

Miután elhagytuk a helységet, jólesőn szívtam be újra friss levegőt, majd gondolataimba merülve ácsorogtam a motor mellett, amíg Jake megtöltötte a tankot.

- Mit keres egy ilyen dögös maca egy rézbőrű kölyök mellett? – rántott vissza merengésemből egy kellemetlen hang.

- Miért nem választasz egy igazi férfit? – csatlakozott hozzá egy mélyebb orgánum, azután Jake-hez fordulva folytatta tovább a kötekedést. – Szép a motorod kölyök, de a csajod nem hozzád való!

Jacobra nézve ijedten vettem észre, hogy izmai megfeszülnek, miközben ugyanaz a remegés fut át rajta, mint Emily házában. Torkából mély hörgés tört fel, mire a büféből ismerős züllött társaság szemeiben félelem gyúlt, és hátrálni kezdtek. Valami megmagyarázhatatlan elektromosság vibrált a levegőben. Ösztönösen léptem Jacob elé, és arcát felém fordítva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

- Jake – suttogtam lágyan –, nincs semmi baj. Nyugodj meg és menjünk. - A remegés csillapodni látszott, de még nem szűnt meg teljesen, ezért szorosan hozzásimulva folytattam. - Kérlek! Induljunk végre!

Mintha kábulatból eszmélt volna fel, megrázta a fejét, azután az ülésre pattanva felbőgette a motort. Felugrottam mögé, és karomat a dereka köré fonva idegesen tekintgettem hátrafelé. Amikor láttam, hogy a kötözködő társaságnak eszébe sem jut utánunk indulni, megnyugodva hajtottam fejem Jake vállára.

A hazafelé vezető úton szinte tapintható volt a feszültség, ami belőle áradt, és Forks határába érve csalódottan vettem tudomásul, hogy az otthonom felé vezető útra fordul. Kelletlenül szálltam le a motorról a házam előtti felhajtón, majd egy halk köszönést elrebegve befelé indultam volna, amikor Jake megfogta a karomat.

- Claire, figyelj rám! – kezdte színtelen hangon. – Ezt soha többé ne csináld, oké? – értetlen arckifejezésemet látva emelt hangon folytatta - Soha többet ne lépj hozzám ennyire közel, amikor ilyen állapotban látsz! Megértetted? Ne merj még egyszer átölelni olyankor!

Lesújtva bólintottam, és az előbbi rideg szavak hatása alatt bénultan figyeltem távolodó alakját.

Nem tudom hány perce állhattam ott kővé dermedve, amikor elém gördült az ezüstszínű Volvo. Hirtelen feleszmélve az ablakból kihajoló Bellára pillantottam, közben átfutott az agyamon, mennyire idétlenül festhetek.

- Minden rendben? – kérdezte kedvesen.

- Igen, azt hiszem – bólintottam nem túl meggyőzően.

- Biztos? Az imént úgy festettél, mint aki szélütést kapott – folytatta kétkedve.

- Semmi bajom – vágtam rá bosszúsan. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam. Váratlanul eszembe jutott, hogy a kocsim az iskola parkolójában maradt, ami épp kapóra jött a témaváltáshoz.

- Bella, kérhetek egy szívességet? – kérdeztem kelletlenül, utáltam bárkitől is segítséget kérni. – Az autóm a parkolóban maradt, el tudnál vinni holnap reggel?

- Holnap Edwarddal megyek – válaszolta szemlesütve -, de jöhetsz velünk, bőven van hely – tette hozzá gyorsan, amikor a mellette ülő Edward oldalba bökte.

- Köszönöm – mondtam hálásan –, akkor reggel találkozunk.

Elköszöntek ők is, azután Edward kilőtt a Volvóval. Hihetetlen gyorsasággal távolodott, amiért el kellett ismernem, hogy ha vele kellene versenyeznem, komoly ellenfélre akadnék. Révetegen ballagtam befelé a házba, majd az emeletre érve megengedtem a vizet a fürdőszobában, és néhány perc múlva már a kellemesen csiklandozó habokba  merülve engedtem át magam az ellazulásnak.