33. A vonzalom hálójában

A beszűrődő madárcsicsergésre ébredve nagyot nyújtóztam, amikor oldalra csapott kézfejem valami keménynek ütközött.

- Ha pofozkodni akarsz, legalább várd meg, amíg magamhoz térek – dörmögött a mellettem fekvő férfi.

Felnyitott szemhéjam alól oldalra pislantva láttam, hogy kinyújtott kezem épp Paul arcán csattant, mire elkuncogtam magam.

- Ne haragudj, nem volt szándékos.

- Kész szerencse, hogy rugdosni nem támadt kedved – morogta még mindig álomittasan.

A szeme alatt sötétlő karikák láttán lehervadt a vigyor az arcomról, és a gondolattól, hogy talán nemrég szenderedett el, miközben én az egész éjjelt végigpihenve kisimultan ébredtem, elszégyelltem magam.

- Nem sokat aludtál, igaz? – puhatolóztam az ágyban felülve.

- Eleget – vetette oda, majd hátat fordítva nekem kiült a matrac szélére. – Kimennél egy percre, amíg felöltözöm?

- Mióta vagy ilyen szégyenlős? – gúnyolódtam, miközben kimásztam a paplan alól.

- Továbbra sem vagyok az, de jelen pillanatban nem tudom felhúzni a cipzárt a nadrágomon, és ha úgy döntesz, hogy maradsz, ez még egy ideig nem fog változni.

Amikor megértettem mire gondol hirtelen elpirultam, azután szótlanul kimentem a szobából. Az étkezőből felszűrődő zajokat figyelve megállapítottam, hogy apám már elment, ezért lerobogtam a lépcsőn.

- Szia, Anya! Milyen finomságokat készített Martha? Farkaséhes vagyok – csacsogtam jókedvűen.

- Ó, csak a szokásos hadseregre való sonka, tojás, amerikai palacsinta, muffin, ezerféle péksütemény és dzsem – nevetett fel.

Néhány percig csendesen figyelte falánkságomat, azután elgondolkodva összehúzta a szemöldökét.

- Claire, azelőtt nem voltál ilyen nagyétkű. Ugye nem vagy állapotos? – kérdezte némi tétovázás után.

A kérdéstől megakadt a falat a torkomon, és fuldokolni kezdtem. Amikor végre újra levegőhöz jutottam, egy korty vizet lehajtva szemrehányóan néztem rá.

- Kezdesz szenilis lenni. Nem emlékszel, mit mondott az orvos?

- Hogyne emlékeznék, pedig azt kívánom, bárcsak elfelejthetném azt a napot! – sötétült el a tekintete – De az orvos tévedhet, történt már ilyesmi nem egyszer.

- Megnyugodhatsz, nem vagyok terhes – feleltem színtelen hangon. – Szükségtelen azon aggódnod, hogy a lányodat nem egy arisztokrata család sarja csinálta fel. Mert nyilván erről van szó, igaz? Ha jól emlékszem, Patrick esetében nem nyugtalankodtatok annyira a felmerülő probléma miatt. A reggelit pedig befejeztem, elment az étvágyam.

Figyelmen kívül hagyva az éles szavak hatására megvonagló izmokat anyám arcán hátratoltam a székem, és lehajtott fejemmel elrejtve érzéseimet szinte kimenekültem az ebédlőből. Az ajtóban beleütköztem a jelenetet figyelő Paulba, aki tétován a hátamra simította forró tenyerét, közben a fülemhez hajolva egészen halkan, hogy csak én halljam, odasúgta:

- Hé, Kislány, ne szívd mellre. Gyere, most már én is itt vagyok, reggelizzünk együtt.

Ingerülten nemet intve lesöpörtem magamról a karját, és felszaladtam a szobámba. Miután pillanatok alatt összekészültem az indulásra, visszarobogtam a földszintre. Az ebédlőbe lépve meglepetten láttam, hogy az asztalnál Paul jókedvűen nevetgél anyámmal. Érkezésemre mindketten felkapták a fejüket, és csillogó szemekkel néztek rám.

- Hol van apa csekkfüzete? – kérdeztem hűvösen. – Szükségem van rá a vásárláshoz.

- Rögtön hozom – állt fel anya, majd habozva hozzáfűzte – Sajnálom kislányom, az imént nem úgy értettem.

- Paul, ha befejezted a reggelit, kint várlak – hagytam figyelmen kívül a bocsánatkérést, azután lekuporodtam a hallban.

- Te így jössz? – ugrottam fel a férfi érkezésekor kezemben a csekkfüzettel. Végignéztem a farmeron és a fekete ujjatlan trikón, amit viselt, majd a tükörbe pillantva saját elegáns szövetnadrágomat, valamint blúzomat vettem szemügyre.

- Miért, vásárláshoz nem jó? – húzta össze a szemöldökét, azután a lépcső felé indulva odamordult. – Felvehetek egy pólót, ha annyira akarod.

- Inkább inget – szóltam utána.

Kisvártatva lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy az ódivatú bézs színű vászonnadrághoz felvett fehér, rövid ujjú ing sem sokkal jobb, majd a kulcsot felé dobva a garázs felé igyekeztem.

Amikor beléptünk a pazarul berendezett üzletbe, melynek egész légköre finom eleganciát sugárzott, azonnal elém sietett a választékosan öltözött üzletvezető, akit már jól ismertem.

- Nahát, Miss Sinclair! Micsoda meglepetés! Idejét sem tudom, mikor nézett be hozzánk utoljára – csapta össze a tenyerét meglepetten, azután kezet csókolva lelkendezett tovább – Ön szebb, mint valaha, ha ezt egyáltalán lehet még fokozni. Milyen kedves, elhozta a kertészét is? – nézett Paulra csodálkozva. – Igaza van, egy ilyen csinos hölgy jobb, ha nem mászkál egyedül. Mindenesetre felvehetne Ön mellé az apja egy elegánsabb testőrt.

- Ez az Úr – nyomtam meg az Úr szót – a barátom, esetleg van valami kifogása ellene? – kérdeztem szúrósan, majd mielőtt válaszolhatott volna hozzátettem – Reméltem, hogy nincs, ugyanis egy szemtelenül nagy összeget készülök itt hagyni, de ha mégis úgy gondolja, átfáradhatunk Mrs. Monroe üzletébe.

A vékony, magas férfi szeme a pénz hallatára kapzsin felvillant, azután a patkányarcán elterülő széles mosollyal igyekezett kiköszörülni a csorbát.

- A világért sem, Miss Sinclair! Bocsásson meg, nem akartam megsérteni.

- Tőle kérjen bocsánatot – intettem Paul felé, mire a férfi alázatosan elnézést kért, melyet partnerem egy morgással nyugtázott.

- Mire lenne szüksége? – fordult felém újra.

- Holnap egy elegáns esküvői partira vagyunk hivatalosak, ezért szükségem lenne egy hosszú, mutatós, de mindezek mellett finoman választékos ruhára, valamint az úriember számára egy hasonló adottságokkal bíró öltönyre. Szabadtéri rendezvény lesz, és kellemes, napos időjárás, ezért valami világosra gondoltam.

A férfi egy percig elgondolkodva vakargatta az állát, azután csettintett a személyzetnek, s a fülükbe súgta kívánságát. Néhány perc múlva karjukon gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhakölteményekkel tértek vissza, melyeket sorra elém raktak. Legtöbbjüknél csak a fejemet ráztam, míg végül az üzletvezető idegesen töprengve eltűnt a szemünk elől, s egy álomszép, feketével hímzett csontszínű, egyedi darabbal tért vissza. A ruha finom eleganciája azonnal elbűvölt, semmi felesleges ránc, fodor, illetve egyéb sallang nem volt rajta, és bár szabásával egyszerűségre törekedtek, a választékosan, már-már művészien díszített anyagról messziről ordított, hogy borsos összegű darabról van szó. A hűvös selyem úgy simult alakomra, mintha az én méretemre készítették volna, s a tükörbe nézve elégedetten állapítottam meg, hogy érdekes nyakmegoldása pontosan fedi a sebhelyet, melyet Adam okozott. Az empire jellegű szabás alatt húzódó fekete selyemszalag kiemelve keblem domborulatait légiesen karcsúvá varázsolt, így mikor beleléptem a hozzá készített magas sarkú cipőbe, tökéletes elégedettséggel sóhajthattam fel. Az öltözőszobából immár újra a saját öltözékemben kilépve választottam Paul számára egy fehér, hajszálcsíkos, háromrészes öltönyt a hozzá illő fekete nyakkendővel, fehér inggel és cipővel.

- Felpróbálnád ezeket? – kérdeztem a füléhez hajolva.

Szótlanul bólintott, majd engedelmesen az öltözőhelyiségbe igyekezett. Amikor kilépett onnan, tátva maradt a szám a döbbenettől – Az imént még kertésznek vélt férfi egyszeriben jól öltözött úriemberré változott, akinek izmos testalkatára sokat sejtetően simult a divatos anyag.

- Tökéletes – suttogtam, azután immár biztosan tudva a méretét, kiválasztottam számára néhány hétköznapi viseletre alkalmas egyszerűbb ruhadarabot is. Visszatérését követően zavartan félrevont.

- Claire, ezek a ruhák elképesztően sokba kerülhetnek – súgta oda egészen halkan, hogy más ne hallhassa meg.

- Ne foglalkozz vele, apám ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el erre a puccos esküvőre, akkor nyúljon mélyen a zsebébe. Hidd el, számára ez nem összeg – súgtam vissza, majd bájosan mosolyogva a pulthoz sétáltam, hogy aláírjam a csekket.

A kocsiban Paul még mindig az iménti költséges szórakozás miatt feszengett, ezért lázasan gondolkodtam azon, mivel tudnám elterelni a figyelmét.

- Nincs kedved egy mozihoz? – fordultam felé hirtelen ötlettel.

- Mozi? Idejét sem tudom, mikor voltam utoljára egy lánnyal kettesben – tűnődött az ajánlatomon meglepődve.

- Ha nem akarsz, nem muszáj, felejtsd el! – Legyintettem sértődötten, amikor láttam, hogy nincs ínyére a dolog.

- Claire, nagyon szívesen csinálok veled bármit, csak semmi kedvem összefutni egy újabb ismerősöddel, és elviselni a lenéző megjegyzéseit.

- Sajnálom – feleltem halkan, igyekezve elrejteni keserű hangjától az arcomra kiülő szánakozást. – Mi lenne, ha otthon néznénk valamit kettesben? – csillant fel a szemem, amikor eszembe jutott a házimozi.

- Ez már sokkal jobban hangzik – jelent meg egy halvány mosoly a szája sarkában. – Akkor húzzunk bele, mert felfordulok az éhségtől! – mormogta grimaszolva, miközben beletaposott a gázba.

- Nem értem, mitől vagy állandóan éhes, mióta itt vagyunk egyszer sem változtál át, és alig mozogsz – jegyeztem meg a szemeimet forgatva, mire elnevette magát.

- Jobb, ha megszokod, én mindig éhes vagyok – kacsintott rám. – Ha nem vigyázol, egyszer téged is felfallak.

- Inkább ne próbálkozz, megfeküdném a gyomrodat – emeltem égnek tekintetemet a kétértelmű mondatra reagálva.

Ajkáról egészen hazáig nem hervadt le az önelégült vigyor, aminek ezúttal még örülni is tudtam – legalább nem töprengett többet a délelőtti incidensen. Apám elfoglaltságának hála ezúttal is nélkülöznünk kellett az étkezésnél, ami így meglepően kellemesen telt. Anyámmal immár megbékélve gyermekkori közös élményekkel szórakoztattuk Pault, melyeket mosolyogva hallgatott.

- És arra emlékszel, amikor ötévesen megkergetted a nagyit a parkban Martha partvisával? – nevetett anyám, s az emléktől a könnyei is potyogtak. – Szegény, alig tudta kapkodni a köszvényes lábait, miközben te cérnavékony hangocskán gonoszul megfenyegetted, hogy csúnyán elvered, ha utoléred. Még most is látom, ahogy lobognak utánad az aranyszőke fürtjeid.

- Nahát, ilyen szívtelen is tudsz lenni? – somolygott Paul a szeme előtt megelevenedett képeken.

- Haragudtam rá, mert elkergette a kedvenc madaraimat az ablakom alatti fészekből – vontam meg a vállam némileg szégyenkezve a csíny miatt.

- Vagy mikor a szülinapi partin bújócskáztatok, és apád vitorlás hajójába bújtál. Már besötétedett, és mindenki téged keresett, végül Gordon a kis kabinban talált rád, az ágy alatt kuporogva. Az ő pólóját a fejed alá gyűrve aludtál édesen mosolyogva, s mikor kihúzott onnan, félálomban csak annyit mormoltál, hogy ez nem érvényes, mert nem ő volt a hunyó.

A felelevenített emléktől könnyek gyűltek a szemembe, éreztem az orromban apa fanyar arcvizének illatát, ahogy az aggodalomtól reszketeg karjával magához ölelt, majd mindenkit csendre intve felvitt a házba, hogy óvatosan az ágyamba fektessen.

- Anya, azt hiszem ennyi elég lesz. Ne untassuk tovább Pault ezekkel a történetekkel – álltam fel az asztaltól. Közben minden erőmmel azon voltam, hogy elrejtsem a visszaemlékezéstől az arcomra kiülő érzelmeket. Gyermekként rajongva szerettem apámat, olyan volt számomra, mint egy megnyugvást adó erős tölgyfa, kinek szilárd gyökerei között minden bajtól megóvhattam magam. Különös kapcsolat volt közöttünk, sokszor szavak nélkül is értettük egymást, melyre úgy éreztem anyám gyakran volt féltékeny.

- Mit szeretnél nézni? – kérdeztem Paultól a szobámban, még mindig a múlton mélázva.

- Rád bízom – felelte elgondolkodva. – Kíváncsi vagyok, eltalálod-e az ízlésemet.

- Lássuk csak… mit szólnál A sötét lovaghoz? – kérdeztem egy percnyi töprengés után.

- Honnan tudtad, hogy ezt meg akartam nézni, amikor bekerült a mozikba? – nézett rám csodálkozva. – Azután valahogy nem került rá sor.

- Csak tippeltem, ezt a filmet én is szeretem – mosolyodtam el. – Van benne minden: akció, dráma, romantika, és némi rejtett üzenettől sem mentes.

- Ismét valami, ami közös bennünk – nézett rám sokatmondóan, melyet ezúttal igyekeztem figyelmen kívül hagyni.

- Akkor helyezze magát kényelembe, Uram – affektáltam viccesen, mire mosolyogva eldőlt az ágyon.

- Azt hittem mozizni akarsz, de ha más szórakozást találtál ki, abban is benne vagyok. Kíváncsian várom, mit fogunk csinálni az ágyadon – nyalta meg a száját, kihívóan méregetve közben.

- Maradjunk a mozinál – hűtöttem le a lelkesedését.

- Ugyan fogalmam sincs hogyan fogunk mozizni tévé nélkül – tekintett körbe a szobán érdeklődve -, de benne vagyok a játékban.

Amikor kezemben a távirányítóval leheveredtem mellé, majd megnyomva a megfelelő gombokat az elsötétülő szobában legördült a rejtett vászon, és a motoros ágy támlája felemelkedett, tátott szájjal bámult rám.

- Ezt nevezem! Komolyan nem értem, egy ilyen kaliberű házimozi birtokában miért akartál elmenni filmet nézni?

A kérdést megválaszolatlanul hagyva elindítottam a projektort, azután lábaimat felhúzva kényelmesen elhelyezkedtem. Mindketten szótlanul merültünk bele az előttünk pergő történetbe, és bár egymástól jókora távolságra hevertünk a hatalmas ágyon, mégis minden érzékszervemmel éreztem a férfi jelenlétét. Kicsivel a történet vége előtt feltűnt, hogy jó ideje nem érkezik felőle mocorgás, ezért oldalra pillantottam. Paul a megemelt támláról lecsúszva, jobb kezét egyenletesen emelkedő-süllyedő mellkasán nyugtatva édesdeden aludt. Ujja most megrándultak, s eddig kisimult arca az álom hatására fájdalmas grimaszba rendeződött. Óvatosan közelebb csúszva hozzá éppen csak érintve végigcirógattam kézfejének vonalát, mire a merev vonások újra ellazultak. Ajkamon halvány mosollyal fölé hajoltam, hogy kisimítsam a homlokába hullott tincset, de képtelen voltam ellenállni a késztetésnek, ezért miután félresöpörtem a hajszálakat, egy apró csókot leheltem a ráncba szaladt homlokra. Amikor vissza akartam húzódni, hogy halkan kiosonva a szobából pihenni hagyjam, szemei felpattantak. Egy hirtelen mozdulattal kezét a tarkómra fonta, megakadályozva ezzel visszavonulásomat. Miközben tekintetünk összekapcsolódott, lassan húzni kezdett maga felé, ám mielőtt ajkaink összeérhettek volna, megfeszítettem a nyakizmaimat. Imént még vágyakozó arcára kiült a csalódottság, s ujjait vonakodva lefejtve rólam felugrott.

- Ne játssz a tűzzel, Kislány! – vetette oda a fenyegetésnek szánt szavakat, mielőtt eltűnt az ajtó mögött, ám hangja keserűen csengett.

A Paullal kapcsolatos érzéseimtől megriadva kezembe temettem az arcom, mintha ezzel letörölhetném róla a bűntudat pírját, azután hirtelen ötlettel felpattantam, s az erkélyen kimászva a part felé indultam. Apám kis cutterje* a hajóház előtti kikötőben állt. Nem jött még el a téli időszak ideje, amit az időjárás viszontagságaitól védve töltött az épületben. Úgy éreztem, szükségem van egy kis egyedüllétre, hogy higgadtan tudjak gondolkodni, ezért elkötöttem a vitorlást, s beleugorva a nyílt tenger felé kormányoztam. Teljes szívemből szerettem Jacobot, Paul mégis úgy vonzott, akár egy szokatlanul erős mágnes. Ez a felismerés megrémített, ezért elkeseredetten próbáltam kiölni magamból az ébredező érzelmek csíráját, ám minél dühödtebben akartam kitépni őket, annál erősebben kapaszkodtak belém. Most, hogy napjaim szinte minden percét együtt töltöttük, felfedezve újabb és újabb megnyerő tulajdonságait, alattomosan került hozzám egyre közelebb. Bárcsak vége lenne már ennek az egésznek, és visszamehetnék Forksba! – fohászkodtam, miközben igyekeztem rögzíteni a vásznat, ám a feltámadó szél belekapott a fővitorlába, s kirántva kezemből a kötelet, nekicsapta a tarkómnak az elszabadult vitorlarudat. Mielőtt elvesztettem az eszméletemet még érzékeltem, ahogy összecsapnak a fejem felett a hideg hullámok, azután végleg elnyelt a sötétség.

* három vagy több vitorlával rendelkező egyárbocos vitorláshajó