37. Utórezgések

- Na, mi az srácok, szellemet láttatok? – kiáltott oda Paul, miközben felénk közeledve lekapott egy pohár italt a pultról, pedig szemmel láthatóan nem ez volt az első, amit ma este legurított.

Azt a fekete, lezserül elegáns inget viselte, amit még én vettem neki otthon, és a grafitszürke hasonló adottságokkal rendelkező nadrág szintén ismerős volt. A finom, magában mintás anyagból készült inget a hatást fokozván félig kigombolva viselte, így kétséget sem hagyott afelől, hogy az kidolgozott testet takar. Szexisen jóképű kisugárzására mások is felfigyeltek, epekedő lányok hadának tekintete kísérte lépteit.

- Hoppá, téged is a szöszke öltöztet? – lépett oda Emmett érzékelve a fagyos hangulatot. – Ezt az inget kölcsönadhatnád, bár félő, hogy nekem szűkös lesz – próbálta oldani a feszültséget.

- Felőlem a csajt is viheted – lökte oda gúnyosan felvillantva fogait. – Savanyúak vagytok, ideje jobb társaság után néznem – közölte lesajnálóan végigmérve, majd a tömeg közé vetette magát.

- Ebből baj lesz – jegyezte meg Jake sötét pillantást küldve utána.

- Ha vérontást akartok, azt kint tegyétek meg – figyelmeztette Emmett, mire Jacob vállat vont.

- Ezt Paulnak mondd.

Aggodalmasan figyeltük hogyan flörtöl a jelen lévő lányokkal, tánconként váltogatva őket, azonban a többiekkel ellentétben engem nem tévesztett meg, tudtam, hogy ez a műsor nekem szól, ám én féltékenység helyett szánakozással követtem. Néha-néha a reakcióra várva felém pislantott, de mivel továbbra is nyugodtan álltam Jake mellett, a rátapadó barna lányt félretolva felénk indult.

- Kölcsönkérhetem a barátnődet? – nézett kihívóan Jake-re.

- Ezt tőle kérdezd meg – intett a fejével, mire Paul immár hozzám intézte a kérdést.

- Táncolnál velem?

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Kicsit többet ittál a kelleténél – préseltem össze ajkaimat.

- Kérlek! – nyújtotta felém a kezét, s szemében pökhendiség helyett könyörgés tükröződött. – Ennyi talán jár nekem, nem igaz?

Ez talált, ügyesen utalt arra, hogy hálával tartozom neki, ezért elbizonytalanodva néztem Jacobra, a beleegyezésére várva. Mikor némi töprengés után bólintott, Paul kezébe helyezve az enyémet hagytam, hogy a táncolók közé húzzon. A feldübörgő latinos beütésű klubzene pillanatok alatt forró hangulatot teremtett. Paul meglepetésemre remek táncos volt, elképesztő ritmusérzékkel vezetett, s hamarosan mindent feledve adtam át magam az mozgás élvezetének. Látva oldott hangulatom egyre bátrabban simult hozzám, teljességgel figyelmen kívül hagyva, hogy Jake a távolból minden mozdulatunkat követi. A zene a véremben lüktetett, és bár félig sem ürült ki a pohár, melyet Emmett érkezésünkkor a kezembe nyomott, az alkohol is megtette hatását, így vele együtt már én is gátlástalanul mozogtam. Az egy táncból kettő lett, majd három, végül már követni sem tudtam mióta élvezzük egymás társaságát. A levegőt áthatotta a forró erotika, a körülöttünk lévők elképedve figyelték a közöttünk lévő összhangot, mellyel a másik gondolataiban olvasva kísérték egymást a gyakran bonyolultan kígyózó mozdulatok. Paul mellkasán gyöngyöző cseppek futottak végig, és az én hajam is kócosan kezdett tapadni a homlokomra. Amikor a mozgást egy pillanatra sem szakítva félbe megemeltem a kezeimmel összefogott tincseimet, hogy a nyitott ablakokból beáramló levegő kicsit lehűtsön, a mindeddig a csípőmet markoló kéz a nyakamra fonódott, majd egy villámgyors mozdulattal magához húzva Paul hevesen megcsókolt. A döbbenettől lebénulva adtam át magam ajkai szenvedélyes játékának, ám nem tartott sokáig, mert a felénk vetődő Jacob szinte letépve rólam, egy hatalmas jobb horgot küldött az arcába. A férfi először hitetlenkedve tapogatta vérző orrát, majd torkából dühös morgást hallatva nekiugrott támadójának.

- Hé, hé, hé! – pattant oda Emmett, hogy Jaredékkel karöltve szétválassza a fiúkat, és ezzel egy időben kifelé utasítsa őket.

- Ezt kint játsszátok le! – kiáltott rájuk figyelmeztető hangsúllyal, mire mindketten kirontottak az ajtón. A falkatagok nyomában lélekszakadva vetettem utánuk magam, rémülten képzelve el közben meggondolatlanságom következményeit.

- Eltörted az orrom, te barom! – ordította Paul, a buli helyszínétől immár biztonságos távolságban.

- Megérdemelted a leckét, legközelebb nem nyomulsz más barátnőjére – vágott vissza Jake higgadtan, mire Paul dühödten felüvöltve hirtelen átváltozott.

- Nem harcolok veled, testvér – rázta meg a fejét Jacob, rezzenéstelen tekintettel állva a farkassal szemben. Egy darabig feszülten méregetve a másikat kerülgették egymást, ám időközben odaértem, s Jake-et eltakarva vakmerően Paul elé cövekeltem.

- Miért nem engem tépsz szét? – kiáltottam rá. – Én vagyok egyedül a kínjaid forrása, ő nem tehet semmiről!

A hatalmas szürke fenyegető morgást hallatott, amivel csak azt érte el, hogy dacosan még közelebb léptem. Haragom pillanatok alatt elszállt, amikor tekintetem összekapcsolódott a farkaséval, mely vonásaimat visszatükrözve egyre fátyolosabbá vált, akárcsak az enyém. Arcomat a kezembe temetve rogytam térdre előtte, ezzel is jelezve, hogy behódolok az akaratának, ám morgás helyett ezúttal nyüszítést tört fel torkából, majd nedves orrával megbökve a földre kushadt elém.

- Sajnálom, Paul – öleltem át a busa fejet, remegő hangon suttogva fülébe a szavakat. Miközben arcomat dús szőrébe temettem, hátamban egy másik szenvedő pillantás szúrását éreztem. – Szeretem Jake-et, bocsásd meg ezt nekem.

A farkas most kihúzta ölelésemből a fejét, azután felállva tekintetét köztem és Jacob között járatta egy percig, végül hátat fordított, hogy hatalmas ugrásokkal vesse bele magát a sűrűbe. Amikor Jake hozzám sietve feltámogatott, hogy féltő gondoskodással öleljen magához, egy elnyújtott, szívet tépő vonyítás hallatszott a távolból, amibe minden ízemben beleremegtem.

- Menjünk haza – súgta a fülembe, mire szótlanul bólintottam. Miközben elköszöntem a fiúktól, képtelen voltam a szemükbe nézni, nem tudtam volna elviselni a bennük tükröződő szemrehányást.

Hazafelé Jake szokatlanul csendes volt, de gyakran felé pillantva nem láttam semmi árulkodó jelet az arcán. Meglepett higgadtsága, amivel az egész helyzetet kezelte. Arra számítottam, majd otthon ront nekem, hogy felelősségre vonjon a történtek miatt, ám tudomást sem véve rólam indult fel a lépcsőn. A háló csukott ajtaja előtt egy percre megálltam, azután nagy levegőt véve benyitottam. Ott állt az ablak előtt, látszólag elmerülten kémlelve kifelé, de tudtam, hogy belül önmagával harcol.

- Jake… - szólítottam meg halkan. – Borzasztóan sajnálom, hogy ezt végig kellett nézned. Fogalmam sincs, mi ütött belém.

- Én tudom. Szereted őt – felelte még mindig hátat fordítva.

- Téged szeretlek – suttogtam elgyötörten. – Kérlek, nézz rám!

Rövid tétovázás után lassan megfordult, de bár ne tette volna… A hamuszín arcon játszó árnyjáték elmélyítette elkínzott vonásait, melyek látványa a szívembe markolt.

- Jobban szeretlek annál, semhogy úgy láncoljalak magamhoz, hogy közben egy másik férfi után vágyakozz – mondta színtelen hangon. – Ha őt akarod, én elengedlek, nincs erőm tovább küzdeni érted. Most hazamegyek, majd akkor keress, ha biztos vagy abban, hogy mellettem akarsz maradni.

- Nem akarom, hogy elmenj! Kérlek, Jake! – fogtam könyörgőre, életemben először alázkodva meg egy férfi előtt, de már ez sem számított. – Miért nem hiszed el, hogy szeretlek? – zokogtam fel, mire magabiztossága megrendült, s öles léptekkel átvágva a szobán mellettem termett.

- Sss, ne sírj, nem tudom elviselni – szorított magához. Úgy kapaszkodtam belé, mint a fuldokló, minden ízemben remegve vágytam karjainak megnyugtató ölelésére. Tekintetem az övébe kapcsolva néztem fel rá, miközben megdöbbenten tapasztaltam, hogy az ő szemét is elfutották a könnyek.

- Maradj velem – suttogtam alig hallhatóan, mire ajkait összeszorítva bólintott.

- Gyere, feküdjünk le – húzott az ágy felé, majd kibújva ruháiból leheveredett. Kapkodó mozdulatokkal téptem le magamról én is a textilt, hogy minél előbb hozzá bújhassak. Amikor mellé fészkelődve karomat átvetettem a mellkasán, halkan felsóhajtott, de ölelésem viszonzatlan maradt.

Egész éjjel álmatlanul forgolódtam, úgy éreztem, ezúttal túlfeszítettem Jake-nél a húrt, így rettegtem attól, hogy mire felébredek, csak a hűlt helyét találom. Pirkadatkor nem bírtam tovább, halkan kilopóztam a fürdőbe, hogy lemossam magamról a bűntudat szennyét. Hiba volt elfogadnom Paul felkérését, amit csak tetéztem azzal, hogy Jake jelenlétét figyelmen kívül hagyva szemlátomást élveztem is a társaságát. Közelsége könnyeddé tett, ezáltal fel sem tűnt, hogy egy külső szemlélő számára mindez több volt egyszerű szórakozásnál. Nem akartam elveszíteni Jacobot, de Pault sem voltam képes sokáig nélkülözni, pedig tudtam, hogy ezt kell tennem, ha nem akarom lerombolni a boldogság épülő várát, amit Jake-kel apránként emeltünk egyre magasabbra. Mire végeztem a fürdéssel világosan láttam mi a helyes út: el kell követnem mindent, hogy távol tartsam magam Paultól. Égetően fájdalmas lesz, de miként a tüskét, csak egyszer kell határozottan eltávolítani, különben hosszasan elhúzódó, kínzó gyulladást okoz.

Halkan visszaosontam a hálóba, s vázlatfüzetemmel a kezemben az ablakpárkányra kuporodtam, hogy az alvó Jake-et lerajzoljam. Valamit álmodott, vonásai percről percre változtak – az imént megfeszült izmok a szorosan összepréselt szemhéjakkal együtt ellazultak, szája résnyire nyílva alig észrevehető csücsörítésre húzódott, majd újra átrendeződtek a leplezetlen érzelmek, s ezúttal gyermeki bájjal fűszerezett mosoly játszott ajkain, miközben lehunyt szemeinek sarka apró ráncokba gyűrődött. A vázlatot letéve belefeledkeztem a látványba, egy csepp szégyenérzetet nélkül élvezve a leskelődés édes perceit. Hosszú ideig bámultam csendesen arcának játékát, néha öntudatlanul is visszatükrözve az enyémen őket, amikor megérezte, hogy nézem, pillái megrebbentek.

- Jó reggelt! – húzódtak mosolyra ajkai mikor felnyitotta a szemét, s ebben a pillanatban a nap is előbújt a felhők közül, hogy arcára vetítve sugarát, fényfátyollal vonja be azt. – Mit csinálsz?

- Le akartalak rajzolni, de belefeledkeztem a vonásaid tanulmányozásába, így egy idő után csak néztelek – feleltem elbűvölten.

- Kilestél? Így is túl magabiztos vagy – ült fel az ágyban zavartan.

Vártam, hogy odajön, de nem tette, szótlanul indult a fürdőszoba felé, ahonnan sokáig nem bukkant elő. Éreztem, hogy valami nincs rendben, ezért enyhítve a gyötrelmes várakozást, a konyhába indultam reggelit készíteni. Amikor elkészült, meglepetten vettem észre, hogy Jake ott áll az ajtóban, de nem lép beljebb. Kérdő pillantásomra egy percig habozott, majd komor arckifejezéssel megszólalt.

- Nem vagyok éhes. Ne várj ebédre, sem vacsorára, mert nem jövök haza.

Csendes beletörődéssel hallgattam, ijesztő nyugalommal csomagolva be közben a reggelire szánt ételt.

- Vidd el Billynek – nyújtottam felé, mintha minden rendben lenne.

- Meg sem kérdezed miért? – vette át, közben összeszűkült szemekkel kutatva arcomat.

- Szabad ember vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Ahogy az érzéseimmel is, melyeket számtalanszor feltártam már neked – néztem rá nyíltan. – Tudom, hogy hibáztam, de nem fogok többet bocsánatot kérni ezért. Ha az érzelmeid őszinték, vissza fogsz térni, ha pedig nem így történik, bár össze fog törni, de felemelt fejjel fogom elviselni. El kell mondanom valamit… meg akartalak kímélni tőle, de azt akarom, hogy tisztán láss, és ne legyenek többé titkaim előtted. Nem ez volt az egyetlen csók Paullal, akkor is megtörtént, amikor otthon voltam. Azonban a tegnapival ellentétben azt én magam adtam. Ennek ellenére most is itt vagyok veled, és nem fogom elmagyarázni miért tettem, mert úgy érzem, ez a tény beszédesebb minden szónál. Ha nem bízol bennem, nincs értelme együtt maradnunk.

Szavaimat döbbent csend követte, ám a szemei haragtól égtek, elárulva ezzel a benne dúló elkeseredett indulatot. Szinte vártam, hogy kirobbanva belőle üvöltve vágja fejemhez a szemrehányásait, ám ehelyett ökölbe szorított kezekkel szótlanul kisétált.

~¤~

Egész hétvégén nem jelentkezett, amitől kezdtem kétségbeesni, de ezt a döntést neki egyedül kellett meghoznia, ezért türelmet erőltetve magamra vártam, hogy visszatérjen hozzám. La Pushnak még a környékét is kerültem, senkivel sem akartam találkozni a falkából. Hétfőn kelletlenül indultam el az iskolába, az utolsó tanítással töltött nap óta mintha egy évszázad telt volna el, jelentősen megváltoztatva a viszonyokat. A pénteki botrányosan végződött bulinak több szemtanúja is volt az iskolából, ami még kevésbé tette elviselhetővé a kezdést, ezért szorongva szálltam ki a kocsiból. Azonban félelmeim elhamarkodottnak bizonyultak, néhány érdeklődő pillantást leszámítva rám sem hederítettek, így valamivel bizakodóbban indultam az ebédlő felé a délelőtti órák után. Számítottam rá, hogy a Cullen társaságban már nincs helyem, aminek több oka is volt, és sejtéseim beigazolódtak, mert egyikük sem hívott az asztalukhoz. Igazából nem különösebben bántam, és bár Alice és Emmett hiányzott, jobb volt a békesség, különösen a Bellához fűződő megmagyarázhatatlan ellenszenvem miatt. Amikor épp erre gondoltam, Edward összepréselődött ajkakkal fordította felém a fejét, mire üzentem neki gondolatban, hogy nem tehetek erről, kénytelen lesz elfogadni. Magányosan ücsörögve egy félreeső asztalnál néha elkaptam Alice szánakozó pillantását, majd Emmett kacsintását, melyet bizonytalan mosollyal viszonoztam. A délutáni órák végeztével a folyóson megállított az igazgató, aggodalmasan érdeklődve hogylétem felől. Miután biztosítottam róla, hogy immár remek egészségnek örvendek, negédes mosollyal engedett utamra. Mr. Cooper az a fajta férfi volt, aki viszolygással töltött el az első perctől fogva, és ez az érzés azóta sem változott. Gondolataimba merülve léptem ki az ajtón éppen azt fontolgatva, ha Jake továbbra sem jelentkezik, összecsomagolok. Amikor észrevettem, hogy a lépcső aljában várakozik majdnem elvétettem a lépést, miközben szívem hevesen meglódult, hogy egy pillanattal később várakozón szoruljon össze. Talán nem is engem vár – lépkedtem tovább bizonytalanul, ám szemei minden kétséget kizáróan az én arcomat pásztázták. Közben elfogytak a lépcsőfokok, és immár egymással szemben álltunk, zavartan várva a másik reakciójára. Jake mozdult előbb, s karját felemelve ölelésébe zárt. Mikor fejemet a vállára hajtva megcsapott a jól ismert fanyar, őszi erdőt idéző illata, magamra erőltetett nyugalmam szertefoszlott, s könnyeim megállíthatatlanul áztatták el pólóját. A megkönnyebbülés cseppjei voltak ezek, melyek lelkemet felszabadítva gördültek végig az arcomon. Ebben a percben az sem érdekelt, hogy figyelő tekintetek követik a jelenetet, megszűnt számomra a külvilág.

- Ne sírj, kedves – suttogta a fülembe túláradó érzelmektől terhes hangján, majd eltolva magától ujjaival gyengéden letörölte az apadó patakot.

- Ezt most értsem úgy, hogy… - hebegtem félbevágva a mondatot, mire Jake halvány mosollyal bólintott. Fáradt arcáról ordított, hogy számára ugyanolyan nyomorultul teltek el a külön töltött napok.

- Gyere, van egy kis meglepetésem, szeretnélek kiengesztelni, amiért ilyen pocsék partner vagyok – mondta fanyar öniróniával.

- A pocsék partner kupára csak utánam pályázhatsz. Egy életre szóló jogot nyertem rá – eresztettem meg a gyenge poént, ennek ellenére Jacob fogai felvillantak.

- Mi lesz a motoroddal? – vontam fel a szemöldököm, mikor velem együtt készült beszállni a Roverbe.

- Majd reggel érte jövök. Nem hinném, hogy valaki szemet vetne rá, de ha mégis, meg fogom találni – morogta vészjósló hangon.

Hagytam, hogy vezessen, a szemeim még mindig homályosak voltak a könnyektől. A házhoz érve izgatottan húzott magával a lépcsőn felfelé, hogy a hálószobánál előre engedve kitárja nekem az ajtót. Futólag körbenéztem, de nem sikerült felfedeznem az említett meglepetést, ezért még egyszer, immár alaposabban futtattam végig a szememet a tárgyakon, míg végül megakadt az éjjeliszekrényre helyezett képen. Odasiettem, hogy a kezembe fogva tüzetesebben megnézzem, miközben Jake várakozásteljesen figyelte minden mozdulatomat. A fotó minket ábrázolt, ahogy a pénteki bulin szerelmesen összefonódva merülünk el egymás tekintetében. A sejtelmes fények glóriát vontak körénk, mintha valamiféle isteni áldás kísérte volna egybefonódásunkat. Figyelmem ezután a sötétvörösre pácolt fa képkeretre fókuszált, melyet belekarcolt indián motívumok díszítettek.

- Jake, ez gyönyörű! – kiáltottam fel, s miközben ujjbegyemmel puhán végigsimítottam a kézimunkán, tekintetem a meghatottságtól párássá vált.

- Amikor Alice a kezembe nyomta a fotót, azonnal bevillant milyen jól mutatna egy szép keretben – lépett oda hozzám, majd az egyes motívumokra mutatva magyarázni kezdett. – Ez a farkas itt engem ábrázol, a szitakötő te vagy, ami az álmodást és az illúziót szimbolizálja, mert az vagy nekem, akiről mindig is álmodtam. A teknős a család, a termékenység, az összetartozás és a hosszú élet szimbóluma, ezek a labirintusra emlékeztető körök pedig a választásokat jelképezik, amiket az élet dob elénk. A helyes választások akármilyen hosszú és rögös egy életút, mindig harmóniába vezetnek. Végül a szegélymotívumban visszatérő spirálok az élet körforgására, az örök megújulásra utalnak. Mialatt gondolkodtam, ezt faragtam neked az elmúlt két napban.

Képtelen voltam megszólalni, kavarogtak bennem az érzelmek – régiek és újak vegyesen, melyeket Jacob beszámolója szabadított fel bennem. Abban a világban ahonnan jöttem, mindez csupán egy értéktelen kacat lett volna, de számomra a legcsodálatosabb ajándék volt, amit valaha kaptam. Jake-re tekintve a vonásaiból láttam, hogy szíve-lelke benne van – a jövő reménysége, melyet velem, mellettem képzelt el, és hirtelen rádöbbentem arra, hogy ez az érzés számára valóban örökre szóló köteléket jelent. Lassan visszahelyeztem a képet a kis szekrénykére, azután ismét Jake felé fordultam. Íriszemen tisztán, leplezetlenül tükröződött minden, mit nem voltam képes szavakba önteni, de talán nem is volt arra szó, amit ebben a pillanatban éreztem. Végtelenül gyengéden simítottam végig vonásain, miközben a bennem dúló érzelmektől egész testemben remegtem. Ugyanilyen óvatosan, bátortalanul fogta hatalmas tenyerei közé arcomat, hogy felém hajolva gyengéd csókot leheljen ajkaimra. Azonban vágy helyett most egészen más érzéseket szabadított fel bennem, könnyeimnek szabad folyást engedve kapaszkodtam a nyakába. Szótlanul átfogva combjaimat a karjába emelt, s az ágyra ülve ringatni kezdett, mint egy gyermeket. Hosszú ideig maradtunk így, egybeolvadva, egymás szívdobogását hallgatva, melyek lassan felvették a közös ritmust, és immár összehangolódva, egyszerre dobbantak.