Korán ébredtem, volt még fél órám az óra csörgéséig. A rémálmomon töprengtem, próbáltam megfejteni mit jelent ez az egész. Mi köze Jake-nek a farkashoz, és egyáltalán, miért álmodok róla? Felidéztem az arckifejezését, amikor Paul magához húzott Emilynél, és a saját aggodalmamat az azt követő percekben. Féltettem Jake-et, és ez a felismerés felkavart.
Elhessegettem a gondolatot, majd felkeltem, hogy készülődni kezdjek. Zuhanyozás után felhúztam egy egyszerű farmert és egy világoskék v-kivágású felsőt, végül a tükörbe néztem. A ruha pont olyan volt, mint szerettem volna: nőies, de minden feltűnéstől mentes, a legkevésbé sem kihívó. Megfésülködtem, ám ezúttal szabadon hagytam a hajam. A szemem alatti karikákat vizslatva felsóhajtottam, és elkentem egy kis korrektort, hogy valamelyest elfedjem. Gyors mozdulattal végighúztam a számon a kedvenc szájfényemet, aztán elindultam.
Az iskolához érve szorongva vettem észre a tömeget. Lassan begördülve szabad parkolóhelyet kerestem, és közben azt éreztem, hogy minden tekintet rám tapad. Megálltam, és nagy levegőt véve kiszálltam. Nem messze tőlem észrevettem Bellát, aki egy ezüstszínű Volvóhoz támaszkodott, a vállát egy magas, vékony, nagyon fehér bőrű fiú fogta át. Biztos a barátja, futott át az agyamon, és elkapva Bella pillantását, biccentettem a fejemmel, majd a Volvo mellett álló társaság következő tagját vettem szemügyre. Tagbaszakadt, nagyon magas, sötét hajú, de ugyanolyan sápadt arcú srác volt, mint a másik. Elismerő pillantásokkal méregette a kocsimat. Mellette egy nyúlánk, elegánsan öltözött fiút láttam. Arisztokratikus vonású, vonzó arcát dióbarna, egyenes szálú fürtök keretezték, melyek közül néhány tincs a szemébe hullott. Ugyanolyan sápadt, szinte áttetsző bőre volt, mint a másik kettőnek, de volt valami ennél is furcsább rajta: a szépen ívelt szemöldöke alól obszidián színű szemek meredtek rám olyan áthatóan, hogy beleborzongtam. Sosem láttam még ennyire fekete szemeket, szinte természetellenesnek hatottak. Elkaptam a tekintetem és elfordultam, hogy elinduljak az iskola felé. A bejárat előtti padok előtt elhaladva utánam szólt valaki:
- Hello, Szivi, Te vagy az új diák?
Odafordulva egy magas, izmos, szinte már nyálasan jóképű fiút láttam, arcán olyan bárgyú kifejezéssel, amiről azonnal következtettem az intelligenciájára. Nyilván a helyi foci-, vagy kosárlabdacsapat kapitánya lehet.
- Nem, én az új tanár vagyok, Szivi! – vágtam oda hetykén, mire a körülötte állókból kitört a röhögés. Leesett állát látva nekem is nehezemre esett visszafogni a kuncogást. Remek, gondoltam, máris kezdődik.
Nagyon gyorsan eltelt a délelőtt, és a mai teljesítményemmel elégedetten léptem be az ebédlő ajtaján. Tálcámra pakoltam egy adag fish and chipset, egy rizspudingot és egy üveg gyömbért, aztán tanácstalanul néztem körül. A csupa középkorú tanár által körbeült asztalhoz semmi kedvem nem volt leülni, de úgy látszott, ők sem vágynak rám. Kicsit odébb elkaptam a reggelről már ismerős IQ betyár reménykedő pillantását, aztán gyorsan tovább haladtam. Az ablakoktól távol Bella és sápadt társasága mellett észrevettem egy üres asztalt, és felgyorsítottam a lépteimet.
- Nincs kedved ideülni hozzánk? – szólított meg az obszidián szemű fiú, amikor kihúztam a széket. Felnéztem, és láttam, hogy Bella bátorítóan bólint.
- Nem bánjátok? - kérdeztem a többiektől, mire az asztalnál ülő gyönyörű, hosszú szőke hajú lány kivételével mindannyian megrázták a fejüket.
- Claire Sinclair vagyok – mutatkoztam be, miközben leültem Bella mellé.
- Szóval, Te vagy az a lány, aki nem fél a vadállatoktól – somolygott rám Bella barátja. – Edward vagyok, Edward Cullen.
- Ha jól sejtem, Bella barátja, ugye? – mosolyogtam rá vissza. Bólintott, mire sorra bemutatkoztak a többiek is.
- Alice Cullen - csiripelte vékony hangján a mellette ülő rövid fekete hajú, kobold arcú lány, aztán megtudtam, hogy a jobbján helyet foglaló szőke hajú fiú Jasper Hale, mellette a tagbaszakadt reggeli ismerős Emmett Cullen, a barátságtalan szőke lány Rosalie Hale, és az átható tekintetű fiú Adam Cullen.
- Tetszik az autód – szólított meg Emmett. – Land Rover LRX, ha nem tévedek – majd beleegyező bólintásomra tovább folytatta. – Jó ízlésed van… áruld már el, hogy sikerült hozzá jutnod? Úgy tudom, csak nemrég gördültek le a futószalagról az első példányok.
- Jók a kapcsolataim – vigyorogtam rá, és bekaptam egy falatot.
- Nyomhatnánk egyszer egy versenyt – nézett rám kaján félmosollyal, mintha azt várta volna, hogy visszautasítom.
- Bármikor – válaszoltam kihívóan, miközben arra gondoltam, milyen kár, hogy nem a nitróval felturbózott 650 lóerős Hondát hoztam magammal. Az utcai versenyek emlékére felszökött bennem az adrenalin. Észrevettem, hogy Edward kárörvendően vigyorog, Emmett pedig kérdőn néz rá.
- Hallom, megismerkedtél Jacobbal – fordult hozzám Bella.
Felvillant bennem az első találkozás emléke, a flegmán odavetett mondatok, és Edward arcán elfojtott nevetés tükröződött.
- Igen, a hétvégét is együtt töltöttük – válaszoltam, mire Bella vonásain meglepettség suhant át.
Visszaemlékeztem a sziklaugrásra, az azt követő forróságra, ami akkor öntött el, amikor Jake erős karjaival magához ölelt. Megborzongtam. Láttam, hogy Edward felvont szemöldökkel, tűnődve néz rám.
- Jake említette, hogy jóban vagytok.
- Igen, elég közeli barátok vagyunk – hagyta rám Bella.
- Jake-nek az a kényszerképzete, hogy szerelmes Bellába. Szerinte Bella majd egyszer viszonozni fogja az érzelmeit – csiripelte Alice.
Elkerekedett szemekkel meredtem rá, de nem értettem, miért szorítja össze valami a tüdőmet.
- Ezt nem tudtam – nyögtem ki halkan, és egyre kényelmetlenebbül kezdtem érezni magam. - Örülök, hogy megismertelek titeket, de mennem kell, órám lesz – álltam fel az asztaltól, miközben igyekeztem meggyőzően mosolyogni, de kifelé menet a hátamban éreztem Adam átható pillantását.
Alig tudtam koncentrálni, eszeveszett tempóban járt az agyam az elmúlt eseményeken, azonban nem értettem, hogy az új információk miért vannak rám ekkora hatással. Jake-et csak barátnak tekintettem, mi változott meg bennem? Féltékeny lennék? Butaság, Bellának barátja van, és szemmel láthatóan szeretik egymást, Jake pedig csak egy kölyök. Ráadásul nem is akarok mostanában közelebbi kapcsolatba kerülni senkivel. Talán csak azért ragaszkodom úgy hozzá, mert annyira jól éreztem magam vele az elmúlt napokban, és rajta kívül nincs más barátom, nyugtatgattam magam. Végre kicsengettek, mire megkönnyebbülten siettem a parkoló felé. A kocsikulcs után kotorva a zsebemben kicsúsztak a vázlataim, és a földre érkezve szanaszét hullottak. Elnyomtam egy szitokszót, majd lehajoltam, hogy összeszedjem őket.
- Tessék – hallottam meg Adam bársonyos hangját, mire hitetlenkedve néztem a kezében lévő vázlataimra.
- Hűha, ez gyors volt – egyenesedtem fel. - Köszönöm a segítséget.
- Szóra sem érdemes – mosolygott rám kedvesen, és az arcán megjelenő gödröcskék láttán összeszorult a szívem. Úgy éreztem, az összes vér kifutott az arcomból, amikor felvillant előttem Patrick arca.
- Rosszul vagy? – kérdezte tőlem aggódva.
- Egy kicsit megszédültem – suttogtam, majd beszálltam a kocsiba. – Mindjárt jobban leszek.
Láttam, hogy nem mozdul az autó mellől, ezért indítottam, és kifaroltam.
Hazaérve elkapott a rémület az előttem álló délutánra gondolatától, mivel azelőtt sosem okozott problémát elfoglalni magam. New Yorkban folyamatosan túl voltam pörögve, egy percnyi szabadidőt sem engedélyezve magamnak és a feltörő emlékeknek. Kétségbeesetten néztem körbe, tekintetem megállapodott a még ki sem pakolt bőröndömön. Túl gyorsan végeztem vele. Elkezdtem összeszedni a mosatlant, amikor megszólalt a telefon.
- Szia Claire, jól sikerült az első napod? – hallottam apám hangát a vonal túlsó végéről.
- Szia, Apa! Igen, minden rendben ment az iskolában.
- Anyáddal beszéltünk róla, hogy esetleg hétvégén meglátogatnánk – hagyta szabadon a kérdést.
- Ne, ne gyertek ide hétvégén, nem emlékszel, hogy ez is a terápia része? Majd csak akkor találkozunk, ha újra hazamegyek. Ne aggódj, jól vagyok – tiltakoztam határozottan.
- Ahogy gondolod… – hallottam a hangján, hogy bizonytalan. – Akkor vigyázz magadra!
- Oké, majd beszélünk – bontottam a vonalat.
Leviharzottam a lépcsőn a szennyessel, majd bedobtam az őskövületnek látszó mosógépbe. Csak remélni mertem, hogy elindul, de aggodalmam alaptalannak bizonyult. Felmentem a szobámba a magammal hozott könyvek egyikével, és az ágyra heveredtem.
A csengő éles hangjára tértem magamhoz, hasamon a könyvvel elaludtam. Lelopakodtam a konyhába, és óvatosan kikukucskáltam a függöny mögül. Jake állt az ajtóban. Gyorsan visszahúzódtam, mert épp erre nézett. Nem akartam vele találkozni, amíg nem sikerül tisztáznom, miért éreztem olyan furán magam Alice megjegyzése miatt. Összezörrentem a kopogás zajára. Úgy látszott nem adja fel könnyen, mert a hátsó bejáraton próbálkozott.
- Claire! – hallottam meg aggódó hangját, mire legszívesebben szaladtam volna ajtót nyitni, de nem mozdultam. Az ablak sarkából láttam, hogy átsétál Bellához, és a szívem belesajdult.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése