35. Egy új jövő kezdete

- Claire, ébresztő, térj magadhoz – szűrődött át tudatom ködfátyolán keresztül Paul aggodalmas hangja. – Jake nem halt meg, csak megsebesült a harcban. Hallod? Nincs semmi baj, rendbe fog jönni.

- Ez biztos? – suttogtam lassan feleszmélve.

- Igen, miután elájultál Emily visszahívott, mert nyugtalan volt a koppanás miatt, amit a vonal megszakadása előtt hallott.

- Indulnunk kell – ültem fel még mindig kóvályogva. – Minél előbb Jake mellett akarok lenni.

Szótlanul bólintott, majd miután pillanatok alatt összeszedelőzködtünk, még írtam anyámnak néhány sort, melyben tudattam vele, hogy visszautaztam Forksba. A papírt a hallban álló szekrénykén hagyva sietősen távoztunk. A hazaút végig gondterhelt szótlansággal telt, mindketten gondolatainkba merülten süllyedtünk bele a repülőgép kényelmes üléseibe. A nyomott hangulat az autóban ülve sem oldódott fel, melyet ezúttal én vezettem őrült tempóban. Hatalmasat fékezve álltam meg a Black ház előtt, majd a kocsiajtót feltépve a bejárat felé rohantam. Kopognom sem kellett, máris nyílt az ajtó, Billy aggodalmas arcára vetítve a halovány napsugarakat.

- Hol van Jake? – kérdeztem futólag megölelve, de közben már a szobája felé tartottam.

Az ajtón berobbanva egy pillanatra megdermedtem a látványtól, míg végül tombolni készülő dühömet alig fékezve rivalltam a Jake ágyán ülő Bellára.

- Takarodj innen, és többet be ne merd tenni a lábad, amíg én itt vagyok!

Szótlanul felállt, miközben rám tekintve egy percig tétovázott, majd a szinte hangtalanul elsuttogott sajnálkozást követően kiment a szobából. Jake ágya mellé lerogyva könnyekkel a szememben simítottam végig izzadt arcán, azután reszketeg ujjaimmal kisimítva a homlokába hulló tincseket, lágy csókot leheltem a fájdalomtól összeszaladt ráncokra.

- Istenem, mennyire hiányoztál – suttogta elhaló hangon, mire a szemeimben gyülekező cseppek immár megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. – Ne sírj, kedves, ígérem, hamar rendbe jövök – nyomta kiszáradt ajkát a bőrömre, lecsókolva a sós könnyeket. Tekintetét az ajtó felé kapta, ahol végignézve a bensőséges jelenetet Paul állt, aki most megköszörülve torkát színtelen hangon megszólalt.

- Visszahoztam neked épen és érintetlenül.

- Köszönöm, testvér – felelte hálásan Jake. A két barna szempár egy percre összekapcsolódott, végül Paul elfordulva magunkra hagyott.

- Mi történt veled? – kérdeztem a feltoluló érzelmektől elvékonyodott hangon.

- Leah önfejűségének köszönhetően szorult helyzetbe került a harcban, ezért a segítségére siettem, de nem voltam elég óvatos, ezért sikerült egy vérszívónak összeroppantania a bordáimat. Szerencsére még mielőtt végképp kiszorította volna belőlem a szuszt, a többiek leszedték rólam.

Végigpillantva sérült, elgyötört testén fellobbant bennem a harag. Ebben a pillanatban gyűlöltem Leaht, Bellát, de még Edwardot is, aki erre az egészre rávette Jake-et. Úgy éreztem, sosem bocsátom meg magamnak, amiért engedtem a kérésnek, és nem ragaszkodtam ahhoz, hogy ő kísérjen haza, hiszen ha a sarkamra állok, mindez elkerülhető lett volna.

- Ígérj meg nekem valamit – kértem csendesen, majd kérdő pillantására folytattam – Soha többet ne küldj el engem! Itt akarok lenni melletted, bármi is történjen. – Szavaimat tétova csend követte, azután beleegyezően bólintott.

- Tudod mi volt a legrosszabb? – nézett fátyolos tekintetével mélyen az enyémbe. – A testemet kínzó fájdalom eltörpült amellett, amit akkor éreztem, amikor a vérszopó szorításában átfutott rajtam a gondolat, hogy soha többé nem láthatlak.

- Szeretlek, Jake – zokogtam fel a megindító vallomásra válaszul, majd látva a kimerültségtől már-már lecsukódó pillákat, ajkaira futó csókot nyomva folytattam – Pihenned kell, aludj, kérlek.

Amikor szuszogása egyenletessé vált, óvatosan felemelkedtem, s halkan kifelé osontam. A nyitott ajtónál majdnem beleütköztem Billy tolószékébe, aki úgy tűnt, egy ideje minket figyelt. Érkezésemkor hátrébb gurulva adott szabad utat a konyha felé, ahova egy tiszta kendőért indultam, hogy megnedvesítve Jake lázas homlokára szorítsam.

- Tényleg nagyon szereted a fiamat, igaz? – nézett rám fürkészőn.

- Az életemnél is jobban – álltam a tekintetét, mire elégedetten bólintott.

Miután megtaláltam, amit kerestem, a kis edénybe hideg vizet csorgatva visszatértem Jake mellé, ahol időnként cserélgetve a nedves kendőt igyekeztem valamelyest lehűteni forró homlokát. Jacob átaludta nem csak a napot, hanem az éjszakát is, én pedig végig mellette maradtam, csak azokra a rövid percekre hagyva magára, amikre feltétlenül szükséges volt. Reggelre valamivel jobban lett. Az izzadás megszűnt, s mikor felnyitotta a szemét, láz helyett immár örömtől csillogott.

- Hogy vagy? – mosolyogtam rá a kialvatlanságtól bágyadtan.

- Most hogy már itt vagy, sokkal jobban – villantotta fel hófehér fogait.

- Hozok valami reggelit – simítottam végig lágyan az arcán.

- Maradj még, nem vagyok éhes – kérte halkan, oldalra billentett fejével fogságba ejtve kezemet.

- Muszáj enned valamit, és folyadékra is szükséged van – feleltem határozottan, mire igazamat belátva elengedett.

A konyhában tanácstalanul nyitogatni kezdtem az ajtókat, serpenyő után kutatva az omletthez, amit készíteni akartam, amikor felzendült mögöttem Billy hangja.

- Alul balra találod az edényeket, és jobbra fent a tányérokat, poharakat.

- Köszönöm – fordultam meg hirtelen. – Neked is készíthetek?

Bólintására találomra elkezdtem felütni a tojásokat. Nem volt sok tapasztalatom Billy étvágyáról, és várható volt, hogy jelen állapotában Jake sem fogja hozni a formáját. A hatodiknál jártam, amikor a fáradtságtól tompa mozdulatból kicsúszott egy, hogy a padlóra érve loccsanjon szét.

- Pihenned kéne – jegyezte meg az ügyetlenkedésemet figyelemmel kísérő Billy, mire megráztam a fejem.

- Majd később.

Gyorsan feltakarítottam a tojás maradványait, azután folytattam a reggeli elkészítését. Közben leforráztam a gyógyfüveket is, amiket Billy a konyhapultra készített, így néhány perc múlva már megpakolt tálcával térhettem vissza Jake-hez. Óvatosan megemelve a fejét alácsúsztattam még egy megtömött párnát, azután etetni kezdtem, mint egy gyereket.

- Úgy érzem magam, mint egy béna öregember – húzta el a száját közben.

- Félig-meddig az is vagy – nevettem el magam a grimaszán.

- Utálom, hogy ilyen magatehetetlen vagyok, és neked kell kiszolgálnod, mint egy csecsemőt – komorodott el egy percre szégyenkezve.

- Jake, ez természetes. Te is megtennéd értem, nem? – mosolyogtam rá, mire végre befejezte a morgolódást.

- Mi ez a borzalom? – fanyalgott kis idő múlva, amikor a teával itattam.

- Fogalmam sincs, de rettenetes szaga van – facsarodott el az orrom, amikor beleszagoltam.

- Idd meg fiam, ősi indián gyógyfüvek, segíteni fognak – gurult be a szobába Billy a tolószékével.

Helyet csinálva Jacob mellett odébb toltam a széket, amin mindeddig ültem, azután kivittem a konyhába a reggeli maradékát, hogy egy kicsit kettesben maradhassanak. Később szállingózni kezdtek a fiúk, még Sam is benézett Emilyvel, aki nagyon figyelmesen ebédet hozott nekünk.

- Billy szólt, hogy egy szemernyit sem aludtál, gondoltam legalább a főzés terhét leveszem a válladról – ölelt meg kedvesen, majd az ajtó felé nézve hirtelen megmerevedett.

Amikor odakapva a tekintetem megláttam Leaht, egy pillanatra le kellett hunynom a szemem, hogy nyugalmat erőltessek magamra, de az arcomon megránduló izom leleplezte a bennem dúló indulatot. Láttam, hogy tétován szóra nyitja a száját, ám az íriszemen tükröződő fellobbanó harag megakasztotta a kimondani készült szavakat. Amikor mögé nézve tekintetemmel Pault kerestem – ő volt az egyetlen, aki még nem érkezett meg – olvasva gondolataimban összeszűkült szemekkel méregetett, majd elhaladva mellettem a fülembe sziszegte:

- Hiába várod, nem fog eljönni, mert látni sem akar.

Érzékelve az arcomon átsuhanó felhőt gúnyos vigyorral az ajkán sietett tovább Jake szobája felé. Egy perccel ezelőtt a viselkedéséért legszívesebben megfojtottam volna, de most csak a szavai nyomán keletkezett tompa ürességet éreztem. Tudtam, hogy ez be fog következni, hiszen Paul figyelmeztetett rá, mégis mellbevágó volt ezt épp Leah szájából hallani. Em látta rajtam, hogy valami nem stimmel, mert mellém lépve karon ragadott, azután szinte kirángatott a házból. Amikor elég messze kerültünk ahhoz, hogy a többiek ne hallhassák meg miről esik szó, fürkészve nézett a szemembe.

- Mi történt, amíg távol voltatok? Még sosem láttam Pault ilyen feldúltnak.

- Semmi… – hallgattam el a történteket szemlesütve, majd kisvártatva hozzátettem – Semmi olyasmi, amire gondolsz.

- Túl közel kerültetek egymáshoz. Sejtettem, hogy nem lesz jó ötlet, ha ő kísér haza, és ezt Sam is jól tudta. Képtelen vagyok megérteni Jacob miért ragaszkodott hozzá mégis annyira – ingatta a fejét elgondolkodva.

- Emily, ennek az egésznek már nincs jelentősége, hiszen itt vagyok Jake mellett.

- Számodra talán nincs – mondta halkan, de látva elhomályosodó tekintetemet nem folytatta tovább. – Menj vissza Jacobhoz, szüksége van rád.

Visszaérve a szobához megálltam az ajtóban, s hátamat nekivetve a keretnek mosolyogva figyeltem a fiúk viccelődéseit, amivel a beteg fiút próbálták felvidítani. Megérezve jelenlétemet felém nézett, mire a többiek érzékelve a köztünk lévő vibrálást búcsúzkodni kezdtek. Amikor újra kettesben maradtunk le akartam térdelni az ágya mellé, de óvatosan fészkelődve helyet csinált maga mellett. Vigyázva minden mozdulatra, nehogy véletlenül megnyomjam sérült testét bekúsztam a fal és a közte lévő szűk helyre, majd megérezve a pólusaiból áradó meleget, elégedetten felsóhajtottam.

- Aludj kicsit – suttogta látva a szemem alatt sötétlő karikákat, azután huncut vigyorral gyorsan hozzátette -, de előbb adj egy csókot.

- Akár százat is – mosolyogtam vissza rá. Mikor ajkaink összetapadtak felnyögött, ezért azt gondolván, hogy véletlenül megnyomtam fájó csontjait, ijedten hátrahúzódtam.

- Semmi baj – csillant fel a szeme – csak meglódult a fantáziám.

- Elképesztő vagy, Jake! – nevettem el magam. – Úgy fekszel itt, mint egy múmia, de már azon jár az eszed, hogyan folytatódhatna a csók.

- Hé, te csábítottál a rosszra, viseld a következményeit – vágott vissza incselkedve. – A medve sem fogja beérni egy csepp mézzel, amíg az egész bödönt el nem nyalogatta.

- Ó, Jézus! Mit szabadítottam a világra! – emeltem égnek a tekintetemet színpadiasan.

- Ne legyél álszent, nem bánod te ezt annyira – kacsintott rám provokatívan.

- Nyughass, és bírjál magaddal, ha nem akarsz még jó ideig bepólyálva vegetálni – pirítottam rá komolynak szánt arccal, de fintorát látva kirobbant belőlem a nevetés.

- Oké, oké igyekszem visszafogni magam – fanyalgott lemondóan, mire kapott még egy gyors, engesztelő csókot.

Hirtelen elemi erővel tört rám a fáradtság, lehervasztva az ajkamon játszó mosolyt. Elnehezedett szemhéjakkal dőltem a párnára Jake mellé, miközben azon aggódtam, ha elalszom, vajon ki fogja majd behozni neki a hamarosan időszerű ebédet.

- Pihenj csak, elleszünk addig apámmal – suttogta a gondolataimban olvasva. Nem kellett kétszer mondani, immár megnyugodva engedtem a csábító álomnak, mely azonnal rám talált.

Már szürkülni kezdett, amikor magamhoz tértem, de mintha csak perceket aludtam volna át, a rám telepedett fásultság továbbra sem akart szűnni. Időközben Jake is elszunyókált, ezért bár minden tagom zsibbadtan bizseregve üvöltött egy kis mozgás után, moccanni sem mertem. Rövidesen felébredt, így egy röpke mosolyt küldve felé megkönnyebbült sóhajjal kúsztam ki mellőle, hogy végre megindulhasson a vérkeringés elgyötört végtagjaimban.

- Hogy érzed magad? – simítottam végig szelíden homlokán a láz nyomait kutatva, de csak a szokásos hőmérsékletet sugározta.

- Már alig fáj, viszont farkaséhes vagyok – jegyezte meg sokatmondóan.

- Rögtön hozok vacsorát – kaptam észbe, hogy jó ideje nem evett.

Miután megmelegítve az Emilytől kapott ebédet kitálaltam Billynek és Jake-nek, Sam társaságában újra benéztek a fiúk, így amíg a beteget szórakoztatták, végre magam is ettem néhány falatot.

- Menj haza éjszakára, itt nem tudod kipihenni magad. A fiam ágya szűkös kettőtöknek – nézett rám Billy gondterhelten, azután látva tétovázásomat tovább győzködött – Már egészen jól van, majd reggel visszajössz.

- Rendben – egyeztem bele kelletlenül, pedig tudtam, hogy igaza van.

- Jake – álltam meg az ajtóban, mire minden tekintet felém fordult. – Hazamegyek éjszakára, de reggel újra itt leszek.

- Oké, talán kibírom addig – fanyalgott az ötleten. - De csak akkor, ha mielőtt elmész, még kapok egy jó éjt csókot.

- Haver, neked megártott a láz. Rosszabb vagy, mint egy szerelmes tini lány – imitált hányingert Jared a többiek felharsanó röhögésétől kísérve.

- Ha felgyógyulok, ezért kapni fogsz! – morogta Jacob az orra alatt a piszkálódástól elpirulva. – Esetleg kihúzhatnátok, amíg elbúcsúzunk – nézett végig jelentőségteljesen a társaságon.

- Maradjatok, már megyek is – vágtam közbe, azután egy futó csókot lehelve ezúttal az arcára, kifelé indultam. – Akkor holnap – szóltam még vissza az ajtóból.

- Várj! – kiáltott utánam, majd Samre nézve folytatta – Valakinek vele kell mennie.

- Majd én! – ajánlkozott rögtön Seth, mire elmosolyodtam. Kedveltem a kölyköt. Mivel nem volt testvérem, az öcsémet láttam benne.

- Seth, neked otthon a helyed, holnap iskola – hűtötte le lelkesedését az alfa, ezt követően egy jelentőségteljes pillantást vetve Jake-re, folytatta – Különben sem lesz rá szükség.

Vártam, hogy Jacob tiltakozni fog, ám egy perc töprengés után átsuhant az arcán a felismerés, és beleegyezően bólintott.

- Akkor holnap – köszöntem el az előbbi jeleneten töprengve.

Otthon meglepődve tapasztaltam, hogy a szanaszét hagyott hálószobát valaki kitakarította, amíg távol voltam. A hívogató ágyra tekintve legszívesebben azonnal ledőltem volna, de ehelyett lemondó sóhajjal a fürdőszoba felé vettem az irányt. Egy gyors zuhanyozás után immár felüdülve léptem újra a hálóba, hogy az ablakot egy röpke szellőztetésre kinyitva, közben belebújjak a pizsamámba. Amikor végezve az esti teendőkkel becsukni készültem az üvegtáblákat, valami megmagyarázhatatlan késztetést éreztem, hogy az erdő sávja felé tekintsek. A sűrűből két izzó pont meredt felém, és egy pillanatra esküdni mertem volna rá, hogy a holdfény egy szürke bundáról verődött vissza, de amikor újra kibukkant a tájat sötétségbe borító felhő mögül a jegesen tündöklő égitest, már csak a fák fekete sziluettjét láttam. Csak képzelődöm – ráztam meg a fejem lefekvéshez készülődve, ám a szívem még jó ideig dübörögve pumpálta ereimbe a vért.

~¤~

A mély alvásból reggel a telefon sürgető csörgésére ébredtem. Szemeim azonnal kipattantak, és ijedten kaptam a mobilért arra gondolva, hogy Jake lett rosszabbul, ám egy ismeretlen szám látszott a kijelzőn.

- Szépségem, ugye tudod, hogy a bugris barátod ezt nem ússza meg szárazon? Persze nyilván tisztában vagy vele, különben nem utaztál volna el olyan sietősen – ismertem fel Patrick kellemetlen hangját, aki most gúnyosan felkacagott. – Ugyan apád felajánlotta, hogy fizeti a felmerülő költségeket, amit természetesen elfogadok, de nem érem be ennyivel.

- Mit akarsz tenni? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.

- Úgy döntöttem feljelentést teszek.

- Magát a balesetet – nevezzük így –, amit mellesleg jól hallhatóan te provokáltál ki, senki sem látta, nem lesz könnyű bizonyítanod – feleltem valamivel határozottabban.

- Megvannak a módszereim, ahogy a megfelelő kapcsolataim is ahhoz, hogy az ügy számomra kedvezően záruljon, de esetleg meggondolhatom magam – fejezte be a mondatot sokat sejtető hangsúllyal, amitől borzongás futott végig a gerincemen.

- Mit akarsz?- húztam össze gyanakvóan a szemöldökömet.

- Amennyiben úgy döntesz, hogy meghálálod a szívességet, hajlandó vagyok elfelejteni az incidenst – bökte ki aljas feltételeit.

- Felejtsd el, te disznó! – sziszegtem bele a telefonba felháborodottan.

- Ahogy akarod – sóhajtott fel színpadiasan, ám mielőtt bonthatta volna a vonalat, valami eszembe jutott.

- Várj! Hogy is hívják az újdonsült menyasszonyodat? Sylvia Donovan, igaz? Az apja igen befolyásos ember, aki nyilván a legjobbat szánja a lányának. Mit gondolsz, értékelné, ha elmesélném neki a mi kis sztorinkat? – vetettem be az utolsó kártyámat ajkamon gonosz mosollyal. – Hm, azt hiszem, Sylvia sem örülne túlzottan, ha beavatnám a kis piszkos dolgaidba.

- Nem tennéd meg, annál jobb nevelést kaptál. Ez olyan közönséges húzás lenne – tartotta vissza a levegőt, de hangjából hallatszott, hogy ő maga is kételkedik ebben.

- Pontosan, ahogy a tied is, így kénytelen vagyok a te harcmodorod szerint játszani – erősítettem meg az iménti szavakat gúnyosan.

- Rafinált egy szuka vagy, de ezúttal nálad a meccslabda - egyezett bele ingerülten, mire elégedetten tettem le a telefont.

A Black házhoz érkezve meglepetten tapasztaltam, hogy Jake nincs egyedül – épp Carlisle vizsgálta, amikor megérkeztem. Jóindulatú arcát bámulva egy pillanatra átsuhant rajtam a bűntudat, amiért olyan hevesen viselkedtem Bellával, aminek hangot is adtam.

- Ne emészd magad ezért, természetes, hogy így éreztél – fogadta a bocsánatkérést kedvesen, mikor végzett a vizsgálattal. – Sajnálom, hogy bele kellett rángatnunk Jacobot.

- Lényeg, hogy már jól van, ugye? – kérdeztem reménykedve.

- Mi az, hogy! Holnapra kutya bajom – heveskedett Jake, mire immár mosolyogva vetettem egy kérdő pillantást az orvos felé.

- Holnap lekerülhet a kötés, addigra tökéletesen összeforrnak a csontok, de azért egy-két napig még mellőznie kell az átváltozást – erősítette meg Jacob kijelentését.

- Köszönöm, Carlisle – szorítottam meg a kezét hálásan.

- Nincs mit megköszönnöd, tartoztam ennyivel. Ráadásul ez a hivatásom – felelte szelíden, azután távozott.

- Mit csinálsz, Jake? – fordultam meg hirtelen a nyikorgó hangra.

- Láthatod, felkelek – vigyorgott rám óvatosan feltápászkodva. – Hallottad mit mondott a doki, jól vagyok.

- Carlisle azt mondta holnap lekerülhet a kötés, és nem azt, hogy ma már vagánykodhatsz – pirítottam rá szemrehányóan, de rám se hederített.

- Képtelen vagyok még egy napot ágyban fekve tölteni – dohogott makacsul, mire bosszúsan legyintettem egyet. – Gyere, sétáljunk egyet, jól fog esni a friss levegő.

Ebben igazat kellett adnom neki, így hát ellenkezés nélkül követtem a ház elé, ahol derekát átkarolva lépkedtem mellette. Kezemet félig a nadrágba csúsztatva simogattam a hátát szabad hüvelykujjammal, mire megállt, s fejét lehunyt szemekkel az égboltra emelve felsóhajtott.

- Hm, ez nagyon kellemes. – Mosolyogva néztem élvezkedő arckifejezését, amikor vonásai hirtelen elkomorodtak, majd szembefordulva velem mélyen a szemembe nézett. – Szeretnélek megkérni valamire – kezdett bele óvatosan a mondandójába.

Megszeppenten néztem vissza rá, miközben fejemben száguldoztak a gondolatok, hogy vajon mi fog következni, végül vonakodva bólintottam.

- Azt szeretném, ha hozzánk költöznél – nyögte ki végül feszült várakozással.

- Jake, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne – próbáltam diplomatikusan fogalmazni, mivel kérése teljesen váratlanul ért. – Túl korai még, nem gondolod?

- Nézd, nem akarok rád telepedni, de Adam még játszmában van, erről nem szabad elfeledkeznünk. Éppen ezért az lenne a legegyszerűbb, ha együtt élnénk, így nem lenne gond a felügyeleted. Persze lakhatnánk nálad is, ha csak kettőnkről lenne szó, de apámat nem hagyhatom magára – sötétedett el a tekintete.

- Jake, nálatok el sem férnénk, hiszen a szobád olyan kicsi, hogy egy nagyobb ágy mellett már meg sem lehetne moccanni – próbáltam hárítani, mert bár kedveltem Billyt, eszem ágában sem volt La Pushba költözni. – Viszont van egy javaslatom – mosolyodtam el halványan, látva mennyire rosszul estek neki iménti szavaim. – Marad minden a régiben, azzal a különbséggel, hogy nálam töltöd az éjszakákat. Napközben úgyi tanítani fogok, ott nem fenyeget veszély, utána pedig csinálhatunk közös programot, és Billyre is szívesen főzök.

- Legyen akkor így – egyezett bele kelletlenül -, de még mindig azt mondom, hogy La Pushban nagyobb biztonságban lennél. Nincs az a vámpír, aki idemerészkedik.

- Jake, nem zárhatsz börtönbe csak azért, hogy megvédj – komorodtam el. – Nem tölthetek félelemben minden egyes napot, és azt sem akarom, hogy te folyamatosan ezért aggódj. Szeretném végre gondtalanul élvezni az együtt töltött időt.

- Rendben van – mosolyodott el, majd egy csókkal igyekezett jobb kedvre deríteni. Amikor megéreztem forró ajkait az enyémeken, egy szempillantás alatt elillantak a nyomasztó gondolatok, és egyszeriben boldog várakozással néztem az imént felvázolt közös jövőnk elébe, melyben immár vele fogok osztozni hajlékomon.