Hope

Életem legnehezebb döntését hoztam meg, amikor feladva az oly régóta várt boldogságot itt hagyni készültem mindazt, amit szerettem, de Jake érdekében meg kellett tennem. Nem csak a szerelem elvesztéséről szólt ez, hanem arról a kis világról, és a beletartozó rendkívüli emberekről, amelyet az itt töltött idő alatt annyira megkedveltem, ahova már én magam is tartozni akartam. Ökölbe szorított kezem mélyén a gyűrűvel, ami néhány nappal ezelőtt még a boldog jövőt jelenthette volna, azonban mostanra csak a keserű könnyek forrásává vált, hátat fordítottam a szakadéknak. A szemem sarkából mozgást láttam, de mire odakaptam a tekintetem, már csak egy sötét árnyékot láttam elsuhanni a fák között. Sietős léptekkel igyekeztem az autó felé, ahova beülve Emily számát tárcsáztam.

- Szia, Em! Sam otthon van? Beszélnem kell vele, de a fiúk társasága nélkül – hadartam el mindezt egy szuszra.

- Igen, itthon van. Valami baj van? Izgatottnak tűnsz – hallottam a vonal túlsó végéről.

- Tizenöt perc múlva ott vagyok – feleltem színtelen hangon, mielőtt bontottam a vonalat.

Nem volt sok időm, azelőtt kellett Sammel beszélnem, hogy a fiúk közül bárki is megzavarhatott volna minket, ezért a lehető leggyorsabban oda kellett érnem. Amikor beléptem a kis házba, megkönnyebbülten észrevételeztem, hogy csak hárman vagyunk. Legszívesebben Emilyt kihagyva, csupán Sammel négyszemközt magyaráztam volna el a kis tervem, de kénytelen voltam megbízni benne.

- Sam, kérni szeretnék tőled valamit – kezdtem bele a kölcsönös üdvözlés után egy nagy levegő kíséretében, majd bólintására folytattam – Tudom, hogy sosem kedveltél igazán, de senki más nem segíthet nekem ebben. Arra kérlek, hajnalban vidd el a fiúkat olyan messzire, amilyen messze csak tudod, egészen a kanadai határig.

- Mire készülsz, Claire? – vágott közbe Em gyanakvóan összehúzott szemöldökkel.

- Hazamegyek. – Sam sötét szemeiben kigyúlt a felismerés szikrája. – Azt akarom, hogy Jake ne legyen a közelben, amikor elhagyom a várost. Kérlek, Sam, muszáj, hogy így legyen, különben nem fog elengedni – vált könyörgővé a hangom.

- Rendben van – egyezett bele némi töprengés után vonakodva.

- El tudod rejteni a gondolataidat, hogy még véletlenül se sejtsen meg semmit az egészből? – kérdeztem, mivel jól tudtam a falka szinte közös tudatáról.

- Meg tudom oldani, ne aggódj. – Vártam, hogy kérdezősködik, miért teszek így, de nem tette, és a szemébe nézve láttam, hogy tudja. Nem hiába volt alfa.

- Köszönöm – szorítottam meg a kezét hálásan, azután Emhez fordultam elbúcsúzni.

- Biztos, hogy jól döntesz? – kérdezte az arcomat fürkészve.

- Nem, nem vagyok benne biztos, de ez az egyetlen, amit tehetek. – Könnyes szemekkel öleltem meg, tudatában annak, hogy többé soha nem látom viszont.

- Remélem, egyszer még boldog leszel – bocsátott utamra az ajtóig kísérve, mire keserűen elmosolyodtam.

Hazaérkezve előkészítettem a vacsorát, melyre ma Jake egyik kedvencét tartogattam, azután kitakarítottam a házat, hogy rendezetten hagyjam majd el. Ma Jacob egyedül gondoskodott Billyről, aminek most kifejezetten örültem, mivel jól tudtam, az öreg vesébe látó tekintete elől képtelen lettem volna elrejteni szándékomat. Különös gonddal terítettem meg az asztalt, ünnepélyessé varázsolva a hangulatot, amit a középre helyezett gyertyatartókkal kívántam majdan fokozni. Azt akartam, hogy legyen ez a mai nap, az utolsó együtt töltött nap egy szép emlék Jake számára, mely, ha csak néhány órára bár, de feledteti az elmúlt nehéz időszak bánatát. Miután belebújtam egy egyszerű, ám mégsem hétköznapi ruhába, épp az elkészült ételt húztam ki a sütőből, amikor megérkezett.

- Mit ünnepelünk? – kérdezte somolyogva, miközben tekintete a nyakamban hordott aranyláncra fűzött gyűrűre kúszott.

- Csak szeretnék egy kellemes estét eltölteni veled. Ennyit megérdemelsz, amiért olyan türelmes voltál velem az elmúlt napokban. – Arcomat a nyakába rejtve öleltem magamhoz, miközben a háta mögött olyan erővel szorítottam ökölbe a kezem, hogy körmeim nyomán csaknem kiserkent a vér.

- Egymáshoz voltunk türelmesek – simított végig a hátamon ujjaival.

- Gyere, mert kihűl az étel – bontakoztam ki öleléséből azonnal elfordulva, majd miután néhány mély levegővétellel sikerült újra nyugalmat erőltetnem magamra, feltálaltam a vacsorát.

A meggyújtott gyertyák táncoló fénye félhomályossá varázsolta a helységet, ami most a romantikus hangulat mellett egészen más célt is szolgált. Az arcomra vetett árnyékok jótevőn rejtették el a szemben ülő fiú elől az óvatlan pillanatokban meg-megránduló vonások játékát.

- Ez nagyon finom volt, köszönöm. – Dőlt hátra elégedetten az étkezés végeztével.

- Még nincs vége az estének – húztam a lépcső felé, mire szemében boldog fény csillant.

A szerencsétlen nap óta egyszer sem voltunk együtt úgy, ahogy azelőtt, és bár Jake többször tekintett rám vágyakozva, soha nem tette szóvá. Noha sosem voltam önző szeretkezéseink alkalmával, ezen az estén különös gonddal figyeltem minden apró rezdülésére, már-már földöntúli örömöt okozva.

- Ma olyan más voltál – pihegett mellettem kimerülten mosolyogva. – Úgy értem mindig is nagyon jó volt együtt, de ez most egészen különleges élmény volt. Mintha belém olvadtál volna, hogy egy testben összpontosuljon a gyönyör.

- Azt akartam, hogy ma minden tökéletes legyen – mosolyogtam rá vissza a karjába simulva.

Rövidesen elnyomta az álom, ám én a szívemet minduntalan elöntő rettegéssel várva a hajnalt, egész éjjel nyugtalanul forgolódtam. Amikor Jake felébredt, hogy a Sammel megbeszélt időpontban útnak induljon, kétségbeesetten nyúltam utána.

- Maradj még egy percet! – húztam vissza az ágyba karjánál megragadva.

- Kis telhetetlen szerelmem – vigyorgott hamiskásan, semmit sem érzékelve zaklatott lelkiállapotomból. – Végül is egy kicsit várhatnak – tette hozzá egy perc tétovázás után, miközben fölém helyezkedett.

A vágy beteljesülését követően vonakodva hagyott magamra, az ablakon kilendülve szikrázó mosolyt küldve felém. Zakatoló szívvel rohantam oda, hogy kihajolva utána kiáltsak, de a Billy házában látott apa-fia fotók emléke börtönbe zárta a szavakat. Miután felfrissítettem magam a zuhany alatt, kis ideig vártam még, aztán eszeveszett tempóban kezdtem összecsomagolni a holmimat, amire mindeddig nem volt alkalmam. Az éjjeliszekrényre helyezett képet, mely kettőnket ábrázolta a Jake által készített keretben, féltő gonddal csúsztattam a bőröndbe dobált ruhák közé. A nyakamhoz nyúlva reszketeg kezekkel kapcsoltam ki a láncot, majd lecsúsztatva róla a gyűrűt, a fotó helyére tettem. Az ajtóban állva nehéz szívvel néztem vissza az ujjamtól elszakított, elhagyatottan álló karikára, mely számomra immár az elkövetkezendő magányos jövőt szimbolizálta. A földszinten letettem a csomagjaimat, majd leülve az étkezőasztalhoz, táskámból papírt és tollat vettem elő, hogy Jake-nek írjak néhány nehéz, magyarázkodó sort. Remegő kezemben a vitustáncot járó tollal töprengtem mit is mondhatnék, de nem volt szó, mi kifejezhette volna a bennem dúló küzdelmet, így feladva a hiábavaló harcot, a sarokba hajítottam az összegyűrt, üres papírt.

- Készülsz valahova?- hallatszott az ajtó felől Paul hangja. A váratlan kérdéstől összerezzenve néztem fel rá. Noha karba font kezekkel lezserül támaszkodott az ajtófélfának, minden izma megfeszült, s bármennyire is próbált lazán nyugodtnak tűnni, éreztem, hogy valójában mélyen feldúlt.

- Hazamegyek – sütöttem le pilláimat, felállva közben a székről.

- Gondolom ezúttal nem egy röpke látogatást tervezel – intett a bőröndöm felé, mire mereven a padlót nézve megráztam a fejem.

- Éreztem, hogy készülsz valamire, és azt is sejtem, miért határoztál így. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy minden lehetőséget végiggondoltál, mielőtt meghoztad ezt a döntést. Van más választásod is, Claire – mondta halkan, elrugaszkodva közben az ajtóból.

- Paul, nincs most erre idő – feleltem elgyötörten. – Mire visszaér a falka, már messze szeretnék járni.

- Sosem kértem tőled semmit, de most megteszem. Csak annyit kérek, ezúttal hallgass végig, és nézz rám közben! – Megérkezve hozzám az állam alá nyúlt, s végtelenül gyengéden felfelé emelte a fejem. Tekintetét az enyémbe kapcsolva nagyot nyelt, mialatt ádámcsutkája idegesen ugrott fel, végül ellágyult hangon belefogott: – Én nem tudom neked biztosítani azt a fényűzést, amiben a szüleidnél éltél, de mindent megadnék, ami erőmből telik. Mindent, amire egy férfi képes lehet. Claire, én megadhatom neked azt, amit rajtam kívül talán senki más: egy igazi családot, gyermekekkel. Add meg nekem te is azt az esélyt, melyet sosem kaptam meg, és engedd, hogy boldoggá tegyelek! Legyél a párom, a lelkem másik fele egy életen át!

A szavaiból áradó őszinte, nyílt tisztaság, melyek tükörképe a szemeiből verődött vissza mélyen megérintett. Itt állt előttem, ahogy azelőtt soha, minden magára vett álcát levetkőzve, pőrén, sebezhetően – az igazi Paulként. A még mindig az állam alatt tartott keze megremegett az elfojtott izgalommal vegyes félelemtől, mellyel a válaszomat várta, s egy nagy levegőt véve elém tárta végső, mélyen őrzött titkát:

- Szeretlek, Claire. Te vagy az életem. Maradj velem örökké.

Szívhez szóló vallomásától megindult a lelkem, s mire az utolsó, a túláradó érzelmektől reszketeg hangon kimondott szó visszhangja lecsendesült, szemeim könnyben úsztak. Az államon nyugvó kéz felé nyúltam, s megfordítva azt, a tenyerébe leheltem csókomat. Érzékelve szótlanságom, szavait más módon is kifejezve közelebb lépett, s hozzám hajolva lecsókolta könnyeimet, majd hüvelykujját pillekönnyen végigfuttatva alsó ajkamon, gyengéden rám tapadt. Csókja felébresztette bennem a felszín alá temetett szenvedélyt, mely azóta szunnyadt alattomosan a szikrára várva, mióta először megláttam őt, s mely most hamvából feltámadó főnixként lángra kapva készült elemészteni. Nyakszirtjére simítva kezem visszacsókoltam, ami olaj volt a benne szintén régóta várakozón égő tűzre, egy pillanat alatt tomboló máglyává lobbantva azt. Forró nyelve birtokba vette az enyémet, s mikor ajkaink az első kapkodó levegővételre szétváltak, már egész testemben remegve vártam, hogy újra összekapcsolódjanak.

- Olyan rég várok erre a pillanatra – lehelte szinte hangtalanul a szavakat.

Egy legvégső, erőtlen próbálkozásként a felébredő vágyat újra elfojtva el akartam húzódni, de mikor kutakodó ujjai észrevétlenül kigombolt ingem alá csúsztak, hogy fedetlen mellemre simuljanak, ellenkezésem utolsó, ingatag gátja is leomlott, hogy átadja helyét az immár kontrolljukat vesztett ösztönöknek. Miközben másik kezével a hajamba túrva megragadta tincseimet, ajkaimat gyengéden harapdálva szegezett csípőjével az asztal szélének. Egy pillanatra elengedve derekamra gyűrte a gyapjúszoknyát, amit viseltem, majd fenekem alá csúsztatva erős tenyerét, egy hirtelen mozdulattal az asztal lapjára emelt. Szabaddá vált combjaimat a dereka köré fonva bilincseltem magamhoz, ami csak még jobban felszította a férfi vad szenvedélyét. Ingemet szinte letépve rólam markolt a húsomba, hogy az utolsó köbmilliméter levegőt is kiszorítva közülünk simuljon mezítelen testemhez. A mindeddig ajkamra tapadt, csóktól duzzadt száj most átsiklott az államon, hogy a kulcscsontom ívét megrajzolva haladjon tovább az egyre gyorsuló ritmusban emelkedő halmok felé. Amikor melleimet megmarkolva nyelvével körberajzolta előbb az egyik, majd a másik keményen meredező apró bimbó udvarát, azután rájuk szívva magát megéreztem fájóan érzékeny bőrömön fogai recéjét, torkomból halk, kéjes sikoly tört fel. Könyökömet a masszív tölgyfaasztal hűvös lapjára támasztva dőltem hátra, hogy csípőmet megemelve biztosítsak szabad utat a fehérneműnek, amit ebben a percben készült lefejteni rólam. Amint megszabadult a könnyű selyemtől, combjaimat szétfeszítve csókolta végig az érzékeny belső felületet, s én minden egyes újabb csókba össze-összeránduló izmokkal remegtem bele. Amikor az út végére érve izzó ajkait ölem hamvas dombjának mélyére nyomta, majd azt követően tüzes nyelve immár testem legérzékenyebb pontját vette birtokba, a hullámokban rám törő élvezettől hangosan felnyögtem. Ujja közben mélyen elmerülve bennem kutatta a kéj másik gyönyörpontját, amit megtalálva szinkronban kezdett ingerelni.

- Várj, veled együtt akarom! – szakadt ki tüdőmből sípolva a levegő, s a hajába markolva letéptem magamról. Arcán mosollyal, zihálva tűrte, hogy nadrágját sürgető kezekkel gomboljam le róla, ezáltal a feszítő érzéstől végre megszabadítva csúsztassam le izmos combján az utolsó közénk álló ruhadarabot. Ujjaimat duzzadó férfiasságára kulcsolva, hüvelykujjammal annak érzékeny végét lágy, köröző simogatásokkal kényeztetve adtam tudtára mennyire kívánom. Amikor egy hangos hördüléssel kísért mozdulattal derekamat megragadva csípőjének gyors, határozott lendítésével belém csúszott, görcsösen kapaszkodva erős vállába újabb halk vágysikoly szakadt fel torkomból, melyet Paul csókja ajkamra forrasztott, azután szemeit az enyémekbe kapcsolva, lüktető ágyékát immár az ölem mélyére fúrva megkezdte a szenvedély táncát. Felajzottan pulzáló testem minden apró rezgésére figyelve ütemesen mozgott, halk nyögéseimre mély hörgésekkel válaszolva, közben többször szöget váltva próbálta megtalálni az előzőleg felderített érzékeny pontot. Amikor egy nyers, erőteljes lökéssel végre rálelt, a minden idegszálamat elárasztó, mindeddig soha nem tapasztalt, más dimenziójú gyönyörtől megszédülve feszült ívbe a gerincem. Lehunyt szemhéjam mögött fénybomba robbant, szerteszét szórva szikrázó tűzcsóváit, vakító fényárral világítva meg az imént még vaksötét éjszaka horizontját. Paul teste az enyémen végigfutó remegésbe kapcsolódva görcsösen összerándult, s egy utolsó, kemény mozdulattal a nedves forróság mélyére hatolva kirobbant. Az ölemet elöntő melegség a szívemet is áthevítette, ám a szenvedély múló hullámaival együtt a tudatomat mindeddig elborító mámoros köd is felszállt, miáltal rádöbbenve mit tettem, hirtelen mozdulatlanná merevedtem. A férfi ekkor még mindig belém simulva gyengéd csókokkal becézgette nyakam, lágyan simogatva közben a testem elérhető felületét, amikor Jake elárulása miatt érzett szégyenem összes dühét rázúdítva ellöktem magamtól.

- Gyűlöllek! – sziszegtem felé, szavammal mélyen belédöfve a kést.

Az imént még vágytól remegő test mozdulatlanná dermedt szavaim súlyától, s bár arcára hitetlenkedő döbbenet ült ki, úgy látszott elméje ösztönösen védve magát nem engedi befogadni a hallottakat.

- Szeretlek – suttogta kezét simogatásra nyújtva.

A szó, mely nem sokkal ezelőtt megindította lelkem, most jéggé dermesztette azt, s félrelökve karját, újra megforgattam benne a kést.

- Ne merj még egyszer hozzám érni!

Miközben a pengeéles szavak az én sziklává keményített szívemre karcolták Paul sebeinek pontos mását, hisztérikusan rángattam undort keltő, áruló testemre a ruháimat, hogy a férfira többé rá sem nézve, mint patkány a süllyedő hajót, fejvesztve hagyjam el bűnöm helyszínét. Kezemben a bőröndömmel feltéptem az ajtót, hogy a kocsihoz rohanva zaklatottan hajítsam be a csomagtartóba. A laptop táskáért visszafordulva utam a konyha mellett vezetett, de fejemet mereven előreszegezve haladtam el a nyitott ajtó előtt, majd felkapva a kis szekrényre letett csomagot, készültem elhagyni a házat, amikor tekintetem mintha valami láthatatlan erő húzná, a figyelmen kívül hagyni készült helyiség felé tévedt. Az asztalon nyugvó karjait lehajtott tarkójára font, megrogyott vállú, összetört férfi szívet tépő látványa kitörölhetetlenül égett könnyfátyolos retinámra. A kezemben tartott táska kicsúszni készült ujjaim közül, hogy félredobva azt szaladjak oda hozzá, esdeklőn kérve bocsánatát, de szemhéjamat egy percre lehunyva emlékeztettem magam a sürgetővé vált indulásra. Elhatározásomat megacélozva fogtam rá újra a csomagra, hogy a nyomasztó légkörű ház ajtaján kilépve, saját szégyenemmel együtt menekülve hagyjam magam mögött a helyet, ahol itt tartózkodásom alatt minden szerettem számára csak fájdalom fakadt. A kocsiba beszállva - miközben arcomon megállíthatatlan patakokban csorogtak végig a könnyek - immár minden ízemben remegve, tétován nyúltam a kulcs felé. Maradék lelkierőm roncsait összekaparva, a kiszakadni készülő érzelmeket újra a mélybe ásva végül sikerült nyugalmat erőltetnem magamra, s egy erőtlen mozdulattal végre indítottam. Amikor a felhajtóról lekanyarodva északnyugat felé fordultam, lelkem holt sivársága a korai órán még elhagyatott országút piszkosszürke, repedezett aszfaltjáról tükröződött vissza. Talpamat a gázra tapasztva a város határával együtt apró darabokra hasadt, hűtlen szívem is elhagytam – nem volt rá többé szükségem.