Halvány napsütésre eszméltem, ezért ijedten pislantottam a kijelző számlapjára.
- Remek, van fél órám, hogy lezuhanyozzak és elkészüljek - dünnyögtem morcosan, majd kipattantam az ágyból. Épp a farmert rángattam magamra, amikor megszólalt a csengő.
- Megyek – kiabáltam le a korláthoz sietve. Gyors mozdulatokkal összefogtam a hajam, és már rohantam is lefelé ajtót nyitni.
- Gyere be – invitáltam az érkezőt, miközben szélesre tártam az ajtót. – Bekapok még valami reggelit, aztán indulhatunk - hadartam a konyha felé rohanva.
A hűtőhöz érve kikaptam a tejet, ám mielőtt ajkamhoz emelhettem volna a teletöltött bögrét, ledermedtem a felharsanó nevetéstől.
- Mi olyan vicces? – vontam fel a szemöldököm Jake-re pillantva.
- Semmi, csak úgy repkedsz ide-oda, hogy menten elszédülök tőled – hahotázott önfeledten, mire a jókedve rám is átragadt, így vele együtt nevettem.
- Néha kicsit túl vagyok pörögve – vigyorogtam vállat vonva.
Tálkába szórtam a corn flakest, felöntöttem tejjel, azután nekiláttam az összecsapott reggelinek. néány perc múlva már az utolsó falatot kapargattam a tálka aljáról, amikor eszembe jutott, hogy Jake-et meg sem kínáltam.
- Kérsz? – néztem rá bűnbánóan, de megrázta a fejét.
- Otthon ettem már. Indulhatunk? – kérdezte sürgetőn, mire bólintottam, azután kisétáltunk az ajtón.
Egy öreg Rabbit állt a ház előtt, amibe attól tartva, hogy rögtön szétesik, vonakodva szálltam be. Azelőtt sosem láttam még ennyire régi autót.
- Ő az én büszkeségem – simogatta meg Jake a kormányt, mire elszégyelltem magam.
- Tényleg szép – mormogtam az orrom alatt, miközben igyekeztem meggyőzően nézni rá.
Szótlanul indított, de láttam rajta, hogy rosszul esett neki a reakcióm. Gondolkodtam, mit mondhatnék anélkül, hogy rontanék a helyzeten, de hirtelen felnevetve oldalba bökött.
- Ne ülj már ilyen gondterhelten, nem fog szétesni. – Mintha olvasott volna a gondolataimban. - Tudom, hogy nem olyan luxusautó, mint a tied, de én raktam össze szinte minden egyes darabját, és erre büszke vagyok.
- Büszke is lehetsz rá – helyeseltem buzgón, igyekezve tompítani az előbbi reakciómat. – Én nem lettem volna rá képes.
- Még jó, hogy nem! – húzta ki magát önelégülten vigyorogva. Ujjai a rádió gombjain matattak, amelyből hamarosan felcsendült egy ezerévesnek tűnő, ismeretlen szerzemény, mire fintorogva dőltem hátra, hogy inkább a gondolataimba mélyedjek. .
Egyszeriben olyan távolinak tűnt New York az ottani haverokkal – nem neveztem őket barátnak -, az ottani programokkal, de furcsamód nem éreztem, hogy hiányozna. Itt ülök egy tragacsban egy Isten háta mögötti kisváros indián rezervátuma felé tartva egy kölyökkel, ám mégsem hiányzik az előző életem. Paradoxnak találtam ezt az egészet. A Rabbit nagyot zökkenve állt meg, mire felriadtam a gondolataimból. A kocsiból kiszállva körbenéztem. Egy kis faházat láttam, amitől nem messze egy garázsszerű épület állt. A házikó ajtajából egy tolószékes idősebb, rézbőrű férfi integetett felénk.
- Billy Black – mutatkozott be, amikor odaértünk.
- Claire Sinclair - szorítottam meg a kezét, és az arcvonásaiból akkor is tudtam volna, hogy Jake apja, ha nem súgja közben oda. Átható pillantással fürkészett, amit egy percig álltam, végül Jake felé kaptam a tekintetem. Olyan érzésem támadt, mintha az öreg belém látna, és nyitott könyv lenne számára az életem. Nem akartam vele megosztani a múltamat.
- Gyere, megmutatom, mit szerelek éppen – húzott magával Jake a garázs felé. A helyiségbe lépve egy félig összerakott motort láttam, ami körül mindenféle alkatrészek hevertek átláthatatlan összevisszaságban.
- Hűha, lesz ebből még valami? – kérdeztem nevetve, miközben leguggoltam elé.
- Hát, ha segíteni akarsz, akkor nem biztos – gúnyolódott a fiú, mire hozzávágtam egy csavarkulcsot.
Hitetlenkedve néztem, ahogy reflexből elkapja, majd pajkosan felém kacsint. Hamarosan annyira belemerültünk a munkába, hogy csak akkor vettük észre Billyt, amikor megszólalt a garázsajtóban.
- Nem akartok ebédelni? – kérdezte a szája sarkában megbúvó mosollyal.
- Farkaséhes vagyok. Gyere Claire, majd később folytatjuk – állt fel Jake a motor mellől.
Engedelmesen követtem a házba, ahol csodálkozva vettem észre az asztalon gőzölgő spagettit.
- Azért, mert tolószékbe kényszerültem, még nem hagyom el magam – somolygott Billy zavartságom láttán.
Kiszedtem mindenkinek az adagját, azután kellemesen beszélgetve megebédeltünk. Főleg Billy mesélt La Pushról, Forksról, és Jake gyerekkori csínyeiről, amiken jót nevettem. Ebben a percben úgy éreztem, mintha a családommal lennék, annyira közvetlen és természetes volt a hangulat. Ebéd után Billy tiltakozását figyelmen kívül hagyva elmosogattam, majd Jake-kel visszamentünk a garázsba. Neki sem kezdtünk igazán, amikor kurjongatást hallottam, s rövidesen a hangokhoz tartozó két indián fiú is megjelent az ajtóban. Meglepve néztek rám, miközben zavartan emelgették a lábukat.
- Sziasztok – kapott észbe Jake, azután bemutatott minket egymásnak. Quil és Embry – mint megtudtam – továbbra is zavarodottan néztek rám, végül kibökték, miért is jöttek.
- Jake, nem jössz a sziklához ugrani? – kérdezte Embry. - Paul és Jared már ott várnak ránk.
- Nem hagyom itt Claire-t – nézett felém a fiú tétován.
- Én nem mehetek? – kérdeztem felcsillanó szemekkel. Láttam, hogy összenéznek, de közben egyikük sem válaszolt.
- Nem lányoknak való – morogta végre Jake az orra alatt.
- Elég sok mindent csináltam már, ami nem lányoknak való – győzködtem makacsul, míg végre beadta a derekát.
A fiúk furgonjához sétálva mindannyian elhelyezkedtünk, majd lassan végigzötyögtünk a kacskaringós úton. Egy éles jobbkanyar után szemem elé tárult az említett szikla. Mélyen benyúlt a tengerbe, mint egy kis félsziget, csaknem függőleges fala nyaktörő magasságban tört az ég felé. Két vadul integető embert láttam a tetején állni, de ilyen távolságból nem tudtam kivenni az arcvonásaikat. Néhány perc múlva felértünk, és meglepett pillantások kereszttüzében kiszálltam a furgonból.
- Jake, ki ez a csinibaba? – nézett rám pimaszul mosolyogva a magasabbik férfi, majd odalépett hozzám. – Paul vagyok – nyújtotta felém a tenyerét, miközben tetőtől talpig végigmért.
- Claire – vetettem oda, aztán a másik rézbőrű felé fordultam. Tudtam, hogy modortalan dolog nem elfogadni a kézfogást, de szándékosan tettem így.
- Jared vagyok – üdvözölt kuncogva a fiatalabbik, akinek kedvesen megszorítottam a kezét.
- Claire Sinclair – válaszoltam, közben fél füllel hallottam, hogy a többiek is felnevetnek.
- Ezt megkaptad Paul – szúrta oda Jake, mire még hangosabb lett a röhögés.
- Kicsit harapós a kicsike – vonta meg a vállát még mindig vigyorogva Paul, és elismerően nézett rám. Bár igyekeztem figyelmen kívül hagyni faragatlanságát, dühített a viselkedése.
- Ne foglalkozz vele Claire – szólt oda Jake. – Paul már csak ilyen. - Pólóját egy mozdulattal áthúzta a fején, mire a többiek is vetkőzni kezdtek.
- Tanulhatna némi jó modort - szűrtem a fogaim között lopva Paulra nézve, aki szemmel láthatóan meghallotta.
Szája sarkában mosoly tűnt fel, s mintha tudná, hogy nézem, kínos lassúsággal vette le a felsőjét. Kicsit szálkásabb volt, mint Jake, pont olyan testalkatú, amilyet szerettem. Miután végzett, provokatívan felvonta a szemöldökét, mintha ezzel azt akarná kérdezni, hogy tetszik-e nekem, de én elkaptam a tekintetem. Kezdtem zavarba jönni a sok tökéletes testű félmeztelen fiú látványától, amitől egyszeriben mégsem tartottam olyan jó ötletnek, hogy idejöttem. A szirt széléhez sétálva lenéztem, s hirtelen megszédültem a mélységtől. Ám mielőtt lezuhanhattam volna, egy izmos kar visszarántott.
- Megijesztettél Claire – suttogta a fülembe Jake, miközben éreztem, hogy mindkét karjával szorosan átfog.
- Semmi baj, csak egy pillanatra elveszítettem az egyensúlyomat – bontakoztam ki az ölelésből, hogy ellépjek mellőle.
- Ülj le – mutatott a fiú egy farönkre -, és itt várj meg minket!
Engedelmesen helyet foglaltam, aztán láttam, ahogy Jared nekifut, majd elrugaszkodik. Néhány másodperc múlva hallottam a csattanást követő kiáltást a vízből. Ezután Quil és Embry következett, akik szintén eltűntek a mélyben.
- Én is ugrani akarok – álltam fel, és nekikészültem.
- Felejtsd el! – dörrent rám Jake. - Nem engedem!
- Nem kértem tőled engedélyt – válaszoltam kimérten. – Sem a bátyám, sem az apám nem vagy.
- Hagyd, Jake! – szólt közbe Paul a vitát elvágva. – Vagány lánynak látszik, ráadásul elég izmos is. Nem lesz vele baj. Leugrok, és a vízben maradok, hogy pillanatok alatt ki tudjam húzni, ha szükséges. Te maradj fent, amíg ugrik, hogy itt tudj segíteni. - Jake kelletlenül bár, de bólintott, így Paul elrugaszkodott.
- Claire – kérlelt Jake még egyszer, de megráztam a fejem, és már futottam is.
A szirt szélén felemeltem a karom, majd egy félfordulat után gyönyörűen kivitelezett fejessel értem célba. Hihetetlen erővel csapódtam a vízbe, de nem estem pánikba. Megvártam, amíg lelassulok, azután a felszínre tempóztam.
- Szép volt, Kislány – hallottam Paul hangját közvetlenül mellettem, miközben elismerő pillantásokkal méregetett..
- Gyerekkoromban műugrottam – vontam meg a vállam, aztán a Jake-et jelző csobbanás irányába fordultam.
- Minden rendben? – kérdezte a felszínre érve, mire fogvacogva bólintottam.
- Csak ne lenne ilyen rohadt hideg a víz – próbáltam nem elharapni a nyelvem beszéd közben.
- Gyere, ússzunk ki, ott majd felmelegítelek – intett a többiek irányába a fiú.
Bólintottam, és tempózni kezdtem a part felé. Néhány perc múlva már mindannyian a szárazföldön álltunk, én pedig a testemre tapadt jéghideg ruhámban egyre szerencsétlenebbül éreztem magam.
- Gyere ide – húzott magához Jake. Vonakodva simultam a karjaiba, ám amint megéreztem bőre forróságát, már nem tiltakoztam.
- Hogy lehetsz ilyen meleg? – néztem rá kérdőn, mire a többiek felvihogtak. – Úgy értem a tested mitől ilyen forró? – kapcsoltam szavaim kétértelműségén, és ha nem fáztam volna annyira, én is elnevettem volna magam.
- Az indiánoknak magasabb a testhőmérsékletük – magyarázta, amit kétkedve fogadtam. - Gyere, felmegyünk a kocsihoz, aztán beugrunk Emilyhez ruháért, hogy át tudj öltözni.
- Oké – feleltem,és most valahogy nem bántam, hogy egymást félig átölelve kaptattunk fel az emelkedőn. Felérve bepréselődtem Jake és Paul közé, ahol meglepve nyugtáztam, hogy Paul bőre ugyanolyan meleget áraszt, mint a bal oldalamon ülő fiúé.
- Oké – feleltem,és most valahogy nem bántam, hogy egymást félig átölelve kaptattunk fel az emelkedőn. Felérve bepréselődtem Jake és Paul közé, ahol meglepve nyugtáztam, hogy Paul bőre ugyanolyan meleget áraszt, mint a bal oldalamon ülő fiúé.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése