38. Perzselő napok

Később, a konyhában mosolyogva figyeltem, ahogy Jake az óriási adag ételt pusztítja, amit vacsorára készítettem. Nem akartam elrontani a hangulatot, de egész nap motoszkált bennem a gondolat, egy perc nyugtot sem hagyva.

- Jake, kérdezhetek valamit? – tettem fel a kérdést visszafojtott lélegzettel.

- Ühüm – felelte szűkszavúan, mert épp egy hatalmas cafat steaket próbált legyűrni.

- Mi okozta a fordulópontot, ami miatt úgy döntöttél, hogy visszajössz? – néztem rá kutató tekintettel.

- Szeretlek, ez nem elég indok? – kérdezte abbahagyva az evést, de kerülte a pillantásom, végül felsóhajtott. – Láttam Paul gondolatait. Mindent, ami Long Islanden zajlott, és rájöttem, ha ott, akkor nem történt köztetek semmi, nincs miért aggódnom. – Nézett rám immár nyíltan, ám most én sütöttem le a szememet zavaromban. – Claire, nem hibáztatlak semmiért, Paul jóképű férfi, és biztos vagyok abban, hogy kevesen állták volna a vehemens közeledési kísérleteit, de te megtetted, és ez nekem elég. Nem fogom többet felhozni ezt a témát, megígérem neked! – Miközben beszélt, arca meg-megrándult a felidézett emléktől. Tudtam mennyire nehezére eshetett látni Paul legintimebb titkait, amitől egyre jobban szégyelltem magam. – Claire, ez már mind nem számít, hiszen szeretjük egymást, és csak ez a fontos – nyúlt át az asztalon, hogy megfogja a kezem. Halványan elmosolyodtam, majd egy nagyot sóhajtva végre a szemébe mertem nézni. – Van még ebből a steakből? – vigyorgott rám hirtelen, mire feszültségemből oldottabban álltam fel a szelet húsért.

- Jake, ha így folytatod, hamarosan pocakot eresztesz – nevettem el magam a látványtól, ahogy rávetette magát az újabb adag ételre.

- Ne félj attól, kell az energia. Különösen az estékre – mért végig sokatmondóan, ajkán perverz vigyorral.

- Javíthatatlan vagy! – forgattam a szemeimet megjátszott felháborodással, de miközben nekiálltam mosogatni, alig bírtam visszafojtani kuncogásomat.

- Ez később is ráér, most más terveim vannak veled – akasztotta meg ténykedésemet hátulról támadva.

- Most tömtél magadba egy akkora ételmennyiséget, ami egész La Pushnak elegendő lett volna – évődtem vele némi túlzással. – Nem félsz, hogy rosszul leszel? – gúnyolódtam hátra sem fordulva. A következő pillanatban kicsúszott a lábam alól a talaj, ahogy Jake pördítve egyet rajtam a vállára dobott, mint egy krumplis zsákot. – Jake! Azonnal tegyél le! – ütögettem a hátát, miközben hangosan nevetve megindult a lépcsőn felfelé. – Na, várj, ezt még megbánod, te ősember! – tört ki belőlem is a gurgulázó hang, amikor a fenti folyosó falán függő tükör előtt elsuhanva megláttam benne magunkat.

Lábával berúgta a háló ajtaját, majd néhány öles lépés után az ágyra dobott. Kihasználva a szusszanásnyi időt, amíg szinte letépte magáról a pólót felpattantam, hogy mellette átcsusszanva az ajtó felé iszkoljak, de mielőtt kacagva kiszaladhattam volna utánam nyúlt, hogy nadrágom derekát megragadva magához rántson.

- Állj csak meg, te szökevény! Hova ilyen sietősen? – somolygott az orra alatt huncut csillogással a szemében.

Ahogy végigsimított a hajamon, miközben forró teste az enyémhez préselődött lehervadt a játékos mosoly az arcomról, s mikor elnyíló ajkaim jelezték mire vágyom, már a Jake íriszén fellobbanó láng fényét tükrözték vissza pupilláim. Egy gyengéd taszítással az ágyra löktem, majd sietősen gombolni kezdtem a felsőmet. Amíg végeztem vele Jake felült, hogy közben egy határozott rántással a nadrágomtól szabadítson meg, ám a fehérneműt már óvatosabban csúsztatta végig combomon. Amikor a finom anyag a bokámra siklott, hatalmas tenyerét immár mezítelen fenekemre simítva közelebb húzott, hogy forró ajkát a hamvas dombra nyomja. Kutakodó nyelvét megérezve a legérzékenyebb pontomon ujjaimmal a hajába markoltam, mialatt halk, kéjes sikoly tört fel torkomból. Jake most felállt, majd villámgyorsan megszabadulva feszítő nadrágjától fenekem alá nyúlva felkapott, s combomat a dereka köré fonva hevesen a falhoz nyomott. Egész testem pulzálva vágyta befogadni duzzadó férfiasságát, amit a mindent elsöprő, szenvedélyes csók kíséretében egy erőteljes, határozott mozdulattal belém vezetett. A vállába kapaszkodva nyögtem fel az ő hörgésének visszhangjaként, s körmömet a húsába vájva sürgettem a folytatást. Kemény, mélyre hatoló mozdulatokkal korbácsolta egyre magasabbra a közöttünk dúló szenvedélyt, s mikor a gyorsuló lökések a kéjt kirobbantva szikrázó fénypontok miriádját szórták szerteszét lehunyt szemhéjam mögött, sikolyomat a nyakába fojtva gyengéden beleharaptam. Fogaim nyomását érezve bőrén felajzottan hördült fel, s egy utolsó, kemény lökéssel görcsösen rándult össze. Szinte sokkos állapotban omlottam el a karjában, tudatom ködösen érzékelte, hogy miközben nyakamat forró csókok árasztják el, lassan kicsúszik belőlem.

- Ne még! – sikoltottam fel, mire megfékezve a mozdulatot újra ölem mélyére préselte alig-alig apadó vágyát.

Álmatagon simogatva hátát masszíroztam bőrébe az izzadság apró cseppjeit, miközben ziháló lélegzését meg-megakasztva csókoltam duzzadt ajkait. Mikor végül lelohadt a vágy, óvatosan az ágyra fektetett, s mellém helyezkedve gyengéd cirógatásokkal kényeztetett.

- Nem vagyok olyan tapasztalt, mint Paul, de nem akarom, hogy bármiben hiányt szenvedj – súgta fülembe elégedett sóhajaim hallatán. A férfi nevének említésére megmerevedtem.

- Jake, nekem nem kell bizonyítanod – jegyeztem meg halkan.

- Ne aggódj, nem esik nehezemre. Ha adsz még öt percet, megtapasztalhatod mennyire nem – nézett a szemembe provokatívan vigyorogva.

- Biztos, hogy kell az az öt perc? – simítottam végig ágyékán, ujjaimmal lágyan körbeölelve máris emelkedő férfiasságát.

- Talán kettő is elég lesz – gördült fölém somolyogva.

~¤~

Hajnalban arra ébredtem, hogy fázom, ám ujjaim hiába tapogatóztak Jake forró bőre után kutatva, csak az üres lepedőt érzékelték.

- Jake? – ültem fel ijedten sikoltva, miközben tüdőmből az összes levegőt kiszorítva préselt össze a félelem.

- Itt vagyok – jelent meg az ajtóban bűntudatosan, s látványától újra levegőhöz jutottam. – Nem akartalak megijeszteni, de muszáj voltam leosonni, hogy egyek valamit, mert egyre hangosabban korgott a gyomrom.

- Hihetetlen vagy – csóváltam meg a fejemet megkönnyebbülten mosolyogva. – Kezdek túlzottan hozzád szokni – mormoltam a mellkasába, mikor mellém csúszott a takaró alatt.

- Éppen ideje volt – simított végig a hátamon álmosan. – Gyakrabban kéne összevesznünk – veszett a csendbe dörmögő hangja.

Egyenletes lélegzését hallgatva engem is elnyomott a fáradtság, s hamarosan boldog mosollyal az ajkamon merültem el az öntudatlanság végtelen nyugalmában.

Pár másodperccel az ébresztőóra csipogása előtt tértem magamhoz, amit a mélyen alvó Jake felé pillantva azonnal lenyomtam. Fáradt arcvonásait kutatva úgy döntöttem nem keltem fel, a kimerítő éjszaka után ráfért a pihenés. Vigyázva minden mozdulatra, halkan végeztem a reggeli tisztálkodással egybekötött készülődést, közben néha-néha az ágy felé pislantottam, ám úgy tűnt Jake-et ma ágyúdörgéssel sem lehet felriasztani. A gyors reggeli közben írtam néhány sort, miszerint a Rovert hagyja az iskola parkolójában, majd a hűtő ajtajára nyomva kifelé indultam. Az volt a tervem, hogy félretéve a vele kapcsolatos ellenérzéseimet megkérem Bellát, vigyen ma el, de a felhajtón az autó mellett elhaladva valaki megállított.

- Ugye nem azt tervezed, hogy nélkülem lépsz le? – nyomott egy csókot a fülem alá kellemesen fárasztó estém szerelmes hódítója.

- Miért nem maradtál még az ágyban? – nyúltam hátra karomat a nyaka köré kulcsolva.

- Majd pihenek később, de most elviszlek az iskolához – nyitotta ki nekem az ajtót.

Az út nagy része réveteg szótlanságban telt, miközben gyakran néztünk egymásra bárgyú mosollyal. A parkolóban nem tudván elszakadni a másiktól hosszasan ölelkeztünk, ám mikor az autó ajtajához szorítva egyre hevesebbé vált a csókja, megérezve a diákok rosszallóan fürkésző tekintetét, eltoltam magamtól.

- Apám, titeket aztán rendesen elkapott a gépszíj – hallottam meg Emmett hangját, aki épp ezekben a percekben parkolt le mellénk. – Szép harapás, Claire, egy vámpírnak is becsületére válna – röhögte el magát, észrevéve a Jacob nyaktövénél díszelgő foglenyomatot.

- Ne irigykedj! – morrant felé a férfi, de sötét pillantásával ellentétben szája sarkában büszke mosoly bujkált.

- Ha arra gondolok mit műveltetek az éjjel, talán egy kicsit, de elnézve a kifacsart külsődet, már kevésbé – gúnyolódott Emmett. – Úgy nézel ki, mint akin átment egy úthenger. Mondjuk Claire sem fest jobban, nagy muri lehetett – mért végig a visszafojtott röhögéstől rázkódva.

Fejét ingatva indult a bejárat felé, amikor tekintetem Belláéba ütközött, melyben mintha irigységet láttam volna megcsillanni. A vállát átkaroló Edwardra pillantva átfutott rajtam a gondolat, hogy a világ összes márványhideg vámpírjáért sem cserélném el az én forró farkasomat, amitől leplezetlen szánakozás ült ki arcomra. Edward szemében harag villant, melytől észbe kapva sajnálkozó mosollyal biccentettem feléjük. Elfordulva tőlük kaján vigyorral a képemen indultam a lépcső felé, hogy a bejárat előtt megállva még egyszer visszanézzek Jake-et kutatva. Már a motorján ülve ragyogó mosollyal intett felém, amit csillogó szemekkel viszonozva hátráltam, hogy végül elszakadva tőle belépjek az ajtón. A mai csoportot az igazgató kérésére megcseréltem a csütörtökivel, így Alice és Edward társaságában kellett az óráimat eltöltenem. Kínosan ügyelve gondolataimra igyekeztem nem Jacob felé kalandozni, ám a nap végéhez közeledve nem bírtam tovább féken tartani az emlékképeket. Az utolsó percekben az ablakon kibámulva réveteg mosollyal idéztem fel az elmúlt éjjel minden édes percét, amit a csengő megszólalásakor Edward szóvá is tett.

- Értékelném, ha megkímélnél a hard pornó részletektől – lépett oda hozzám, amikor kiürült a terem.

- Magad is megkímélheted, ha nem kutakodsz a fejemben! – csattantam fel vérvörös arccal. – Inkább azzal kéne törődnöd, hogy kielégíts végre a barátnődet – vágtam még vissza Bella irigységtől izzó szemeire utalva, mire dühösen felmorrant.

- Hidd el, megtenném, ha nem ütközne akadályba! – Csodálkozva felhúzott szemöldökömet látva elkínzott vonásokkal folytatta – Nyilván fogalmad sincs arról, milyen sérüléseket képes okozni egy vámpír az emberi testen.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy ez az oka – kértem bocsánatot, mikor átsuhant rajtam a felismerés.

- Akkor most már tudod – húzódott gúnyos mosolyra ajka, miközben elfordulva tőlem kisétált.

- Ne vedd a szívedre, Edward kicsit feszült mostanában – küldött felém egy mosolyt Alice, mielőtt ő is magamra hagyott.

~¤~

Napjaink hétvégéig egyformán teltek, iskola után átmentem a Black házba, hogy ott főzzem meg az ebédet, azután ha Jake nem a fiúkkal csavargott, együtt sétálgattunk a parton, mielőtt hazafelé indultunk. Minden éjjel forró hangulatban élveztük egymás társaságát, azután kifáradva hanyatlottunk a párnák közé, így pénteken kihasználva a szabadnapot, tovább maradtam ágyban. Jake korán elment az iskolába, ezen a délelőttön tehát egyedül sétáltam ki a tengerhez, hogy rajzolással töltsem az ebédig hátralévő időt. Egy felhalmozott uszadékfa rakás mellett telepedtem le, mely némileg védett a felélénkülő széltől, de a part nagy részét eltakarta előlem. Néhány perc múlva hangokra lettem figyelmes, ezért kíváncsian kandikáltam ki a rések közül. Két felém tartó alakot láttam, akikben felismerve Pault és Leaht, tekintetem elkapva, dobogó szívvel húztam összébb magam. Noha elveim tiltakoztak a leskelődés ellen, képtelen voltam megállni, így hamarosan újra a hasadékok között feltáruló látványra tapadtam. Nem messze tőlem megálltak, s miközben Paul felhúzott térdei között kavicsokat dobálgatva leült a földre, Leah mögé térdelve meztelen vállát simogatta.

- El kell őt felejtened. Semmi értelme ennek az önkínzásnak – sodorta felém a szél Leah hangját, mely most meglepően bársonyosan csengett.

A férfi nem válaszolt, kezeit a tarkójára fonva hajtotta le fejét a térdére. A pólusaiból áradó gyötrelem vasmarokkal szorította össze a szívemet.

- Miért nem próbáljuk meg együtt? – ült le mellé Leah, immár a hátát simogatva. – Mindketten sokat szenvedtünk, így megértjük a másikat, akár még jó is kisülhet belőle. Férfi vagy, sokáig úgysem bírod ki egy nő érintése nélkül – győzködte tovább Pault.

A szélirány most megfordult, s a férfi hátát kiegyenesítve felkapta fejét, hogy a levegőbe szimatoljon. Hirtelen felpattanva felém nézett – a tekintetéből áradó elkeseredett kín mellbe vágott. A ceruzát görcsösen szorítva húzódtam hátrébb, reszketve a félelemtől, hogy rövidesen egészen közelről kell ezekbe a szemekbe néznem, de várakozásommal ellentétben elfordult, hogy sietős léptekkel távolodjon el tőlem. Leah szintén megérezte az illatomat, mert tekintetében izzó gyűlölettel fordult felém, hogy egy perccel később Paul után induljon.

~¤~

Vasárnap Em meghívott minket ebédre, amit legszívesebben visszautasítottam volna, mert a gondolattól, hogy újra találkozom Paullal, szorongással teltem el. Jake jókedvűen készülődött, nem vett észre semmit ügyesen leplezett feszült hangulatomon. Belépve a kis ház ajtaján megkönnyebbültem vettem észre, hogy sem a férfi, sem Leah nem fog részt venni a közös programon, ezért immár felszabadultan nevettem a fiúk csipkelődésén, egészen addig, amíg a desszert után mi kerültünk terítékre.

- Haver, ha így folytatjátok, hamarosan túlnépesedik a falka – röhögött fel Jared, hátba vágva közben Jake-et. – Mi sem fogjuk vissza magunkat Kimmel, na de ez felülmúlhatatlan.

- Jared! – szólt rá Emily szemrehányóan, ám most Embry vette át a szót.

- Első ránézésre nem is gondolná az ember, hogy Claire ilyen szenvedélyes fruska. Jól jártál vele, testvér – nézett ránk gátlástalanul vigyorogva.

- Ideje lenne lekattanni a témáról – morogta Jake pironkodva.

- Te nem tudtad féken tartani a gondolataidat, viseld a következményeit – vonta meg a vállát Embry. – Nem csodálom, hogy Paul nem bírta tovább.

- Vagy inkább Leah beképzelt szerelmét nem volt képes elviselni, azért menekült el fejvesztve – kontrázott rá Jared, mire immár Sam szólt közbe.

- Elég legyen!

Az alfa parancsának engedelmeskedve végre témát váltottak, de nem tudtam tovább leplezni érzéseimet, s hirtelen felpattanva vöröslő arccal rohantam ki. Jake utánam sietett, majd némileg félreértve a reakciómat, bűnbánó képpel fordított maga felé.

- Ne haragudj, képtelen voltam nem rád gondolni.

Fejemet megrázva, tekintetemet mereven a földre szegezve simultam mellkasára, majd miután sikerült visszanyernem higgadtságomat, visszasétáltam vele a házba. Emily fürkésző, vesébe látó pillantásától kísérve ültem vissza a helyemre.

~¤~

Pault nem láttam ezek után, s bár mélyen legbelül éreztem a hiányától keletkezett űrt, tudtam, hogy ez így a jó mindannyiunknak. Életem legboldogabb napjai töltöttem Jake-kel ezen az eldugott, misztikus kis helyen, mely annyira különbözött a megszokott világtól, melyben felnőttem. Gyakran várt rám az iskola előtt, hogy azután néhány órát La Pushban töltve tegyük szebbé a miénken túl Billy napjait is. Néha elmentünk Port Angelesbe egy mozira, vagy vacsorára, illetve csak úgy, sétálgatva nézelődtünk a város utcáin. Sok időt töltöttünk Emilyék társaságában is, immár felszabadultan nevetve a fiúk poénjain. Leah többnyire kerülte ezeket az összejöveteleket, ha én is részt vettem rajtuk, így zavartalanul élvezhettem a falkával együtt a közös perceket. Az éjszakák, és néha a nappalok is ugyanolyan szenvedélyesen teltek, megunhatatlanul feledkeztünk egymásba a feltoluló érzelmek hevében. Azonban ahogy a napkorong sem árasztja sokáig ragyogóan tündöklő sugarait zavartalanul a földre, úgy borult vészterhes felhő árnyéka a mi végtelennek hitt, boldog napjainkra is egy reggel.