32. Otthon, édes otthon

Amikor visszaértem, kérdő tekintettel nézett rám, de megráztam a fejem. Furcsa viselkedésemen tűnődve szótlanul követte sietős lépteimet. A garázshoz érve felnyitottam a kaput, és mikor lerántottam a benne várakozó autóról a ponyvát, Paul szeme izgatottan felcsillant. Meglepett arcát bámulva elmosolyodtam, aztán tervemen változtatva feltettem a kérdést, melyet azelőtt még senkinek sem.

- Akarod vezetni?

- Megengednéd? – nézett rám az ajánlaton meghökkenve. – Ez az autó álomszép, nem félsz, hogy összetöröm? – kérdezte gyengéden végigsimítva a Honda motorháztetejét.

- Ha összetöröd, átharapom a torkod – vontam meg a vállam. – Na, elviszel egy körre, Nagyfiú, vagy kéreted még magad? – incselkedtem kacéran, mire elnevette magát.

- Áll az üzlet, de kettőnk közül nem én szoktam kéretni magam – kacsintott rám, mohón nyúlva a felé dobott kulcs után.

A kormány mögött ülve úgy cirógatott végig a műszerfalon, mintha egy bársonyos női testen simítana végig, azután felbőgetve a motort hirtelen kilőtt.

- Paul, lassabban! – fogtam meg a karját, mire megállt. – Előbb szokd meg az autót. Ennek a kocsinak lelke van, a motorja pedig brutál erős. Apránként kell felfedezni, mint egy ártatlan nő testét. Mikor már ráéreztetek egymásra továbbléphetsz, és nyomhatod neki durvábban is.

- Úgy beszélsz, mint egy fiú – sandított rám összehúzott szemöldökkel.

- Jobb, ha megszokod, mert ebben az autóban nem lehet lányosan finomkodni – vontam meg a vállam. – Na, indulsz végre, vagy beülsz az anyósülésre és hagyod, hogy megmutassam hogyan kell vezetni?

- Mi történt veled? Mintha kicseréltek volna – fürkészett elgondolkodva.

- Visszatértem a saját világomba – feleltem halkan, de mikor Paul végre elindult, az ablakon átsuhanó tájat bámulva már nem éreztem magaménak. Minden pólusommal La Pushra, az ott megismert emberekre vágytam, és hiába akartam magamat becsapva elnyomni ezt az érzést, már mélyen gyökeret eresztve bennem tört a felszín felé. Kis idő múlva Paul felé fordultam, aki még mindig elvarázsoltan tekerte a kormányt a kanyargós útszakaszon, s a gondolatra, hogy egy ilyen aprósággal mekkora örömet tudtam okozni neki, halvány mosoly suhant át arcomon.

- Mi az? – kérdezte felém kapva tekintetét.

- Csak azon tűnődtem, bizonyos dolgokra milyen egyformán reagálunk.

- Sok közös van bennünk, Claire. Fogalmad sincs, mennyire hasonlítunk – mormolta az utat figyelve. – Ugyanolyan féktelen és szenvedélyes vagy mint én, hiába igyekszel elnyomni.

- Ezek a tulajdonságok eddig csak bajba sodortak, ideje lenyugodnom. Most, hogy végre megtaláltam a szerelmet, ez nem lesz nehéz – feleltem a távolba révedve.

- Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél? – kérdezte nagyot nyelve.

- Paul, ezt már megbeszéltük, ne kezd újra – kértem halkan. – Szeretem Jacobot, és boldog vagyok mellette. Ha nem találkozom vele, talán másképp alakult volna köztünk minden, de ezen már felesleges gondolkodni.

- Jake elnyom téged. Mellettem az lehetnél, aki valójában vagy: egy igazi nő, nem pedig egy elveszett kislány, akinek minden lépését vigyázva őrzik – mondta ki hangosan a véleményét, majd türelmetlen mozdulatomra elhallgatott.

- Állj meg, cseréljünk helyet! - csattantam fel dühösen az imént elhangzottak miatt, de meglepetésemre szótlanul engedelmeskedett. - Kösd be magad, megmutatom, hogyan kell ezt a kocsit vezetni – utasítottam határozottan a kormány mögé ülve.

- Utálom az övet – ellenkezett. – Farkas vagyok, nem számít néhány csonttörés.

- Te tudod – rándítottam a vállamon, azután a motort felbőgetve egy különösen veszélyesen kanyargós útszakasz felé indultam. Amikor láttam, hogy Paul az első kézifékes kanyar után elsápadva bekapcsolja a sportövet, gonoszul elvigyorodtam. Sorra vettem be a kanyarokat a Cullen család előtt már megcsillogtatott technikával, és a mellettem ülő férfi egyre nagyobb bámulattal tekintett rám. Amikor a kiegyenesedő útszakaszon a másik sávban vagánykodó srácokat a nitrót segítségével egy pillanat alatt magunk mögött hagytuk, megelégelve a játékot beletapostam a fékbe, és egy éles vissza kanyar után megálltam.

- Elképesztő csaj vagy – ingatta a fejét még mindig engem bámulva. – Sosem láttam még nőt így vezetni. Ami azt illeti, férfit sem – vigyorodott el.

- Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy gyakorlatilag ki sem dugtad az orrod La Push és Forks környékéről, ez nem is akkora bók – kuncogtam immár megenyhülten a sántító dicséreten, miközben elégedetten dőltem hátra.

- Ezt nekem is ki kell próbálnom! – kiáltott fel mohón.

- Csak ha előtte veszel tőlem leckéket – hűtöttem le a lelkesedését.

- Kizárt. Még csak az kéne, hogy egy nő tanítson vezetni – borzongott bele a gondolatba.

- Akkor pedig felejtsd el – gonoszkodtam, kihasználva büszkeségét. – Ne csináld már! Párszor megmutatom, utána kipróbálhatod, oké? – sajnáltam meg végül.

- Nem – rázta meg a fejét konokul. – Meg leszek nélküle, nem akarom összetörni az autódat.

- Akkor ezek szerint nem akarsz hazáig vezetni? – incselkedtem a kulcsot lengetve.

- Azt nem mondtam – kapott utána. – Asszony, mars a helyedre! – morgott felém viccesen, mire kibukott belőlem a nevetés, de ezúttal én engedelmeskedtem zokszó nélkül.

Hazafelé vicces történetekkel szórakoztattam, így feledve a kínos beszélgetést. Az oldódott hangulat hatására otthon már jókedvűen szálltunk ki a kocsiból. Hálás voltam neki, amiért legyőzve sértettségét nem feszegette tovább az úton megkezdett témát. Kihasználva a kellemes időjárást, továbbra is fesztelenül beszélgetve sétáltunk egy nagyot a parkban, azután korgó gyomorral vacsorázni indultunk. Apám időközben elment, így kínos kérdések hiányában nyugodtan láthattunk neki az ételnek. Örömöm azonban nem tartott sokáig, mert mire végeztünk, újra meghallottam a hangját.

- Mondtad már Claire-nek, hogy nekik is el kell jönniük az esküvői fogadásra? – kérdezte az elé siető anyámtól a hallban.

- Apa, mi nem megyünk – álltam meg az ajtóban, a falnak támaszkodva. – Nincs is mit felvennem, leesnek rólam a ruháim – próbáltam meggyőzni.

- Szánalmas kifogás, Claire. Holnap elmész, és veszel egyet. A pénz nem számít, azt akarom, hogy az én lányom legyen a legelegánsabb virágszál a partin. Ideje végre visszatérned a társasági életbe, és ennek tökéletesen kell sikerülnie. A Rhode Island-i birtokon lesz az esküvő, ennek megfelelően válassz. Már jeleztem, hogy jöttök, nem húzhatod ki magad. Campbell a legbefolyásosabb üzlettársam, nem kockáztathatom meg, hogy magamra haragítom.

Szóra nyitottam a számat, ám ekkor Paul átkarolva derekamat belém fojtotta az ellenkezést.

- Természetesen elmegyünk, Uram – egyezett bele udvariasan, közben kicsit megszorítva jelezte, hogy ne vitázzak tovább.

- Vegyél egy öltönyt Paulnak is – intett a férfi felé, miközben megnyugodva elhaladt mellettünk. – Gondolom nincs a ruhatárában egy ilyen rangos eseményhez illő öltözék.

Az újabb sértéstől megrándult Paul arca, de látva kitörni készülő dühömet, nyugalmat erőltetve magára szótlanul húzott a lépcső felé.

- Miért nem hagytad, hogy visszavágjak? – zúdítottam rá a szobámban az apámnak szánt haragomat. – Nem veszed észre, milyen megalázó minden egyes neked szánt szava? Nem vagyok hajlandó ezt eltűrni neki!

- Claire, ő az apád, természetes, hogy aggódik a választásod miatt. Kibírom ezt a néhány napot, ne izgasd magad emiatt – vonta meg a vállát, de tudtam, hogy mélyen belül bántja a dolog.

- Ez akkor sem mentség a viselkedésére! – dühöngtem tovább. – Miért kell mindent rangban, befolyásban és pénzben mérnie?

- Mert a te világod erről szól – mondta ki az igazságot. – Forksban megfeledkeztél minderről, de gyorsan vissza fogsz rázódni.

- Nem hiszem - ráztam meg a fejem. – Szeretek ott élni, most látom csak mennyire megszoktam azt a varázslatos világot, ami körülvett engem.

- Képes lennél végleg ottmaradni? – kérdezte az arcomat fürkészve.

- Azt hiszem, igen – válaszoltam a jövőn merengve. Paul még mindig elgondolkodva nézett rám, de nem mondta ki hangosan mi jár az eszében.

- Lefürdök, fáradt vagyok – sóhajtottam fel a hosszú naptól kimerülten. A fürdőszobaajtót magamra zárva megnyitottam a csapot. Amikor nyakig belemerültem a kellemesen meleg vízbe, élvezettel sóhajtottam fel.

- Claire? – riadtam fel Paul hangjára, majd meglátva fölém hajoló arcát, karjaimmal takargatva magam hirtelen felültem.

- Mit keresel a fürdőszobában? – vontam kérdőre. – Úgy emlékszem, bezártam.

- Felfeszítettem az ajtót – felelte bűnbánó képpel.

- Hogy mit csináltál? – kiáltottam fel döbbenten. – Nektek farkasoknak ez a mániátok?

- Ne haragudj, de másfél órája bent vagy, és mivel a hangos kopogásokra sem reagáltál megijedtem, hogy történt valami.

- Azt hiszem elaludtam – mormoltam megenyhülve. – Kifáradnál, hogy befejezhessem a fürdést?

Miután Paul kelletlenül elkullogott, gyorsan lefürödtem, azután szárazra törölve szétázott testemet, belebújtam a pántos pizsamámba.

- Tied a fürdőszoba – nyújtottam a férfi felé egy tiszta törölközőt, miután visszatértem a szobába. – Paul, kiadnád a testápolómat? – kiáltottam utána néhány perc múlva. – Ott van a kád melletti polcon, az a halványlila flakon.

- Gyere be érte, már a zuhany alatt állok – hallottam a vízcsobogás által elmosódott hangját.

Egy pillanatig tétováztam, végül nagy levegőt véve benyitottam. Igyekeztem nem nézni a zuhanykabin felé, ám mikor kezemet a flakonra kulcsolva visszafordultam, nem bírtam megállni, hogy oda ne pislantsak. Paul nekem háttal állva tusolt, amit kihasználva immár leplezetlenül mértem végig izmos testét. Elbűvölten bámultam széles hátán a kidolgozott izmok játékát, ahogy gyors mozdulatokkal végigkente mellkasán a tusfürdőt. Keskeny csípője feszes, kerek fenékben folytatódott, melyet most mintha megérezte volna, hogy figyelem, megfeszített. A mozdulattól elpirulva elkaptam a tekintetem, és felgyorsult lélegzetemet  palástolni próbálva kiosontam a fürdőből. Kihasználva, hogy a férfi még a zuhany alatt tartózkodik, lekaptam a felsőmet, és kapkodó mozdulatokkal bekentem a felsőtestem. Miután újra magamra húztam, a boxert feltűrve felemeltem a lábamat az ágyra, hogy ott is hidratáljam bőrömet. Épp a combomon végeztem az utolsó simításokat, amikor Paul hangja hallatán ijedten összerezzentem.

- Attól tartok mehetek vissza zuhanyozni, különben képtelen leszek elaludni.

- Ha gondolod, aludhatsz valamelyik vendégszobában – egyenesedtem fel zavartan.

- Megígértem, hogy veled maradok, és a szüleid is csodálkoznának, ha külön szobában töltenénk az éjszakát – válaszolta elgyötörten. – Viszont ha lehet, a jelenlétemben mellőzd az ilyesmit, mert nem tudom, meddig leszek képes visszafogni magam.

- Látod, én mondtam, hogy látogasd meg a légi-kísérőt, ha már olyan készségesen ajánlkozott – jegyeztem meg epésen.

- Ha nem tartottam volna attól, hogy kikaparod mindkettőnk szemét, megtettem volna – vágott vissza csípősen.

- Miről beszélsz? Engem a legkevésbé sem érdekel, mit teszel – húztam ki magam, lesújtó pillantást vetve rá.

- Ugyan Claire, ne áltasd magad, majd megőrültél a féltékenységtől – gúnyolódott felém tartva.

- Ha ettől jobban érzed magad, ám legyen – hagytam rá vállamat megvonva. – Azonban jobb, ha tudod, egy cseppet sem vagy rám hatással – tettem még hozzá hűvösen.

Élesedő vitánknak a telefon csörgése vetett véget, amit felkapva beszaladtam a gardrób szobába, és magamra húztam az ajtót.

- Szia, Jake! – szóltam bele boldogan, pillanatok alatt feledve az összezörrenést a kint várakozó férfival.

- Ne haragudj, hogy csak most hívlak vissza, de egész nap rohangásztam. Már most őrülten hiányzol… – búgta a telefonba. - Hogyan fogom kibírni nélküled?

- Csak rajtad múlik, hogy a következő géppel induljak is vissza – feleltem reménykedve.

- Bárcsak megtehetném! – kiáltott fel elgyötörten. – De ki kell bírnunk ezt a néhány napot. Nálad minden rendben?

- Többé-kevésbé. Apám hozza a formáját, egyébként minden oké – válaszoltam a hazaérkezés emlékétől keserűen.

- És Paul? Vele hogy boldogulsz? – kérdezte aggodalmasan.

- Vele semmi gond. Leszámítva néhány apróbb összezörrenést, egész jól kijövünk.

- Biztos? – gyanakodott szavaimban kételkedve.

- Igen, legalább emiatt ne aggódj! – igyekeztem határozott hangot megütni.

- Képtelen dolgot kérsz, egész nap körülötted járnak a gondolataim.

- Nekem is gyakran eszembe jutsz, hidd el.

Egy percig csend volt a vonal túloldalán….

- Mennem kell, de holnap ismét hívlak! Szeretlek.

- Én is téged – somolyogtam tétovázásán. Szavaimra megkönnyebbülten felsóhajtott, majd letette a telefont.

Arcomon még mindig boldog mosollyal léptem ki a gardróbból, ahol pillantásom épp az ágyon heverésző Paulra esett.

- Nos? Sikerült lehűtened magad? – kérdeztem gúnyosan.

- Megtörtént, bár nem úgy, ahogy szerettem volna – morogta keserűen.

Tudtam, hogy mire értette, ezért oda akartam vetni neki, ha nem hallgatózik megkímélné volna magát a kellemetlenségtől, de savanyú vonásait nézve meggondoltam magam.

- Menj arrébb, szeretnék lefeküdni – kértem csendesen.

Szavaimnak azonnal engedelmeskedve odébb csusszant, így végre bebújhattam a puha paplan alá. Lekapcsoltam a lámpát, azután teljesen az ágy szélére húzódva hátat fordítottam. Vártam, hogy elnyomjon az álom, ám a fekhely túloldaláról érkező halk neszezés nem hagyott nyugodni. Bármennyire is szerettem volna figyelmen kívül hagyni a karnyújtásnyira fekvő férfit, képtelen voltam rá. A pólusaiból áradó vadság mágnesként vonzott, amit a fürdőszobában látottak még inkább felfokoztak. Összeszorított szemekkel próbáltam elűzni a képet, de minél inkább távol akartam tartani, annál jobban ragaszkodott hozzám. Úgy tűnt, Paul sem tudott aludni, mert a felőle érkező fészkelődés egyre fokozódott, míg végül egy mély sóhaj kíséretében feladta a hiábavaló küzdelmet és felállt.

- Hova mész? – fordultam felé, amikor meghallottam, hogy nyílik az erkélyajtó.

- Kimegyek járni egyet – morogta.

- Paul, itt nem változhatsz át! – figyelmeztettem rémülten.

- Ne aggódj, nem szándékozom, de képtelen vagyok elaludni melletted. Muszáj kiszellőztetnem a fejemet – sóhajtotta, azután eltűnt a függöny mögött.

Távozásával együtt a levegő nyugtalan vibrálása is megszűnt, így néhány perc múlva mély álomba merültem. Később, tudatom határán érezni véltem, hogy valaki felhúzza rám a forgolódás közben lerúgott takarót, majd szinte a bőrömhöz sem érve pillekönnyű csókot lehel az arcomra, azután végleg elnyelt az öntudatlan álom.