17. A bál

Elmélyedve kevergettem a reggeli tejeskávémat, felidézve közben a furcsa álmomat, ami az elmúlt éjjel rám talált. Elmém levetítette a képeket, amikre még emlékeztem ébredés után, és újra beleborzongtam. Láttam a két hatalmas farkas vérre menő küzdelmét, miközben kiáltani akarok, hogy szétválasszam őket, de nem jön ki hang a torkomon. Azután vált a kép, abbamarad a küzdelem, és amikor mindkét vadállat felém fordul, szemeikben saját rémült arcom tükröződik vissza. Majd újabb vágás, s ahol a két farkas állt az előbb, most Jake és Paul alakja tűnik fel, ahogy felém nyújtják a kezüket, de én csak állok, mozdulatlanul, tekintetem a két várakozó arc között cikázik. A két sziluett most lassan távolodni kezd tőlem – a várakozással ellentétben egy irányba, egymás mellett -, kezüket még mindig felém nyújtva, de egyre kétségbeesettebben hívnak. A dermedtségből kitörve végre felemelném a karom, hogy apró kezem belesimítsam az egyik forró tenyérbe, de ahogy az imént a kiáltás, most a mozdulat fagy belém. Innentől a kép elsötétedik, és bárhogyan is próbálok visszaemlékezni, nem sikerül felidéznem az álom folytatását.

Csak egy álom, sóhajtottam fel végül, azután a Paullal való váratlan találkozás felé terelődtek a gondolataim. Szemtelen viselkedésével mindig is ki tudott hozni a sodromból, de tegnap volt valami a szemében, amitől másnak hatott, valami megfoghatatlan, ami úgy vonzott hozzá, mint egy különösen erős mágnes. Kétségtelenül rendkívül férfias jelenség, vele találkozva minden alkalommal szinte mellbe taszított a belőle áradó vad szexualitás, mégsem tudtam pusztán hímként gondolni rá. Végül emlékeztettem magam arra a tényre, hogy milyen régen volt az utolsó alkalom, amit egy férfival töltöttem, és ezzel le is zárva a témát, elhessegettem a Paullal kapcsolatos gondolataimat.

A kelleténél ingerültebben tettem bele a mosogatóba a bögrémet, azután a felharsanó dudaszóra felkaptam a fejem, és az ablakhoz sétáltam. Jake Rabbitja épp lefékezett Belláék háza előtt, ahol egy bajuszos férfi már az ajtóban állva várta a jövevényeket. Biztosan Bella édesapja gondoltam, azután újra Jake-et figyeltem, amint épp kisegítette Billyt a kocsiból. Billy most felém nézett, és észrevéve alakom az ablakban, köszöntésre lendített kezét. Mosolyogva visszaintettem, majd Jake-re pillantva vártam, hogy ő is üdvözöl, de tüntetőleg félrefordította a fejét. Közben Bella is megjelent, aki kicsattanó örömmel fogadta az érkezőket, majd Jacobba karolva elindult az erdő felé. A Jake arcán elterülő széles vigyor láttán - ami ezúttal Bellának szólt - összeszorult a szívem, és úgy éreztem, alig kapok levegőt. Kis ideig még álltam ott, letaglózva a döbbenettől, hogy Jake már észre sem vesz, aztán szomorúan felsiettem a lépcsőn.

Bár bőven volt még időm Alice érkezéséig, de valamivel el kellett ütnöm a délutánt, így kikészítettem a ruhámat az esti bálra, majd a fürdőszobába indultam, hogy megmossam a hajamat. Miután végeztem, hajcsavarókra tekertem szőke tincseimet, mert az elképzelt frizurához laza loknikra volt szükség. Nem volt egyszerű feladat magamnak becsavarni a dús sörényt, és a gyakori szitkozódások közepette többször is majdnem feladtam a lehetetlennek tűnő próbálkozást, végül mégiscsak elkészültem vele. Elvégeztem az éppen esedékes gyantázást, rendbe tettem a körmeimet, de hiába fejeztem be az összes előkészítő műveletet, még mindig előttem állt a délután nagy része. Ettem néhány falatot, azután kiválasztottam egy könyvet a polcról, és az ágyamon hasra fekve olvasni kezdtem. Az ajtócsengő éles hangja fülsértően hasított bele a csendbe. Annyira belemerültem az olvasott történet által elképzelt fantáziavilágba, hogy észre sem vettem az idő múlását. Az ajtót résnyire nyitva megkönnyebbültem Alice kedves kis manóarca láttán.

- Tíz perce csengetek, elaludtál Claire? – méltatlankodott, miközben elsuhant mellettem. – Igyekeznünk kell, Bellánál elszaladt az idő, ezért késésben vagyunk – csacsogta, azután rám pillantva összecsapta a kezét. – Becsavartad magadnak a hajadat? Nagyszerű, máris behozva a lemaradás – lelkendezett, mialatt én szóhoz sem jutottam.

- Alice, nyugodj már le egy percre – nevettem el magam.

- Jól van, jól van, csak annyira izgatott vagyok! – csiripelte már a lépcsőn járva. – Claire, ez a ruha egyszerűen mesés! – kiabált le a szobámból. – Hol vagy már?

Fejemet ingatva derűsen léptem be az ajtón, közben arra gondoltam, más esetben kifejezetten irritálna, ha valaki csak úgy, az engedélyem nélkül lépne be a felségterületemre, de Alice-re képtelen voltam haragudni.

- Nézz körül nyugodtan, mintha itt sem lennék – eresztettem meg azért egy csípős megjegyzést, de úgy tűnt, az érintett továbbra sem zavartatja magát. Levetődött az ágyamra, azután felpattanva a fésülködőasztalomhoz szaladt, és lázasan elkezdett kipakolni a táskájából. Leesett állal bámultam az elképesztő mennyiségű piperecikket, ami pillanatok alatt az asztalomon tornyosult.

- Alice, azt hiszem elfelejtetted, hogy csak nekem van szükségem a segítségedre, nem egy egész lánycsapatnak – hüledeztem.

- Valamit mindig elfelejtek, ezért inkább elhoztam mindent, amit otthon találtam – csacsogta, miközben a székhez tessékelt.

Apró kis kezei ügyesen kibontották a csavarókat, és mire észbe kaptam, már el is kezdte feltűzni a hajamat az általam elképzelt laza kontyba. Hátul néhány tincset szabadon hagyott, melyek lágyan omlottak a hátamra. Végezetül apró, jégmadár kékbe hajló, fehér marabu tollpihével díszített hajtűkkel rögzítette véglegesre a frizurámat.

- Alice, nem túlzás ez egy kicsit? – kérdeztem megrökönyödve.

- Nem, ehhez a káprázatos ruhához tökéletesen fog passzolni – felelte ellentmondást nem tűrően, így nem feszegettem tovább a témát. – Megcsinálom a sminkedet is – jelentette ki, mire belenyugodva az elkerülhetetlenbe, lemondóan bólintottam.

Megfordított a széken, azután gyors mozdulatokkal elkezdett dolgozni az arcomon. Behunyt szemmel élveztem a puha ecset könnyű érintését, miközben Alice folyamatosan csicsergett. Leírta Bella frizuráját, ruhájának színét, amivel eszembe juttatva Jake délelőtti látogatását újra elöntött a féltékenység.

- Jacob is jön a bálba? – kérdeztem mintegy mellékesen, mire Alice döbbent arckifejezést vágott.

- Jacob? Mit keresne a bálon? – nézett rám elkerekedett szemekkel.

- Csak láttam délelőtt Bellánál, és azt gondoltam, talán meghívta – feleltem szemlesütve.

- Miért hívta volna meg? Bella Edwarddal megy – válaszolta értetlenül.

- Nem tudom, csak felmerült bennem – pirultam el kissé, amikor ráébredtem, milyen butaságot kérdeztem.

- Adam odavan érted – mondta most Alice –, miért nem adsz neki egy esélyt? Felejtsd el Jacobot, nem hozzád való. A modora finoman fogalmazva is bárdolatlan, tökéletes ellentéte a te művészlelkednek – tette hozzá a gondolataimban olvasva. Nem válaszoltam, amit úgy tűnt, beleegyezésnek vélt, mert nem forszírozta tovább a témát. Csendesen dolgozott tovább, majd néhány perc múlva elégedetten felsóhajtott. – Készen vagy!

- Ez bámulatos! – sikkantottam fel tükörképem látványától.

A szemhéjam a fehértől a jégmadár árnyalatig a kék szinte valamennyi tónusában pompázott, tökéletesen passzolva ezáltal a ruha színeihez. Alice gyönyörűen elsatírozta az átmeneteket, a csillámosan irizáló felület selyemként fedte a bőrömet. Szempilláim hihetetlenül sűrűnek és hosszúnak tűntek, ami szintén a sminkes kézügyességét dicsérte. Mivel a hangsúly a szememre került, melytől íriszem most szinte természetellenesen kéknek hatott, a számra csak természetes színű rúzst és szájfényt kent fel, amitől szemernyi kétségem sem maradt Alice ízlésességéről. Bőröm porcelánsápadtságát csak még jobban kiemelte az arccsontomra felkent gyöngyházfényű pirosító, mely misztikus fénnyel ragyogott. Úgy éreztem sosem voltam még ilyen szép, ezért hálásan néztem a a türelmetlenül várakozó lány mosolygó arcába.

- Köszönöm Alice, ez egyszerűen elképesztő.

- Elég a hálálkodásból, siess felöltözni, rögtön itt lesznek a többiek – noszogatott művétől elégedetten, azután tapintatosan magamra hagyott a szobában. Sietve magamra kaptam a kikészített fehérneműt, óvatosan felhúztam a tükörfényű combfixet, azután belebújtam a ruhámba. Izgatottságom fokozódott, amikor megszólalt a csengő, és gyorsan belelépve a cipőmbe már szaladtam is le a lépcsőn.

- Majd én nyitom – kiáltottam az előszobában álló Alice felé, azután vettem egy mély levegőt, és lenyomtam a kilincset. Adam elképedt arckifejezését látva elégedett mosollyal tártam szélesre az ajtót.

- Meseszép vagy – suttogta megilletődve. - Akár egy angyal.

- Köszönöm – feleltem enyhe zavarban, azután végigmértem a kísérőmet. Adam egy elegáns ezüstszürke öltönyt viselt fehér inggel, és jégkék-ezüst mintás selyemmellénnyel, amihez hozzá illő nyakkendőt vett fel. Öltözéke stílusos szabása és anyaga sejtetni engedte, hogy méregdrága divatházból származik, miáltal bármilyen nívós rendezvényen megállta volna a helyét. Haja most hátra volt fésülve, ahogy egy igazi úriemberhez illett. Apám sem találna benne kivetnivalót, gondoltam, azután észbe kapva, befelé invitáltam. - Te is nagyon elegáns vagy – tettem hozzá elismerően.

- Indulhatunk? - kérdezte Alice sürgető hangsúllyal.

- Egy pillanat – kaptam a nyakamhoz -, valamit elfelejtettem. Rögtön jövök – indultam a lépcső felé, de Adam megállított.

- Azt hiszem, arra nem lesz szükség – mosolygott rám, mialatt a zakója belső zsebéből egy lapos dobozkát húzott elő. – Remélem tetszeni fog – nyújtotta felém.

- Mi ez? – kérdeztem meglepetten, azután felnyitva a fedelet, ámulva meredtem a doboz tartalmára. A selyembélés egy finoman megmunkált platina nyakéket rejtett, melyen aprólékosan kidolgozott foglalatban nagyobbacska türkiz medál lógott, amin az Alice nyakában lévő függőhöz hasonlatos aprócska oroszlános címer domborodott.

- Ez mesés! – kiáltottam fel leplezetlen elragadtatással, azután felsóhajtottam. - Adam, ezt nem fogadhatom el.

- Mégsem tetszik? – kérdezte meglepetten.

- Egyszerűen káprázatos, de ez túl értékes ajándék. Tényleg nem fogadhatom el – ráztam meg a fejem.

- Akkor állapodjunk meg abban, hogy hordani fogod a bálon, és ha még utána is így gondolod, akkor majd visszaadod. Rendben? – kérdezte várakozón.

Bólintottam, mire a hátam mögé lépett, és a nyakamba akasztotta az ékszert. Olyan óvatosan kapcsolta be a bonyolult zárat, hogy közben hozzám sem ért, mintha attól tartott volna, hogy érintése kellemetlen lenne számomra.

- Mehetünk végre? – dobbantott türelmetlenül Alice az ajtóban. – Már itt vannak a többiek is.

Újra bólintottam, azután kiléptem a hűvös, kora esti levegőre. Érkezésemre hangos füttyszó hagyta el Emmett száját, amit Rosalie egy bokán rúgással jutalmazott.

- Te és Adam Rose-ékkal mentek, mi pedig Jasperral Edwardékhoz csatlakozunk – osztotta ki az utasítást Alice, majd Rose-ra pillantva zavartan módosított. - Azt hiszem, jobb lenne, ha inkább ti mennétek Edwardékkal.

Rose gyilkos pillantásától kísérve szálltam be a Volvo hátsó ülésére, amitől egyszeriben nem éreztem már olyan jó ötletnek ezt a közös bálozást.

- Ne aggódj Rose miatt – nézett hátra Edward. – Mindenkire féltékeny, akár van oka rá, akár nincs. Néha az az érzésem, legszívesebben kinyomná Emmett szemét, hogy senkire se tudjon többet ránézni – vigyorgott kajánul, aminek hatására oldódott a feszültség a kocsiban és mindenki elnevette magát.

- Mondd csak Claire, Jacobbal összevesztetek? – fordult felém Bella, mire ismét elkomorodtam.

- Miből gondolod? – igyekeztem kibújni a kérdés alól.

- Délelőtt beugrottak Billyvel meccset nézni, és feltűnően kerülte a veled kapcsolatos témákat – folytatta.

- Igen, úgy tűnik vége a barátságunknak – egyeztem végül bele az ablakon kibámulva. Edward jelentőségteljesen Adamre nézett a visszapillantó tükörben, én pedig szorongva vártam az újabb kellemetlen kérdéseket, de úgy látszott, Bella ennyivel beérte, és az út hátralévő részében csendben maradt.

Amikor megérkeztünk, Adam szokásához híven kinyitotta nekem az ajtót, azután egymással karöltve sétáltunk be a többiekkel együtt a szépen feldíszített terembe. A századforduló báltermeit idéző dekoráció kellemes hangulatot árasztott, amit a bent tolongó tömeg zsivaja sem volt képes megtörni. Érkezésünkre szinte minden tekintet az ajtóra szegeződött, mire kesernyés mosollyal az arcomon megállapítottam, hogy még mindig nem sikerült megszoknom a Cullenek által keltett feltűnést, amihez ezúttal én is hozzájárultam.

- Á, Miss Sinclair! – igyekezett felém kacsázó járásával Mr. Cooper. – Ön igazán elbűvölő. Örülök, hogy jelenlétével emeli az est fényét.

Behízelgő modorával társult izzadt kézfogása olyan undort keltett bennem, hogy alig tudtam palástolni az arcomra kiülő viszolygást. Szerencsére a fellépő zenekar egyik tagja elszólította mellőlünk, így megúsztam az erőltetett társalgást.

- Táncolnál velem? – kérdezte ajkán halvány mosollyal Adam, majd igenlő válaszomra átfogta a hátam, és a tánctérre vezetett.

Ahogy a fedetlen bőrömhöz ért, kezének jéghideg érintésétől megborzongtam, mire Adam arca fájdalmasan összerándult. Erőt véve magamon nem húzódtam el, amitől kissé megnyugodva kezdett el vezetni a zene dallamára. Álmélkodva nyugtáztam, milyen gyakorlott táncos, így néhány perc múlva már a muzsikába teljesen belefeledkezve ringatóztunk a parketten. Később táncoltam Edwarddal, Jasperrel, majd Emmett-tel is, aki közben annyira megnevettetett, hogy kis híján potyogtak a könnyeim. Várakozásomat felülmúlóan remekül éreztem magam, és éppen újra Emmett egyik beszólásán kacarásztam, amikor körülöttem szinte megfagyott a levegő. A többiek pillantását követve a bejárat felé fordultam, ahonnan legnagyobb döbbenetemre Jake közeledett felém. Egyszerű fekete szövetnadrágot, fehér inget, és egy hanyagul megkötött keskeny nyakkendőt viselt, mégis a jelenlévő valamennyi lány tekintete rá tapadt, miközben némelyikük elismerő csettintést hallatott. A felsőtestére lágyan simuló ingben szépen kirajzolódtak dagadó izmai, válla pedig még szélesebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt. Bőrének barnasága éles ellentétben állt az ing hófehérségével, amitől a teremben tartózkodók mindannyian sápadtnak hatottak mellette. Nyomába sem ért Adam kifinomult eleganciájának, azonban vad és erőt sugárzó megjelenése mellbe vágó hatással volt rám. A szemem sarkából láttam, ahogy Adam szemében gyilkos düh lobban, ezzel egy időben a kezében tartott poharam millió szilánkkal borítva be a padlót, összeroppant.

- Szabad egy táncra? – lépett hozzám Jake, és meg sem várva a választ, a derekamat átkarolva a parkett felé húzott.

- Azt hittem, vége a barátságunknak – jegyeztem meg torkomban dobogó szívvel.

- Igen, annak vége, hogy valami egészen más kezdődhessen el – válaszolta halkan. – Nem fogok ilyen könnyen lemondani rólad, Claire – suttogta a fülembe, miközben még szorosabban vont magához. Adam hideg érintése után Jake forró tenyere szinte perzselte a bőröm, úgy éreztem gyengéd simogatása nyomán rögtön lángra lobbanok. Tekintetünk összekapcsolódott, és belefeledkezve a melegbarna szempárban látott érzelmek örvényébe, elakadt a szavam.

- Szükségem van rád – búgta a nyakamba lágy hangon, amitől minden feltolulni igyekvő ellenkezést mélyen elástam bensőm legrejtettebb zugába. Vállára hajtottam a fejem, és kizárva a külvilágot percekig csak egymás rezdüléseit érzékelve ringatóztunk a zene ütemére. Miután vége szakadt a dallamnak, Jake felemelve az állam, pajkos mosollyal nézett rám.

- Kaphatok még egy táncot? - kérdezte, majd végigfuttatva nyakamon a pillantását, hirtelen megdermedt. – Úgy látom, elkéstem, Te is egy Cullent választottál – szűrte a fogai között keserűen az oroszláncímeres medálra meredve.

- Én nem… - ráztam meg a fejem tiltakozva, de Jake ezt már nem látta, villámgyorsan megfordulva a kijárat felé rohant, miközben egész testében remegett.